Mi az élet?

 

Napraforgó Waldorf Iskola

– szemezgetés 6. osztályosaink fogalmazásaiból:

„Az élet mindenkinek mást jelent (…) Az az ember, aki mindig boldog, kiegyensúlyozott, nem idegeskedik, az tudja igazán élni az életét. Azért élünk, hogy kitűzzünk magunk elé egy célt és valóra váltsuk az álmainkat és teljesítsük vágyainkat. De ugyanígy van a növényeknél és az állatoknál. Mindenkinek van egy feladata, amit teljesítenünk kell és az élet lehetőséget ad erre. Az életbe beletartozik a Nap, a víz, a Föld, ezek nélkül nem lenne élet. Az élet a legcsodálatosabb és legszebb rejtély a Földön, amit egy nap meg szeretnék érteni. Az életnél különlegesebb és szebb dolog nincsen!”

Sajnos az iskolai oktatás által nem fogod megérteni, mert pont a tanáraid /a polgári iskolák tanárairól beszélek/ tanítják az élet önmagában való értelmetlenségét. De ők is csak azért mondják, mert így tudják a saját erkölcsi attitűdjeiket kötetlenül kiélni, hogy az életfolyamatot anyagelvű szintre redukálják és a szellemi, őket korlátozó befolyásokat direkt kikerülik azért a szabadságért, amit maguknak ezáltal teremtenek. Ez a szabadság azonban a lét kiteljesedését gátló karantén. Ha a növényeknek, állatoknak feladata van a körforgásban, akkor van helyük és rendeltetésük, ami meg van határozva. És ha ezek meghatározva vannak, akkor értelem van a folyamatban, aminek az eredetét kikutatni van lehetősége az emberi szellemnek. Nem érdekes, hogy az anyagnak nincsen szellemi képessége és az anyagelvűség ennélfogva hamvába halt nihilizmus?! Azért van a szellemed, hogy bevesd és túlláss az anyagelvűség mesterséges gátjain. És a végén meg fogod érteni a legszebb és legszentebb rejtélyt, mert gazdagon meg vagy áldva azzal a szellemmel, amely a rejtély megoldásához vezethet, ha tisztán, őszintén és célratörően használod. Az értelemmel telített univerzum nem értelmetlen, hanem csak azok számára, akik a fogyatékos értelmükkel megteremtik saját létük értelmetlenségét.

„Az élet a legjobb tanár. Az élet általában nem beszél hozzád. Csak lökdös ide-oda. Minden lökéssel azt hozza a tudomásodra, hogy „ébredj fel!”. Mert valamit meg akarok tanítani neked. Az élet értelme nem puszta létezés és túlélés, hanem a haladás, a felemelkedés és elérni az álmainkat. A problémák azért ismétlődnek, mert amikor előtűnnek, folyton gondolkozunk a dolgon, és így belekapaszkodunk, ahelyett, hogy elengednénk. (…)”

Az a helyzet, hogy az álmok elérése csak látszólagos haladás és felemelkedés, mert a valóságos dolgok az álmokon túl vannak, amik az élet alapjait és a céljait meghatározzák. Az élet mit akar megtanítani neked? Hogy az élet túl értékes ahhoz, hogy az arról való vélekedések kesze-kuszaságára pocsékold az idődet, azokra a véleményekre, akik véleményeket mondanak de nem tényeket. Csak a tényeken lehet feljebb és tovább lépni, és a tények ismerete fog elvezetni ahhoz a ponthoz, ami a tények történését elindította. A madarakat nem az álmaik röpítik tova, hanem a tények. Tanulj tőlük. Milyen tényeket követnek és mik azok a tényezők, amik a követést lehetővé teszik a számukra.

„Az élet a világon talán az egyik legnehezebben megfogható dolog. (…) Minden embernek van egy útja, amit végigjár, megszületünk és meghalunk. (…) Szerintem az élet úgy szép, hogy nem tudjuk, hogy mi vár ránk (…). Minden nap örülni kell az apró örömöknek, és meg kell becsülni azt, amit kaptunk az életből. Törekedni kell arra, hogy a szépet és jót észrevegyük, a rossz dolgokat pedig elfogadjuk, ha nem tudunk változtatni rajta. Tudni kell elfogadni, feltétel nélkül szeretni és megbocsájtani. (…) Örülnünk kell annak, hogy van kit szeretnünk, és hogy minket is viszontszeretnek.”

