motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2017. május 9., kedd

Kihez imádkozzunk?

Kihez imádkozzunk, 
az Atyához, a Fiúhoz, a szent szellemhez vagy mindháromhoz, a kereszténység Szentháromság-Istenéhez?


kép forrása:
https://pixabay.com/hu/im%C3%A1dkoz%C3%B3-n%C5%91 
-ima-hit-vall%C3%A1si-1932952/

Egyáltalán hogy merülhet fel ez a kérdés, amikor tényleg csak a szellemileg leépültek nem képesek megérteni Jézusnak szinte a legkönnyebben megérthető kijelentését az imával kapcsolatban:

„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;” (Máté 6:9).

Nyilván erre az a válaszuk, hogy Jézus tanítása nem zárja ki, hogy hozzá, a szellemhez, a szentháromsághoz, vagy netán Máriához /vagy katolikus szentekhez/ imádkozzunk.

Nos, olvassuk el 1Timótheus 3:12-őt: „ A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják.”

Fenti értelmezésben ez nem zárja ki, hogy a diakónusok nők is lehetnek! Észrevesszük a szellemi leépülés feltűnő jeleit?

Ha nem, talán ez segít: „Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.” (Jakab 1:22) A kereszténységben honos fenti /önmegcsaló/ értelmezés nem zárja ki, hogy csak hallgatói legyünk az igének, megtartói nem! Minthogy az sincs kizárva, hogy olyan személyekhez imádkozzunk, amelyekhez Jézus nem tanított, hogy imádkozzunk.

Egészen általános iskolai alsó tagozaton szinten kifejezve, ha pl. az az utasítás, hogy menjünk balra, az nem zárja ki, hogy jobbra menjünk. Ha szereted az ilyen hamis értelmezéseket, amilyenek a kereszténység alaptanításaihoz tartoznak, és a kereszténység hamis egyházaihoz tartozol, akkor jó helyen vagy, és ne változtassál! (vö. Jel 22:11)

De nézzünk egy kicsit jobban utána, hogy mit és hogyan forgat ki a kereszténység filozófusgárdája, hogy a maga álláspontját igazolni próbálja.

A háromság filozófiája

A háromsághit szándékosan kihagyja a táblázataiból azokat a kritériumokat, amelyek csak a mindenható Istenre, Jehovára, az Atyára vonatkoznak, és azokkal operál, amelyekben hasonlóságokat vél felfedezni és ezeket a hasonlóságokat megpróbálja úgy tálalni, mintha Atya és Fia egyugyanazon Istenek volnának, ugyanazon hatalommal, jogkörrel és cselekvői szabadsággal.

Ennek érdekében a következő vélt hasonlóságot az imameghallgatásban véli felfedezni. A felvezető mondat így hangzik:
„Meghallgatja és megválaszolja azok imádságát, akik hozzá kiáltanak”. Először az Atyára hoz fel idézeteket, ami egyértelmű és magától értetődő. (Zsoltárok 86:5-8; Ézsaiás 55:6-7; Jeremiás 33:3; Jóel 3:5, [Károlinál 2:32])

Most ugyanezt állítja Jézus Krisztusról is: „Meghallgatja és megválaszolja azok imádságát, akik hozzá kiáltanak”. Ezt alátámasztandó a következő idézeteket hozza: „Ján 14:14, Róm 10:12-13; 1Kor 1:2; 2Kor 12:8-9.”

Sajnálatos módon ki kell jelenteni, hogy ezeknek az idézeteknek semmi közük nincsen az imameghallgatáshoz, mint azt mindjárt látni is fogjuk. Mindazonáltal az imával kapcsolatban már az elején le kell szögezni, hogy Isten az imameghallgató, és senki más:

Téged illet a dicséret, ó Isten, a Sionon! Neked teljesítik a fogadalmakat. Te hallgatod meg az imádságot, hozzád fordul minden ember. … Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet,” (Zsoltárok 65:2-3; 10:17, MBT. ford.)

De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!” (Mikeás 7:7)

Maga Jézus Krisztus példát mutatott minden kereszténynek, amikor Istenhez imádkozott, és azt tanította, hogy az imádságot az Atya felé intézzük:

És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el.” (Lukács 6:12)

Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;” (Máté 6:9).

A római századossal kapcsolatban olvashatjuk:

Jámbor és istenfélő egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek. … Istennek angyala beméne őhozzá, és monda néki: Kornélius! Ő pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.” (Apcsel 10:2-4)

Pál apostol sem tévesztette el az imádság célszemélyét:

Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban,” (Filemon 1:4)

Kérlek benneteket, testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztusra s a Szentlélek szeretetére, legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez,” (Róma 15:30, katolikus ford.)

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Filippi 4:6)

Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;” (1Thesszalonika 1:2).

A Jelenések könyvében sincs más útja az imának:

És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe.” (Jelenések 8:4)

A Gyülekezet sem imádkozott Krisztushoz, hanem az Istenhez:

Péter azért őrizteték a fogságban; a gyülekezet pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ő érette.” (ApCsel 12:5)

Ezek után több mint erőltetett dolog Jézusról azt állítani:Meghallgatja és megválaszolja azok imádságát, akik hozzá kiáltanak”. Erre idézi János 14:14-et.

Csakhogy a Krisztustól való kérés ugyanúgy nem jelenti az ő imádatát, vagy hogy ezért ő lenne az Isten (vö. János 14:14: ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” (MBT. ford.), - hiszen ha ez így lenne, akkor a Zebedeusék, és mindenki, aki kért Jézustól valamit, kérés gyanánt (imádkozás által) imádatot mutatott volna be neki, ami viszont természetesen nem igaz. (vö. Máté 20:20; 8:34, stb.) [Egy kérés lehet éppenséggel az ima része (vö. Máté 21:22; Márk 11:24; 1János 5:14-15), de nem feltétlenül kell annak lennie. (vö. János 4:9-10)]

Idézi Róma 10:12-13-at:

Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.”

Fenti idézet a Jóel könyvéből származik (2:32), és nincs rá indok, hogy ne Jehovára, at Atyára vonatkozzon, ha már egyszer amúgy is Feléje intézték. Idézi még 1Korinthus 1:2; 2Korinthus 12,8-9-at:

Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken: … Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.”

Vajon Krisztus nevének segítségül hívása (a gyülekezet és Pál apostol részéről) az őhozzá való imádságot jelentené? Korántsem! Nézzük meg, hogy az I. századi pünkösdkor szent szellemtől felkent keresztény gyülekezet kihez imádkozott, és hogyan hívta segítségül Krisztus nevét?

Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot. … Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet, A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.”(ApCsel 4:24, 29-30)

Egyértelmű, hogy az Istenhez, mint Úrhoz imádkoztak, akárcsak Jelenések 6:10-ben:

És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?”

Káldi fordítás lábjegyzete így kommentálja ezt az igehelyet:

Megjegyzendő: hogy a vértanúk nem önmagokért kérték az isteni bosszút, hanem, hogy az Isten igazsága megdicsőíttessék, hogy az Istent féljék és megtérjenek. Ez, úgymond sz. Ágoston, a vértanúk igazságos és könyörületteljes bosszúja, kérni az Istent, hogy a bűn országa, mely őket üldözte, szűnjék meg.

Lukács 18:7 is Istent hozza fel a bosszú kapcsán: „Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?”

Tehát az Úr, az az Istent jelenti, és nem Krisztust. Ami pedig Krisztus nevének a segítségül hívását jelenti, semmi sem támasztja alá, hogy ez a hozzá történő imádkozásban valósult volna meg. Hanem a reá való hivatkozásban. Ugyanis a Mózesi törvény alatt Jehovához közbenjáró nélkül lehetett imádkozni, de Krisztus főpapságával új korszak kezdődött, ő lett a közbenjáró,akinek a nevében lehetett Istenhez, az Atyához közeledni:

Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. (János 14:6)

Jézus nevében imádkozni az Istenhez, ez jelenti a Jézus nevének a segítségül hívását, és az ősgyülekezet is ezt csinálta, amikor Jézusra hivatkozott: „hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.” (ApCsel 4:30)

Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának. … És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.” (Efézus 5:20; Kolossé 3:17)

Pál maga így hívta segítségül Krisztus nevét:

Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.” (ApCsel 16:18)

Pál apostol soha nem imádkozott Jézus Krisztushoz, hanem imádságait mindig Istenhez intézte:

Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket.” (ApCsel 16:25)

Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben;
Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;” (Efézus 1:16-17)

Hálát adok az Istennek, a kinek szolgálok őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel, hogy szüntelen gondolok reád könyörgéseimben éjjel és nappal, Kívánván téged látni, megemlékezvén a te könyhullatásaidról, hogy örömmel teljesedjem be;” (2Timótheus 1:3-4).

Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;” (1Thesszalonika 1:2)

Ami pedig az Úrhoz való imádságát illeti:”Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2Korinthus 12:8-9) Nos ehhez a bibliavershez MBT. fordítás idézi Máté 26:39, kk: „Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”

Nyilván mindketten, Jézus is és Pál is Istenhez könyörögtek imádságukban. Mindazonáltal az itt használt görög kifejezés parekalesza (WHNU) egyszerűen odahívást, bátorítást, buzdítást, kérést, könyörgést, segítségül hívást, megvigasztalást jelent, és soha nem jelent imádkozást.