Valóban, az élet úgy szép, hogy nem tudjuk, hogy mi vár ránk? Ez rövid távon igaz, de ettől nem szép, hanem változatos. Nem tudom, hogyan készült az étel, de finom. De az élet több annál, hogy csak finom legyen. A széppel s jóval megtöltött élet végén a halál olyan, mint a megsütött kenyér nézése a tűzhely üvegablakán át, beszippantva a finom illatokat, amik a végén égett szagot árasztanak, miközben elégnek a sütőben. Nem lehet a célja a sütőbe került kenyérnek, hogy megégjen a végén, ha ezt az értelmetlenné váló folyamatot értelemmel átlátni vagy képes. Akkor el kell menni az értelem forrásáig, hogy az honnan ered? És ott lesz a válasz arra is, hogy miért kell a kenyérnek megégnie a végén, miközben érzed, hogy ez a sors nem méltó az üde illatú kenyér fenségéhez, hogy erre legyen kárhoztatva.

„Az élet egy csoda. Szinte érthetetlen, hogyan lesz egy picike magból például egy mamutfenyő, mitől lesz minden zebra szabályosan csíkos és hogyan fejlődik ki a kisbaba anyukája hasában. Sokak szerint csak egyszer élünk, de van egy hit, miszerint többször is újjá születünk. (…) Az élet ajándék, ami tele van mindenféle jóval. Csak ki kell nyitni a szemünket és észrevenni a Világ szépségeit.”

A pici magból fejlődő mamutfenyő nem tudna kifejlődni, ha egy állítólagos újjászületés hitére alapozná kifejlődése anatómiailag meghatározott történéseit. Ugyanez érvényes a zebra csíkjára, és különösen szembetűnően egy kisbaba fejlődésére az anyukája hasában. Itt minden meghatározott, a has mérete és felépítése, ami teljes összhangban van a baba paramétereivel annak teljes növekedése során. Ebben akkora intelligencia van, ami magával az adott anatómiai objektummal nem magyarázható és nem indokolható. Egy óra összetett szerkezeti felépítését nem lehet levezetni a szerkezeti felépítésből, azzal nem magyarázható, hanem annak indokoltsága a szerkezeti felépítésén túl van. Egy kerek, fém kulcstartó nem anyaga nem magyarázhatja azt a célt, amit a kulcstartó a kulcsok tartásában megvalósít. Intelligens ágensek léte a céljukban keresendő, ami elvezet léteredetükhöz. A szemmel való látás sem merül ki a dolgok észrevevésében, hanem felfogásukban és a kettő ötvözetének helyes kezelésében. A szabályos csíkok szabálya nem merül ki a csíkok látható anatómiájában, hanem azok a csíkokon túlra vezetnek.

„Szerintem az élet egy ajándék, egy áldás, amit ajándékba kaptunk. (…)”

Ha kapsz valamit, akkor azt valaki adja, hiszen azt nem találtad, nem csak véletlenül került eléd. A te életed nem merül ki az élés anatómiai történéseiben, hiszen meg van toldva a felette való látás szellemi többletével, aminek nincs anatómiai alapja, mivel a szem látása nem az agy tudása, hanem a szem látása csak annak kiszolgáló kiskapuja. Ha az értelmedet az anatómiában keresed, akkor az ajándékodat a véletlen szerencsére vezeted vissza, amiből pont az értelem hiányzik. Egy ajándék sosem lehet a véletlen műve, mert az ajándék egy szellemi attitűd kiteljesedése annak irányában, aki kapja. Akitől kaptad, az nem merül ki az „amitől” kaptad materialista felfogásában, mert a kettő nincsen egy adott színvonalon, mivel a szellem nem a tárgyak színvonala, hanem felettük álló. Amikor az ember magába néz, megteheti azt csukott szemmel is, sőt. Az áldások felismeréséhez ez az út vezet, az nincsen kirakva macskaköveken álló útjelzőtáblákkal.

„Az élet egy körforgás. (…) Aki teljes életet él, az megszületik, felnő, majd meghal. (…) ha egy élet megszűnik, egy másik elkezdődik. Az életnek vannak kérdései, amiket nem tudunk megválaszolni, de azt tudjuk, hogy az élet jó.”

Elfogadtad a beskatulyázásodat a nem megválaszolható keretbe történő beillesztéseddel, ami a jóság mértékét is megszabja. Megelégszel a megcsonkított jóság eredményével? A fény azon jégréteg felől szűrődik át, amit át kell törni, hogy a fény közelébe juss. De ha neked elég az árnyék, akkor elég az élet körforgásának mókuskereke, amit te választasz, hogy így éled meg.

„(…) Én azt hiszem, hogy az életet az Isten adta, hogy találjunk ki valami újat, valami jót. Az Isten próbára tesz minket, lehetőséget ad nekünk. Az élet egy csoda és egy ajándék. Csoda, mert a legkisebb és a legegyszerűbb egysejtű is tud élni. Ajándék azért, mert én nem kértem az életemet és mégis élek. Arra is gondolok sokat, hogy miért élek. Miért vagyok életben? (…) Még nem tudom, de keresem a választ. (…)”

Honnan tudod, hogy az Isten miért adta az életet, ha nem nézel utána? Megelégszel az ösztönös ráérzésekkel, amit latba vetsz, hogy megtudd, mi van a csoda ajándéka mögött? A legegyszerűbb egysejtű kisebbsége, csak hogy tudd, hihetetlen nagyságot képvisel, mert nincsen egyszerű élethordozó, hanem ami és aki tud élni, az magasabb rendű az élettelen univerzumnál is. Való igaz, az életet nem magunk kértük, és millióknak az életből csak fájdalom jut és szenvedés. Mert akiktől kapták az életet, nem ajándékba adták, hanem mint kényszerű következményt. De az élet van annyira csodálatos dolog, hogy akiknek a keserű sors jut, majd kárpótolva lesznek a Nagy életadótól, mert az Ő életajándéka nem csak a csodán alapul, hanem az igazságon, a szereteten és a gondviselésen is.

„Az élet az a dolog, ami miatt most itt lehetek a többi élő között és örülhetek annak a rengeteg csodálatos dolognak, amit nem tudom, milyen erő és hogyan teremtett. (…)”

Valóban a csodák kellős közepén vagyunk, és mert tovaröppennek a csodák, a lelkünket kikövezik gyönyörű emlékekkel, a csodák gránithegy darabjaival, amik adatnak nekünk. Az erő és annak hatásmódja nem tudja kimeríteni a szellemi élmények aspektusait, mert anélkül a tudat nélkül nem léteznek, ami által fel tudod fogni őket és lefordítod lelked érzékelő mezejére, amely képes befogni azokat. Ezért nagyobb érték az, ami a csodák felett van, ami azokat élvezhetővé teszi. Akinek a szellemi képére és hasonlatosságára vagy teremtve, Annak köszönheted az örömeidet, amiket tudatosan megélhetsz. Hogy nem tudod milyen erő és hogyan teremtett, ez nem ok a hiábavalóság tudatának elnehezülő érzésével élni, hogy ha netán most ez az az állomás, ahol tartózkodik a kutató, kíváncsi éned. A gond abban van, ha ez lesz, ez marad a végállomásod, amivel megelégszel. De nem erre van hívatva, hogy itt megállj! Innét tovább kell menni, és felfelé nézni, nem lefelé, az anyag mély börtönébe, hanem a felhők magaslatába, ahol a láthatatlan szellem szárnyal, amely kitüntetett figyelmével megajándékozott, hogy keressed és megtaláljad életed értelmét, a vég nélküli boldogságot.

„(…) lesznek olyan pillanatok, mikor nincs értelme az életnek és olyanok is, amikor van és ez így fog menni az idők végezetéig (az élet nem mindig igazságos).”

Az nem igazságos, amilyen keretek között most folyik az élet, de ez nem az élet hibája, hanem azoké, akik ebbe a keretbe kényszerítették. De van ígéretünk arra, hogy az Élet Ura ezt az öröknek tűnő állapotot megváltoztatja, mert van hatalma rá, és főként van rá indíttatása. Mert amit adott, azt kezdetben a szeretetbe ágyazta, és nem fogja hagyni, hogy ne kerüljön vissza abba a kerékvásásba, amiben eltervezte a kezdet kezdetén. „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annak okáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” (2Péter 3:14-15) És a mai keserű pillatatok csak árnysuhanás ahhoz képest, amit az örökkévalóság nyújtani fog.

„(…) Az emberek csak cseppek az igazi életben. Az élet egy véges dolog, amit addig használunk, amíg Isten úgy akarja. Ha egy élet leoltódik, egy új élet születik meg – ez az élet rendje.”

Az új élet sosem a régi leoltódása miatt van, mert nem következik egyik a másikból, hanem mert a genetikai program átadásának lehetősége fenn áll, és aki ezzel él, az továbbadja az életet. Az Isten akarata felügyeli ezt a rendet, és az emberi élet leoltódásának meg van az oka. Aki azzal tisztában van, a lehetőségeivel is tisztában van. De ezt az iskolában nem adják meg neki, hanem ezt mindenkinek magának kell összeszednie, miután kikerült az élet mókuskerekét hirdetők szellemi befolyásoltsága alól.

„Az emberi életben azt szeretem, hogy kiszámíthatatlan, ezért izgalmas. Az értelmét sokan próbálják megkeresni (…). Szerintem az, hogy nyomot hagyjak (…)”

A pillanat megkövülése örök óhaj, de az a sorsunk most, hogy ami kedves nekünk és sokszor fájóan szép, az messze száll. Így keveredik szépség és fájdalom, fiatalság üde bája és az öregség kényszerű alkonya. De ha mindig így maradna, nem volna értelme az élmények sorozatának, amiket megélünk, kiélvezünk és elveszítünk. Nyomot hagyni a porban? A piramisok letűnt korszaknak a nyomai. De nem tették boldoggá azokat, akik maguk után hagyták őket. Nyomot annak a szívében kell hagyni, akitől az életet kaptad, annak nyomát, hogy szereted Őt és ragaszkodsz hozzá. És ha a szeretetében élsz, a halál nem foghat ki rajtad. Idei-óráig talán, de nem diktálhat az, ami maga is egy diktálás kényszerű következménye. A halál nem az élet alkatrésze, hanem egy alkatrész hiánya, amit engedelmességnek hívunk.

„Az élet egy csoda.(…) Megszületünk, élünk, meghalunk. (…) Vigyázzunk rá, mert csak egy életünk van! (…) De ha eljön a halál, nem tehetünk semmit, vele kell mennünk. Mert mindig hagyja, hogy legalább egy kicsit éljünk. (…) Sokan félnek tőle, de egyszer úgyis eljön és akkor az élet megszakad. Ha az életjelenségek leállnak, távozunk a földről. (…)”

Hatodik osztályos kis anatómus, milyen jól látja az ok- okozati összefüggéseket. Ha az életjelenségek leállnak, távozunk az élők sorából. De az élet csodája több annál, hogy ebben merüljön ki, hiszen a csoda attól csoda, hogy felette áll a hétköznapok történéseinek. Az élet csodája a halál fölött áll, és mivel ez örök törvény, nem győzhet az örök halál törvénye afölött, ami azt fölülmúlja. Hanem az örök élet fog győzedelmeskedni a halál fölött. Hogy most van egy kis kitérő, ennek oka van, és aki azt ismeri, az élet titkát ismeri. Titkát az örök életnek.

„(…) Még senki nem bizonyította be, hogy mi van a halál után! Esetleg egy másik élet? (…) Az életünkre vigyázzunk, mert meg kell becsülni, hogy élhetünk! Köszönöm mindenkinek, aki tehet róla! (…)”

A hála a szívben az életért a romlatlan szív jele, ami még ebben a korban az ember romlatlan szépségének szirmot bontó tüneménye. Hozzákötődik annak megbecsülése, amit kiterjeszt mások felé. A virág is így ragyog a napfényben és árasztja lenyűgözően kellemes illatát. Odavonzódnak hozzá a méhek, az emberhez is, aki ki tudja fejezni a szeretetét, ahogy neki ebben a korban megadatott kifejezni az érzéseit.

„(…) Nagyon szerencsések a földön élő emberek, hogy élhetnek. Sok nehéz feladatuk is van, amiket meg kell oldani. Sok külső és belső fájdalom. Viszont rengeteg csodálatos dolog is történik velünk. (…)”

Az élet több annál, mint szerencse, hogy a föld, amin él, biztosítja az életfeltételeket. Olyan az, mint a megvetett ágy, mint a kikészített takaró, a szél susogása, mint az óvó anya szeretetének sugallata. Aki ezt biztosította nekünk, annak a szeretete sugárzik át azon a fátyolon, amit véletlen szerencsének hívunk. A véletlen szerencse önmagában eltávolít, azon átlátni és érezni a simogató Létben megbújó tudatosságot, az visz közel sok külső és belső fájdalmon át a csodák örök forrásához. Tanuld meg meghallani a szavát, amely nem csak az örömforrások által adatik, hanem abban a könyvben is, amiben szól hozzánk. „Így szól az Úr (Jehova), Megváltód, Izraelnek Szentje: Én vagyok az Úr (Jehova), Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai…” (Ézsaiás 48:17-18)

„(…)az életet élvezni kell, mert nem tart soká.(…) Ez egy ajándék, amit a földtől kapunk. (…) Köszönöm, hogy élhetek!”

Sok külső és belső fájdalmon is átüt a gyermeki szó: „Köszönöm, hogy élhetek!” Igazi felnőtt szava ez, akiben fiatal kora ellenére megérett a hála gyümölcse. Az emberi lelkiismeret az Isten virágoskertje, amiben Isten öntözi a neki kedves virágok illatát.

„Számomra az élet nagyon fontos, mert ha elveszik, soha többé nem tudják visszaadni. (…) Az élet a születéssel kezdődik. (…) a halállal végződik. De az emberek erről is többféleképpen gondolkodnak. Vannak, akik úgy hiszik, hogy csak a test hal meg és a lélek a mennyországba megy. Mások hiszik, hogy a lélek valamikor egy új testben születik újjá. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a halottunk elporlad és bekerül az élet körforgásába. (…) Az élet és a halál között történnek jó és rossz dolgok, de rajtunk áll, hogy melyikből lesz több. Az élet értelme, hogy megtaláld azt az utat, amiért a földön vagy.”

Jól látja, hogy rajtunk áll, hogy a részsikerek kedvéért feladjuk-e az egész megtalálásának sikerét. A rivaldafény emberei bizony a mulandó fényeknek élnek, amik elkápráztatják őket, mint bogarakat saját fénycsapdájuk. Az útkeresés nem beletörődés, hanem az azon való felülemelkedés. Aki a ma gyönyörét választja a holnap megelégedettsége ellenére, az magát ítéli az elégedetlenség kínzó tudatával való együttélésre. Mert pótszerekkel él, azoknak hajol meg, azoknak adózik égő hevülettel. És a külsőségek fénypompája roskadozó kunyhóvá válik, amikor a végén elmegy. Aki annak tudatában megy el, hogy megtalálta és megbecsülte az élete értelmét, az nem megy el örökre. „Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (János 8:51 (H Katolikus f.)

„(…) Minden élőlény megszületik, él és végül elpusztul. (…) Az életet érzed, hogy van, de mégsem tudod, mi. (…) mi a célja az életnek, talán az, hogy továbbvigyük, továbbadjuk. Egy viszont biztos, hogy a legszebb dolog a földön az élet és talán a legbonyolultabb is.”

„Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; ők pedig kerestek sok kigondolást.” (Prédikátor 7:29) Így vált az egyszerű, az ember által összekuszált események bonyolult láncolatává. Amikor a saját fejed után élsz, s még a saját lelkiismeretedre sem hallgatsz. A benned élő jó szóra, a hivatástudatod egyengetőjére, amely végigvezet az élet akadályain, szépséges élmények vándorútján, és keserű kijózanodások viharvert mezején. Mert ezt az utat, ami körülvesz, nem te tapostad ki magadnak, hanem feljebbvalóid, országhatár meghatározóid, akik vágynak a mások elismerésére, azért is mentek oda, a csalóka fények tűzviharába. Nem biztos, hogy neked ezt a sorsot kell választani, a rivaldafényt, amely amikor kialszik, végképp kialszik. Hanem adatik neked olyan fény, amely átszűrődik a hitetlenség és a tagadás kopott pajzsain, hogy neked utat mutasson az igazi élet felé. Próbákon át igaz, de amit megnyerhetsz vele, az elvehetetlenül lesz a tiéd. Ne engedd megtörni magadat a népszerű közöny kényszerűségének, amellyel a tömegek magukat megtisztelik. Sokkal többre vagy hivatva, mint azt hinnéd és el tudnád képzelni. Nézz hát fel az igazi fényekre, és a hullócsillagok csalfa fényét hagy meg azoknak, akik saját kétségeikben botladoznak, mert a mulandóság gyönyöreit választották az elmúlhatatlan ígéretek beteljesedésével szemben.”Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (1korinthus 4:6)

 

Forrás:  http://napraforgoiskola.hu/blog/%E2%80%A2-mi-az-elet-6-osztaly/