Ha az összes igehelyet megnézi valaki /és ki az aki megnézte a kereszténységben – senki!/ , ahol a görög szövegben (WHNU) ez a szó szerepel, láthatja, hogy sehol nincsen szó imádkozásról, hanem legtöbbször intésről, kérésről. Vajon ha Pál apostol kérése ima lett volna, akkor mit mondjunk Isten kéréséről: „Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne (parakalúntosz, WHNU) általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Korinthus 5:20) Vajon Isten kérése imádkozás lenne az emberekhez az apostolok által? Semmiesetre sem! Pál kérése szintúgy nem volt imádság, hanem egyszerű kérés.

1Timótheus 2:1-2 segít jobban megérteni a dolgot. Itt ezt olvashatjuk:

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.”

Vajon ebben a mondatban hol szerepel a fenti görög szó? A könyörgésnél, az imádságnál, az esedezésnél vagy a hálaadásnál? Nem, hanem a kérésnél, ami nyilvánvalóan nem jelent imát.

Fenti mondatban részleteiben ezt olvashatjuk:

Arra kérlek (parakaló, WHNU) mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket (deészeisz,WHNU), imádságokat (proszeukhasz,WHNU), esedezéseket (enteuxeisz, WHNU) és hálaadásokat (eukharisztiasz, WHNU) minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben.”

Nos Pál amikor az Urat kérte, akkor a parekalesza (WHNU) szót használta, mint fenti versben a (parakaló-t, WHNU)amely egyértelműen kérést jelent és nem imát! Kérni pedig ima nélkül is lehet, Jézustól is kértek (parekalún, WHNU) sok mindent, még a démonok is kérték Jézust, hogy mehessenek a disznónyájba, és ez a kérés nem volt egy hozzá intézett ima. (vö. Máté 8:31)

Következik János 10:28-30:

Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. S én és az Atya egy vagyunk.”

Vagyis itt is az van, hogy az Atyának köszönhető, hogy az üdvözülteket senki ki nem ragadhatja Krisztus kezéből, s bár ők ketten egyek (görögül hen), de ez vonatkozik a hívőkre is, és Pálra meg Apollósra is, tehát nem azonosságot jelent, hanem egyazon elkötelezettséget, összetartozást közös gondolkodást és cselekvést. (vö. János 17:21; 1Korinthus 3:8)

Végezetül Istent imádja minden angyal, ez evidens, de Jézusnak a Zsidól 1:6-ban található proszkünészatószan (WHNU) szóhódolni-féle értelmezése helytálló itt (vö. Jelenések 3:9), mivel bizonyítást nyert, hogy nem Jézus a Legfenségesebb Isten, hiszen abból csak egy van, és az egyedül igaz Istenen (vö. János 17:3) kívül imádat másnak nem jár, a Fiúnak sem.

István vértanúnak Jézushoz intézett kijelentése sem jelent imát, vagy imádatot, hiszen a görög epikaleó szó egyszerűen segítségül hívást jelent, amit Pál is alkalmazott a császárral kapcsolatban. (vö. Csel 7:59; 25:11-12,21; 26:32; 28:19)

És ezzel természetes összhangban az angyalok nyilván nem imádták Krisztust (vö. Zsidók 1:6), hanem hódoltak neki, mivelhogy ha Isten az angyalokat Jézus imádatára buzdítja, az angyalok meg nem Jézus imádatára buzdítanak, hanem Isten imádására (vö. Jel 19:10; 22:9), akkor az angyalok mást mondanak mint Isten, és akkor jókora ellentmondás lenne a Bibliában.

És hogy Jézus - ezzel ellentétben - nem igazította helyre az eléje boruló (proszkűneó) apostolokat, ennek egész egyszerűen az volt az oka, hogy az apostolok Jézus személyét nem értékelték túl az indítékaikban, nem gondolták, hogy benne magát az Istent tisztelhetik, akit nekik imádniuk indokolt. Ők tudták, hogy nem az Isten megtestesülése előtt borulnak le imádatra, hanem az Isten Fia előtt hódolatra, akit tisztelnek és szeretnek és nagyra értékelnek.

A szent füstölőszer, mint az imádat képe (vö. 2Móz 30:34-38) Isten elé megy jó illatú tömjénfüstként, a szentek imádságait tartalmazva. Ahogyan az Isten a fogadója a szentek imájának (vö. Jel 5:8; 8:3-4), ugyanígy van ez az imádattal is! (vö. Máté 4:10) A Báránynak dicsének szól csupán (vö. Jel 5:9; lásd: 1Sám 18:7), és áldás, tisztesség, dicsőség és hatalom, de az imádat mégis egyedül az Istené! (A Jelenések könyvében nyomon követhető, hogy a Fiút soha senki nem imádja [vö. 4:9-11; 5:14; 7:11-12; 11:16-17; 19:4])

Az igaz imádat tehát a Jézus Krisztus általi Atyaimádatban valósul meg, minden más imádat, amely nem ezt a módot követi, az szükségszerűen  bálványimádás  (idegen tűz füstölögtetése az oltáron, - vö. 3Móz 10:1-2), mivelhogy eltéveszti az imádat célszemélyét, a Legfelségesebb Istent.

Forrás:

http://darwinkaprazata.blogspot.hu/2012/12/mi-szentharomsag-5-resz-harmat-kiado.html

A Kecskeméti Református Egyházközség válasza ugyanebben a kérdésben

5. kérdés: KIHEZ IMÁDKOZUNK?

Miért van az, hogy van aki Istentől kér mindent Jézus nevében, van aki egy imádságon belül Istent mint mennyei édesatyát szólítja meg, Jézust Úrnak nevezi, van aki csak azt mondja, hogy uram. Egy Isten van, három személyben, de most tulajdonképpen kihez kell imádkoznunk? Istentől kérünk anyagi dolgokat, Jézustól azt, hogy mit kell cselekedni? Milyen a helyes imádság?

A lelkész válasza:

A helyes imádság? Első renden azt kell erre mondanom, hogy szívből jövő, őszinte és reménykedő. De hogy a konkrét problémára válaszoljak: a református hitvallások szerint (legyen az Apostoli Hitvallás, ami ugye egyetemesen keresztény, vagy éppen a speciálisan református Heidelbergi Káté vagy Második Helvét Hitvallás, esetleg más) a mi Istenünk Atya, Fiú, Szentlélek. Egy lényeg, három személy. Persze a szavakon lehet lovagolni, de én most nem tenném, úgysem tudnám közelebb vinni ennél a kijelentésnél a Szentháromság titkához, mivel én sem vagyok értelmileg közelebb hozzá. Tehát amikor imádkozik és Istent szólítja meg, tulajdonképpen mindhármat megszólítja, s mégis csak egyet. Sajnos a szóhasználatunkban megkövesedett (sokszor magamat is ezen a gondolkodáson kapom), hogy Isten egyenlő az Atyával, ami helyes megfogalmazás, de az Isten egyenlő a Fiúval és a Szentlélekkel is. Épp ezen oknál fogva tapasztalatom szerint az Atya az Isten az emberek többségének fejében, míg a Fiú egy kicsit misztikus, de semmiképp sem csak ember, a Szentlélek viszont mintha ki is maradna a köztudatból, mert az olyan gyanúsan szektás... S miért mondom ezt el mind? Mert segít megvilágítani az imádságokban előforduló anomáliákat. Valóban van olyan, hogy valaki Jézust szólítja meg imádsága elején, s egyszer csak azt mondja: "köszönjük, hogy fiaiddá fogadtál minket". Tudtommal én nem Jézus fogadott fia vagyok, hanem az Atyáé. Viszont esetenként az imádkozó nem emlékszik, kit is szólított meg imádsága elején, s akkor jönnek elő ilyen hibák. Aki istentiszteletet tart, bibliaórát tart, annak gyakran muszáj imádkoznia akkor is, ha éppen nem érzi magát alkalmasnak, késznek rá. S bizony, rutinból is lehet imádkozni, ha éppen kell (szomorú vagy sem, ez a valóság). Ilyenkor a megszólítás elvész, nincs is igazán funkciója, nem szeretne az imádkozó kifejezni vele semmi mást, csak hogy elkezdte az imádságot. Ez persze elég kellemetlen, de meg tudom érteni. Pedig a megszólítás nagyon fontos, mert bennem is tudatosítja, kivel is beszélek, mikor imádkozom. Szokták a Szentháromság személyeit funkciókkal is ellátni: Atya - teremtő, gondoskodó; Fiú - megváltó, szabadító, közbenjáró; Szentlélek - megszentelő, közösséget teremtő. Ezeknek megfelelően is lehet imádkozni, pl. gondviselést az Atyától, szabadítást a Fiútól, megszentelést a Szentlélektől kérni, de lehet Isten neve alatt is kérni ezeket a Szentháromság alapján. Szóval a kérdés nem egyszerű, de talán nem is lehetetlen megoldani. Nyugodtan meg lehet szólítani bármelyiket, a tudatosság az ember szempontjából fontos elsősorban. Arról már nem is szólnék, hogy az egyes és a többes szám is szokott váltakozni imádságok alatt (Uram/Urunk).


Nincsenek megjegyzések: