Felegyenesedés vagy egyenes járás

 A felegyenesedés evolúciós teóriája

  

„A mozgás evolúciós fejlődése nem azt jelentette, hogy mindig egy új mozgásforma jelent meg, hanem azt, hogy a meglevők jobban és hatékonyabban kombinálódtak.” (NÁNÁSI TIBOR: A két lábon járás és felegyenesedés biomechanikai előfeltételeiről)

Ha ez igaz, rögtön felvetődik a kérdés, nyilván valamikor (kezdetben) új mozgásformáknak kellett megjelenniük, hogy azután a meglévők jobban és hatékonyabban kombinálódhassanak, viszont ha nem ezeknek az új mozgásformáknak a megjelenése jelenti a mozgás evolúciós fejlődését, akkor ezt a (korábbi) fázist minek lehet nevezni, ha evolúciós fejlődésnek nem? A meglevő (alap) mozgásformák ezek szerint teremtés útján jöttek létre?!

Ezzel minden további nélkül egyetérthetünk, hiszen Jehova Isten is ezt mondja a Bibliában:

„Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő... Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, a melyek e föld színén vannak, az én nagy erőmmel és az én kinyújtott karommal, … Nézd csak a vízilovat! Én teremtettem, mint téged (Ézsaiás 45:12; Jeremiás 27:5; Jób 40:15). Itt semmiféle evolúciós fejlődésről nincs említés.

Jakab 3:12 megjegyzi:

„Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőlőtő fügét?” (Károli) Nyilvánvalóan nem. Hanem a termés egyugyanazon lesz azzal, amiből fejlődik, legfeljebb a nemes vessző elvadul, de mássá át nem alakul: „és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett!” (Ézsaiás 5:2, Károli)

Ézsaiás: 35:7 szerint: „A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem...” (katolikus fordítás), - és egyáltalán nem azt mondja, hogy a zöldellő fűből nád terem (evolúciós fajátalakulási elv szerint), ugyanígy a sakál sem jöhetett létre valamely teljesen másféle fajból (törzsfejlődés), mondjuk egy olyan alapfajból, amely egyszer valahogyan kifejlődött, azután az másféle alapfajokká (makroevolúció) és további alfajokká/fajtákká (mikroevolúció) ágazott szét.

A Bibliában fel sem merül az a fajta átalakulás, amelyet az evolúció-elmélet állít, hogy a mostani állat- és növényfajok visszavezethetők lennének valamely teljesen más kezdeti fajra, amelyből törzsfejlődés által szerteágaztak a különböző életformák. Hanem ezt olvashatjuk:

„Növesszen a föld növényeket: füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt.” (1Mózes 1:11, MBT. Fordítás) A fajtájának megfelelő gyümölcsöt termő gyümölcsfát pedig nem lehet visszavezetni egy másféle gyümölcsöt termő fára, hogy abból alakult volna ki.

„Isten a teremtés kezdetén (elsőnek) férfit és (azután) nőt alkotott.” - mondja Márk evangéliuma 10:6-ban katolikus fordítás szerint (vö. 1Timótheus 2:13). Amikor azt olvassuk a 145:14 zsoltárban: „Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet” (Károli fordítás), akkor ezalatt nem azt mondja, hogy valamikor az ember görnyedt hátú, majomszerű élőlénynek lett teremtve, vagy azzá alakult évmilliós evolúciós fejlődés által, hanem az eredetileg egyenes derékkal teremtett ember teherviselés miatti jelképes (netán szó szerinti) görnyedtségének megszüntetéséről van szó. Teljesen igaz tehát a prédikátor megállapítása:

„Lásd, csupán arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak.” Prédikátor 7:29, MBT. ford.)

Egy ilyen elterjedt evolúciós okoskodás, mely szerint a mai ember állítólagos elődje, nevezetesen pl. a neandervölgyi ősember guggoló, görnyedten járó, állatias és bizonyos mértékben az emberszabású majomhoz hasonló teremtmény volt. Pontosabban nem teremtmény (teremtés), hanem evolúciós fejlődési fokozatokon átment anyagi eredetű élőlény. 

Azonban későbbi kutatások kimutatták, hogy „a neandervölgyi férfiaknak és nőknek tökéletesen emberi testük volt, egyenesen jártak, és nagyon izmosak voltak. Agyuk ugyanolyan nagy volt, mint a mai emberé.” (The World Book Encyclopedia, 1966., 15. kötet, 672. old.)

Ennek ellenére a görnyedt testtartásból való fokozatos kiegyenesedés teóriája azóta is tartja magát, mivelhogy része annak a világméretű evolucionista elképzelésnek, mely szerint az ember az állatvilágból emelkedett ki, valahogy így: először négykézláb mászkált, azután felmászott a fára, majd onnan lejőve végül is egyenesen járó ember lett. Az érdekes azonban az, hogy mivel próbálják megindokolni ezt a hajlott testtartásból való kiegyenesedést:

„Az élelemkeresés során a vízben gázolás, vagy csak az a szükséglet, hogy átevickéljenek a túlpartra, a felegyenesedés felé terelte a faj törzsfejlődését. … Járás a talajon, járás a fákon, átkelés a vízen – talán soha senki sem fogja maradéktalanul, és örök érvénnyel megválaszolni a két lábon járás kérdését.” (Nemzeti Geográfia - Csimpánz: az ember múlt időben? – 2. rész)

Nos, a Biblia megválaszolja ezt a kérdést, de azt az ateista tudósok (és az általuk befolyásolt tömegek) elutasítják, és inkább ahhoz az okoskodáshoz folyamodnak, mely szerint a vízben való átgázolás terelte a felegyenesedés felé a faj törzsfejlődését.

Ez leginkább a törpenyakú zsiráfok nyaknyújtásához hasonlít, melyek pl. a magas fákon lévő levelek elérése miatt olyan sokat nyújtogatták a nyakukat, hogy az egyszerre csak megnőtt.

Viszont kevesen tudják, hogy a birkáknak meg eredetileg hosszú nyakuk volt, de mivel sokszor jöttek a farkasok, mire ők ijedtükben sokszor behúzták azt a két válluk közé, így hát a nyakuk egyszerre csak megrövidült. Mint ahogy sok gyereknek is azért van hosszú orra, mert nem hallgattak a szüleikre, akik előre megmondták, hogy a sokat hazudozó gyerekeknek megnő az orruk. Így aztán a sorozatos nem igazmondások az orr növekedése felé terelték a törzsfejlődés gyermekkori ágát. (Ha viccesnek tűnik ez, amaz hasonlóképpen, mivel egy ugyanazon kategória.)

Egyébként meg nagyon sokféle állat kel át mind a mai napig különböző tavakon és folyókon, járkálnak a talajon és a fákon, mégsem terelődnek a felegyenesedés felé. Hogy hogy ez az ő esetükben nem működik?! Nem inkább ez az igazság?!

„Az ember nem fejlődik emberré, hanem mint ember fejlődik. Nem válik emberré, mert ember kezdettől fogva.“ (Prof. Dr. Erich Blechschmidt)

Egy másik okoskodás a következőképpen hangzik:

„Miért volt előnyös a felegyenesedett járásmód?

Az elmúlt esztendők ásatásaiból egyértelműen kiderült, hogy először a felegyenesedett járásmód terjedt el, s csak mintegy kétmillió évvel ezután indult meg az agy térfogatának a növekedése. De vajon miért egyenesedtek fel távoli őseink?

Nagyon jelentős oka lehetett ennek, hiszen a felegyenesedett járás alapvető változásokat okozott az ember csontvázában is, különösen a láb, a térd és a medence változott meg nagymértékben. Ráadásul – ahogy ezt a kisgyerekeknél is megfigyelhetjük – a két lábon való egyensúlyozás képességét először el kellett sajátítani. 

A felegyenesedett járás alapvető változásokat okozott az ember csontvázában is. Megváltozott a test súlypontja, megerősödött a medencecsont, hogy tartani tudja a rá nehezedő súlyt. A lábizmok lehetővé tették a gyors futást, a talpon pedig kényelmesebben lehetett állni, vagy éppen gyalogolni.

 

Vélhetően a klímaváltozás idézte elő a felegyenesedett járásmód kialakulását. Kelet-Afrika egyre szárazabbá vált, és az egykor sűrű erdők helyén ritkás fás szavannák és nagyobb, nyíltabb, füves területek keletkeztek. A fák már csak az esős évszakokban kínáltak tápláló gyümölcsöket és az állatoknak a száraz időszakokban át kellett térniük a földben található gumókra és gyökerekre. Tehát a korábbinál gyakrabban kellett nagyobb távolságot megtenniük a talajon. Előnyös helyzetben volt, akinek ehhez kevesebb energiára volt szüksége és főleg, aki az ellenség – például egy nagymacska – elől gyorsan a legközelebbi fára tudott menekülni. Az is segíthetett, hogy a táplálékot nem a megtalálás helyén fogyasztották el, hanem védett rejtekhelyre vitték – itt is előnyt élveztek azok a fajok, amelyeknek a magabiztos felegyenesedett járásmódnak köszönhetően szabaddá vált a kezük.” (MIMICSODA MAGAZIN)

Tehát azt állítja: „a felegyenesedett járás alapvető változásokat okozott az ember csontvázában is, különösen a láb, a térd és a medence változott meg nagymértékben.” Vagyis nem arról van szó, hogy az ember csontváza, a láb, a térd és a medence felépítése eleve biztosította az egyenesen járást, hanem utólag ezek idomultak az egyenes járáshoz. A hátsó végtag, a lábfej a nagy súly egyensúlyozásához alkalmazkodott.

Kérdés, hogy amíg nem idomultak hozzá (amíg nem alkalmazkodott), azalatt a pár millió év alatt hogyan jártak egyenesen? Nem inkább arról van szó, hogy amilyen anatómiai felépítése van egy élőlénynek, olyan mozgáshatárokat biztosít az neki?!

Pl. a behajlítható hüvelykujja az embernek biztosítja a precíz és erős fogást, a szerszámhasználatot, a majmok pedig a fák és egyebek fogdosásával mégsem tudják elérni, hogy utólag a kézcsontokban, idegekben, izmokban és inakban alapvető változások jöjjenek létre náluk. Ujjhegyeink az érzékelő receptorok nagy sűrűsége miatt érzékenyek — 9000 ilyen érzékelő ideg található egy 1,4 négyzetcentiméternyi területen. Ez teszi lehetővé a vakok számára a Braille-írás olvasását. Hogy hogy az embernél ez működik, de az állatnál meg nem? Nem lehet, hogy csak merő fantáziálás az egész?!

Az emberi kézről írja egy magyar orvos, hogy „ez az összetett, tökéletes „mérnöki konstrukció”, funkciójának kifogástalanul megfelelő biomechanikus szerkezet.” (Dr. Kökény Zoltán sebész – Patika reklám újság)

A mérnökökről pedig az a hír járja, hogy először terveket készítenek a tervasztalon, és pl. a hidakat nem nyújtogatják utólag darukhoz vagy lánctalpas járművekhez kötözött vastag drótkötelekkel, hogy jól funkcionáljanak, hanem eleve (adott esetben) nyújtottan tervezik, és az biztosítja a szükséges mértékű funkcionalitást, nem pedig az utólagos húzkodás, vagy szélvihar okozta rángatózás, netán földrengés előidézte kilengések hoznak létre alapvető változást a híd szerkezetében. Vagyis eleve a híd szerkezete biztosítja az adott mozgásspektrumot, és amire az eredetileg be van állítva, az addig terjed ki.

Ugyanígy nem a felegyenesedett járás hozott alapvető változásokat az ember csontvázában, a láb, a térd és a medence felépítésében, hanem amilyen csontváza volt eleve, és amilyen mozgáshatárokat biztosított a láb, a térd és a csípő felépítése, annak függvényében tudott mozogni, futni vagy fára mászni.

Egyetlen törpelábú atlétából sem lesz magasugró vagy távolugró, ha az anatómiai felépítése erre nem alkalmas, utólag sosem fog a testi felépítése ahhoz igazodni, amit szeretne (esetleg egy minimális mértékben), ugrálhat a homokozóban egy életen át. Ennélfogva a felegyenesedett járás okozta alapvető változások a csont/izom/in/idegrendszerben csupán a felnőtteknek szóló evolucionista elképzelések kategóriájába tartozhatnak csupán, de a valóságos tények közé aligha.

Viszont a téma kifejtése nem merül ki ennyiben, hanem hozzáteszik:  

„Megváltozott a test súlypontja, megerősödött a medencecsont, hogy tartani tudja a rá nehezedő súlyt. A lábizmok lehetővé tették a gyors futást, a talpon pedig kényelmesebben lehetett állni, vagy éppen gyalogolni. „

A probléma gyökere ugyanott van, mint az előzőekben, vagyis ha eredetileg nem volt erős a medencecsont (a hidat tartó pillérek), és a lábizmok nem tették lehetővé a gyors futást (mint a törpe izmai a távol/magasugrást), akkor nem valósulhatott meg a hőn áhított teljes funkcióváltású felegyenesedés – mindezeknek hiányában. Mert amilyen az anatómiai felépítés, olyan széles a mozgáskoordináció skálája is, vagy éppen olyan szűk. És amint változik ez, úgy változik az. És pl. a sok integetéstől az embernek nem fog utólag úgy megerősödni a kulcs csontja, mint amilyen a szarvasmarhának is van, jó vaskos és széles, hanem mindig jellemzően emberi marad.

És ha olyan kényelmes a talpon állás, miért nem kezdenek el álldogálni ill. gyalogolni tömegesen az emberszabásúak? De nem csak úgy átmenetileg, hanem teljes időben! Vagy annyira mégsem kényelmes a talpon állás, hogy csak úgy áttérjenek rá azok, akiknek (amiknek) anatómiai felépítésük nem erre koordinálja őket?!

Az okoskodásnak ezzel azonban még nincs vége. A szárazsággal, a nagyobb távolságok megtevésével, a gyors fára meneküléssel, a táplálék védett helyre való vivésével magyarázza a felegyenesedést, ill. „előnyt élveztek azok a fajok, amelyeknek a magabiztos felegyenesedett járásmódnak köszönhetően szabaddá vált a kezük.”

Azonban a szárazság, és a többi tényező megléte az állatvilágban sem biztosít semelyik fajnak négykézláb közlekedésből felegyenesedést, és attól még, hogy az emberszabásúak némelyike adott esetben és meghatározott célból (pl. tehercipelés) felegyenesedve (a csuklóján) halad, még nem fog neki keze fejlődni (az emberi kéz tudáskapacitási szintjéhez viszonyítva).

Magabiztos felegyenesedett járásmódnak köszönhetően szabaddá vált kéz pedig valóban előnyt jelent, mint ahogy az is, ha egy hármasugró nem öltönyben ugrik zsebre tett kézzel. Csakhogy az a fajta szabadon történő kézlóbálás egy emberszabásúnál (vagy valamilyen fantomősnél) nem megy olyan egyszerűen és elegánsan, mint az ugróatlétánál, még ha ezt ilyen könnyűnek is állítja be az evolúciós túlburjánzó fantázia.

Az elmélet szerint azzal, hogy stabilabb pozícióban van fejünk és nincs kitéve az állandó himbálózásnak, rázkódásnak és egyebeknek, idővel kialakulhatott kifinomult agyműködésünk. Na és melyik volt előbb, a felegyenesedés, amit aztán követett a belső fülben lévő ahhoz igazodó egyensúlyozó szerv specializálódása, vagy fordítva? Ha utóbbi híján egyenesedett föl, hogy hogy nem szédült el? Ha meg előre specializálódott a majdani egyenes testtartásos járásra, hogy hogy nem volt megtervezve?

Holmi egyszerű fizikai behatások meg igencsak kevés indokot szolgáltatnak arra, hogy egy állati paraméterekkel rendelkező lény olyan minőségi változást tudjon produkálni, mint a tartós felegyenesedés és precíziós kézhasználat. Ugyanakkor olyan sem volt még (gyakorlati tapasztalat szerint), hogy egy emberi hüvelykujj tartós használat híján majomujjá degenerálódott volna vissza, hanem esetleg elgyengült, vagy eltorzult, de emberi ujj maradt. Ha pedig ez visszafelé nem megy, akkor előre és fölfelé miért menne? Csupán az evolúciós teória kedvéért?

Hát akinek kedves ez a teória, annak az evolúció még ennél különb mutatványokra is képes. Például ha valaki évtizedeket tölt egy vizes hordóban, előbb utóbb a természeti törvényszerűségeknek köszönhetően kopoltyúja fog neki nőni. Hiszen a fizikai késztetés megvan. Onnan már csak egy ugrás a minőségi változás. Így lesznek (lehetnek) a vállalkozó szellemű evolucionistákból békaemberek. Idő és fantázia kérdése az egész.

A fantázia bőségére jó példa a következő nyilatkozat:

„Több mint egymillió évvel ezelőtt az emberi faj négykézlábról két lábra emelkedett, és elkezdett egyenesen járni. Hogy a gerinc így is stabil maradjon, létrejött a hát ismert, kettős S alakú görbülete. Gerincünk működése sátoréhoz hasonlít: a gerincoszlop a tartórúd, az izmok pedig a feszítőkötelek. A példa persze nem tökéletes, hiszen a sátorrúd merev, gerincünk viszont rendkívül hajlékony, merev szerkezete olyan, mintha apró építőkockákból lenne összerakva. A csigolyák azonban önmagukban nem képesek megtartani a rájuk nehezedő súlyt, ehhez segítségre van szükségük, a már említett „feszítőkötelekre”, a mély hátizmokra.

Teljes hátszerkezetünk tehát a törzsfejlődés során az úgynevezett mozgásos életformához alkalmazkodott. Hiszen járás, futás, mozgás közben a tartóizmok megfeszülnek, ellátják feladatukat, és így a gerinc oszlopot megfelelő mértékű, egyenletes terhelés éri. Fekvés közben pedig, amikor a hátizmok ellazulnak, a csigolyákra sem hárul különösebb teher. Ülés közben azonban valami egészen más dolog történik. Olyasvalami, amire az evolúció nem készített fel bennünket.” (Az ülő ember. Nők Lapja egészség magazin, 2010. Január. 22. old.)

Na itt aztán szárnyalásnak indult az evolucionista fantázia. Csak úgy magától felállt a stabil négykézlábon járó élőlény – s mindezt anélkül, hogy felállását megelőzte volna az anatómiai precíziós átalakulás, egy mérnöki szintű tervezés, de nem csak a fogásra alkalmas kézre, hanem a teljes anatómiai felépítésre vonatkozóan is.

(Hogy lehet pl. egy utólag elkészült műfogsor behelyezése előtt megrágni 3 kg pirított tökmagot? Nem inkább a behelyezés után?! Ugyanígy, hogy lehet felállni négykézlábról az anatómiai átrendeződés előtt?!)

Azt mondja, szükség van a „feszítőkötelekre”, a mély hátizmokra. Ezt nagyon jól mondja, de jó is hogy mondja. Nézzük meg azokat a bizonyos mély hátizmokat közelebbről:

„A MÉLY HÁTIZMOK

A mély hátizmok csoportja több egymás mellett, egymás fölött fekvő kisebb-nagyobb tagból áll. A csigolyák tövisnyúlványai, haránt nyúlványai és a bordaszögletek által képzett mély barázdát töltik ki. Egymással szorosan összefüggő izomzatot alkotva a gerinc nyaki, háti, ágyéki és keresztcsonti szakaszán húzódnak végig.

A MÉLY HÁTIZMOK MŰKÖDÉSE

Az izomcsoport a két lábon járáshoz nélkülözhetetlen. Két lábon állva ugyanis a test gerinc előtti tömege súlyosabb, mint a gerinc mögé eső rész. Az egyenes testtartás biztosítására erős izomzatra van szükség. A mély hátizmok fő működése: A GERINC EGYENESEN TARTÁSA A NEHÉZSÉGI ERŐ ELLEN (kétoldali működés).” (Dr. Miltényi Márta: A mozgatórendszer funkcionális anatómiája; A Magyar Testnevelési Egyetem kiadása, Budapest, 1999.; 249.; 252-253. oldal.)

Ez a szöveg azt bizonyítja, hogy az ember egyenes testtartása a mély hátizmok stabil működésétől függ, az eredés-tapadás pontos beállításától. Az izmokról t.i. ugyanis, hogy van eredésük és tapadásuk. És természetesen mindegyiknek más és más helyen. 

 

Pl. a mély hátizmokat az erős ÁGYÉKI PÓLYA (fascia thoracolumbalis) fedi, amely az alsó hátcsigolyák és az ágyéki csigolyák tövisnyúlványain e r e d. Felső része a hát közepén fokozatosan elvékonyodik. Alul a keresztcsont középső éle és a csípő taréj között t a p a d. Ennek azonnali függvénye az egyenes járás. Ennek megváltoztatása az izmok egész felépítésének megváltoztatásához van kötve. 

 

Tehát, az u.n. előemberek felegyenesedése nem képzelhető el az izomrendszer teljes átalakulása nélkül. Ha ugyanis léteztek u.n. előemberek, és azok (és azoknak elődei) hajlottan jártak, akkor valakinek időközben meg kellett változtatni az izomrendszer felépítését, a sok ízületet áthidaló törzs izmainak tónusát, hogy stabilan és tartósan ki tudjanak egyenesedni. 

 

Egy állat nem tud tartósan kiegyenesedni, ha az izmai ezt nem engedik meg. Ha pedig az izmai eleve úgy épülnek fel, hogy állandóan kiegyenesedve tud járni, akkor az nem állat, és soha nem is ment át semmiféle átalakuláson. (Természetesen az emberszabásúakat nem összetévesztve pl. a pingvinnel, stb.)

Egy nem egyenes testtartásra tervezett izomzatot (jelen esetben azokét, akiket az ember rokonainak tartanak) lehet bármeddig tornáztatni, az sosem fog egyenes testtartást biztosítani. Ahhoz a mély hátizmokat, de azzal összefüggésben a többi izomzatot is (eredés-tapadás) precízen és tökéletesen funkcionálóképesen be kell állítani. 

Pl. ha visszavarrnak egy balesetben leszakadt kart vagy csuklót, az ereket, idegeket, inakat, szalagokat, izmokat, csontokat mind pontosan a helyére kell visszatenni(varrni). Ha csak pl. a kéz izmait nem jól varrják vissza, hanem szűkebbre vagy tágabbra, többé nem funkcióképes az a kéz, nem lehet fogni vele, vagy csak igen korlátolt mértékben.

A hát izmait sem lehet csak úgy tornagyakorlatokkal átrendezni, csak mert a száraz évszak sok erőfeszítéssel jár, nagyobb távolságok megtevésével, gyors fára meneküléssel, a táplálék védett helyre való vivésével. Akkor amit biztosítanak az izmok (stb.) az anatómiai testfelépítés függvényében, a túlélőakció lehetőségei erre terjednek ki. 

 

Nem beszélve róla: „A vázizmok közvetlenül vagy inak segítségével közvetve kapcsolódnak a csontokhoz és ellentétes működésű párokat alkotnak: amikor az egyik izom összehúzódik, a párja elernyed. Ez a működés teszi lehetővé az ellentétes irányú elmozdulásokat, ami kell pl. a járáshoz, …” (Az emberi test - LUX PRIMO kiadó, 22. old.) Vagyis a mozgás/járás egy speciális in/csont/izom összehangolódást igényel, mint minden más mozgáskoordináció is hasonlóképpen.

Ugyanez van pl. a versenysportolóknál is. Az anatómiai határokig van a fejlődés, de olyan még nem fordult elő, hogy egy body-builderes izomkolosszus a hasizmainak a felét hátranövesztette volna a lapockája környékére, csak hogy szélesebb legyen a hátizma. Vagy netán az izmainak az eredését/tapadását céltudatosan megváltoztatta volna a látványesztétikussága határainak kiterjesztése érdekében.

Ami neki az anatómiai adottsága, az egyben a határát is megszabja. És amik az emberszabásúaknak az anatómiai adottságaik, azok egyben a határaikat is megszabják. 

 

Ami ezen felül van és egy szuper átmenetet képez(ne) az állat és az ember között, az csupán egy fantazmagóriás elrugaszkodás a valóságtól. Elméletnek szép, meg lehet is rá hivatkozni, de csak ürügyet képezhet az istentagadásra és a korlátlan (vagy látszatkorlátolt) erkölcsi nívótlanságra.

Kijózanító tud lenni a következő tudományos hír, leginkább azok számára, akik a hajlott hátú előemberre építették ideológiai egzisztenciájukat, most meg kiderül, hogy nem sokra mennek vele.

„A tankönyvek, a különféle ismeretterjesztő könyvek a neandervölgyi ősembert még ma is erősen hajlott testtartással ábrázolják, és így él elképzelésünkben is. Ezt az elképzelést lényegében egyetlen lelet alapján alkották meg.

Ez a lelet Franciaország területén élt, idős férfitól származó maradványokból áll, amelyek beható vizsgálatok tárgyát képezték. Ma már tudjuk, hogy ez a 40-50 éves férfi súlyos ízületi gyulladásban szenvedett. Egy súlyosan beteg ember deformálódott csontjaiból a testtartásra következtetni pedig merész vállalkozás.

Az antropológusok számos neandervölgyi koponyán végzett összehasonlító vizsgálatokkal kimutatták, hogy az említett „öreg férfi” szélsőséges változatot képvisel. Ma már számos újabb lelet és összehasonlító vizsgálati eredmény áll rendelkezésre, amelyek a neandervölgyi hajlott testtartása ellen szólnak.

Az újabb időkben felmerül az a kérdés is, vajon fiziológiailag lehetséges-e az egyáltalán, hogy a neandervölgyi ember testtartása hajlott volt.

Számos anatómus és zoológus az utóbbi években arra a meggyőződésre jutott, hogy egy állat vagy csak teljesen felegyenesedve vagy csak négy lábon tud járni. Ha egy csimpánz valamilyen szerszámot visz, teljesen felegyenesedve jár, ha a mancsai szabadok, mind a négy lábán fut. Ehhez hasonlóan képzelhető el ma a felegyenesedés folyamata – így nem lehet, hogy az előemberek hajlottan jártak.

A neandervölgyi ősemberről alkotott kép kultúrtörténeti szempontból is helyreigazításra szorul. Számos újabb lelet azt bizonyítja, hogy az e korból származó előember bonyolult szertartásban temette el halottait, és valamilyen istenségben hitt.

E leletek alapján sokan a neandervölgyit már nem is az embernem külön fajának tekintik, hanem a homo sapienshez – a gondolkodó emberhez – számítják, mint alfajt.” (Az ősember testtartása, Szabad Föld tudományos rovata: 1983. okt. 1. 17. oldal)

Csimpánz-féle mancsokkal rendelkezni, meg precízen megtervezett kézzel bírni, az két különböző dolog. Amely állatnak pedig mancsa van, annak nem fog szabaddá válnia a keze, hiszen az állati egyed kézzel való rendelkezése is ugyanolyan légből kapott anatómiai blöff, mint a spontán felegyenesedett járásmód valótlansága. Hangoztatva van, de semmi több. Az fogadja el, akinek az autonóm szabadságvágya erősebb, mint a teremtés elfogadása, és a Teremtő Isten dicsőítése.

Az, hogy „a majmoknál a farizmok a négy lábon járáshoz idomultak” (Nánási Tibor: A két lábon járás és felegyenesedés biomechanikai előfeltételeiről) ugyanolyan evolúciós hipotézis, mint hogy „Teljes hátszerkezetünk tehát a törzsfejlődés során az úgynevezett mozgásos életformához alkalmazkodott.” (korábbi idézet) Sokkal inkább a majmok négy lábon járása idomult a farizmukhoz, az emberi életforma pedig a széles mozgás életformát biztosító hátszerkezethez. 

Ugyanezt az elvet a kulcs és a zár példájával úgy illusztrálhatjuk, hogy adva van a zár, és a zárhoz készítenek kulcsot, nem pedig csinálnak először egy kulcsot, és azután a kulcshoz hozzáillő zárat. De ezeknek nem sok közük van a törzsfejlődéshez, hanem sokkal inkább a teremtéshez.

Ahogy a felvezető idézet mondja:

„A mozgás evolúciós fejlődése nem azt jelentette, hogy mindig egy új mozgásforma jelent meg, hanem azt, hogy a meglevők jobban és hatékonyabban kombinálódtak.”

Vagyis adva voltak ugyanazok a kulcstípusok: levélszekrény/lakásajtó gépkocsiajtó/kertkapu/városkapu (stb.), és azoknak formái, amik aztán tovább specializálódtak, többféle fogazattal, bevágással és egyéb megkülönböztető jelzéssel készültek. [Természetesen mindezek tervezőmunka eredményeképpen!] Ami itt az evolúciós hipotézis tarthatatlanságát mutatja az az, hogy szerintük ezek az új mozgásformák (kulcsok) alakították át a zárakat - utólag.

Tehát a majmoknál a négy lábon járás, míg az embernél a mozgásos életforma jelenti a meglévő mozgásformák jobb és hatékonyabb kombinálódását (vagyis a kulcsok variálódását), amikhez a majom esetében a farizom, míg az ember esetében a hátszerkezet alkalmazkodott. Vagyis a kulcshoz igazodott utólag a zár, és nem pedig eleve a zár felépítése határozta meg a kulcsok kombinálódási lehetőségeit – ami természetesen teljesen nonszensz.

Gyakorlatilag azt állítják, hogy volt valahonnan néhány kampós végű, görbe kulcs, amik egészen jól passzoltak a hozzá tartozó zárakhoz, azután ez a kulcsok hogy hogy nem kiegyenesedtek és megnyúltak mint az árnyék (az okokat csak találgatni lehet, hogy miért), azután ezek az újfajta kulcsok teljesen átalakították a zárakat, mondhatni, magukhoz idomították azokat. 

 

„a felegyenesedett járás alapvető változásokat okozott az ember csontvázában is, különösen a láb, a térd és a medence változott meg nagymértékben... Teljes hátszerkezetünk tehát a törzsfejlődés során az úgynevezett mozgásos életformához alkalmazkodott.” (korábbi idézetek)

Vagyis azt mondja, hogy a csontszerkezet (láb/térd/medence), tehát a teljes hátszerkezet alkalmazkodott, ill. változott meg, tehát maga a zár alakult át, mivelhogy a benne lévő kulcs mozgása/ingerlése másféle belső felépítésre provokálta.

Próbáljon valaki kulcsok ide-oda húzkodásával átalakítani egy zárat, vagy sűrű fejenállással átalakítani a saját nyakának anatómiai szerkezetét. Addig jó, míg magának csinálja, de amikor ugyanezt az evolucionista elvet mondjuk egy tornatanár akarja demonstrálni tornaórán az iskolásokkal, rögtön be kell vonni az illető tanári diplomáját, és kényszer zubbonyban minél messzebb szállítani a tett színhelyétől, nehogy a gyerekek tartós kárára elragadtassa magát.

Bizony, a teremtés stabil világnézetet biztosító kinyilatkoztatása semmiképpen nincs egy súlycsoportban a tudomány instabil, folyton izgő-mozgó, evolucionista/darwinista beállítottságú elképzeléseinek futóhomokjával, amelyben - bizonyára nem véletlenül – nemcsak azok az elméleti indokok és körülmények változnak sűrűn, amik az állítólagos felegyenesedést okozták, hanem még azok a fránya, kalapból nyúlként előhúzott közös ősök is, akárcsak egynémely rajtakapott visszaeső gyanúsított kijelentései a bűnelkövetése tagadásainak taglalásakor.

„AZ EMBERRÉVÁLÁS LEGÚJABB VERZIÓJA.

Úgy tűnik, hogy a két fajnak (és nekünk is) valójában egy másik, eddig ismeretlen közös őse volt, amely valamikor 2-3 millió évvel ezelőtt élt és az Australopithecus afrikanus egyik leszármazottja lehetett.” (Népszabadság, 2OO7.IX.1.) -

Rendre megjelenik az emberré válás újabb és legújabb verziója. A bűnügyi gyanúsítottak némelyikére is jellemző, hogy önigazolásuk érdekében vallomásaikat változtatva újabb verziókkal állnak elő – ami feltűnő jele sumákságuknak. Ezt a féltudományos turpisságot a tudományos eredményeket hajkurászók is megengedik maguknak, az olvasótábor többsége meg nagyokat bólint rá, hiszen hallgatólagosan ők is cinkosai az inkább származunk az állatoktól, mintsem Istentől elméletnek. Úgy hogy őket nem zavarja a nyilvánvaló hasonlóság a kókler bűnözők és a kókler tudomány fejtegetőinek kapcsolatában. 
 

A természettudósok nagyobb része ma nem állít mást, vagy legalábbis hallgatólagosan egyet ért azzal, hogy az ember és az állat közötti különbségek inkább csak fokozatbeliek. Az ember legfeljebb egy magasabb fokra fejlődött állati lény.

Csányi Vilmos: Az emberi természet biológiai gyökerei c. – a Mindentudás Egyetemén elhangzott – előadásában így fogalmaz: „A modern biológia sokszorosan igazolta azt a tényt, hogy az ember is az állatvilághoz tartozik: egy különleges emlős faj. Különlegessége éppen viselkedésformáiban rejlik. … „A modern biológia tudománya tehát azt állítja, hogy az ember keletkezésének, kialakulásának története nem különül el az állatokétól, mert az ember is az állatfajok egyike, noha számos csak rá jellemző tulajdonsága van.” Elismerik, hogy az állat és az ember közötti különbségek jelentősek, azonban az ember minden tulajdonságának megvannak az előzményei az állatvilágban. „

A modern biológia tudománya szerint tehát az embernek is ugyanolyan kialakulása van, mint az állatnak, vagyis hogy az állatfajok egyike, noha számos csak rá jellemző tulajdonsága van. Például, hogy öntörvényességéhez való feltétlen ragaszkodása kedvéért teljes mellszélességgel megtagadja Teremtőjét. Azt, Akinek köszönheti, hogy nem kell négykézláb másznia a lucskos/porfelhős talajon, és makogva ugrálnia a begóniafák sűrű bokrai közt. Mert hogy olyan ideg/csont/izom (stb.) rendszert biztosított neki, hogy egyenes derékkal járhasson előtte.

Ehelyett azonban az istentagadó ember kitalálta a fejlődés elméletét, amivel mindent tudományosan (sok esetben nagy hibaszázalékkal működő, véges képességű emberi eszközzel) akar magyarázni. Isten Igéje azonban másfajta fejlődést ismer, de a biológiai evolúció spekulatív fejlődéselméletét az élőlények egymásból eredeztetésére vonatkozóan – nem:

„Ha pedig folyton fejlődik a poklosság a bőrön, és a poklos fakadék elborítja a fakadékosnak egész bőrét tetőtől talpig mindenfelé, a merre a pap szemei látnak;

És ha látja a pap, hogy ímé elborította a poklosság annak egész testét: akkor ítélje tisztának a fakadékot; mivelhogy egészen fehérré változott az, tiszta az. De mihelyt vadhús mutatkozik abban, tisztátalan legyen.

Ha meglátja a pap a vadhúst, tisztátalannak ítélje azt; a vadhús tisztátalan legyen, poklosság az.” (3Mózes 13:12-15, Károli fordítás)

Az evolucionizmus poklos fakadéka pedig az istentagadás, az embernek az állatvilágból való származtatásának ideológiai vadhúsa. Ha meglátja a pap a vadhúst, tartsa tisztátalannak azt, poklosság (lepra) az!

Senki sem bújhat ki az alól a felelősség alól, hogy meglássa a tisztátalan fakadékot, amely tetőtől talpig beborította az ezen ideológiával takarózó, a krisztusi megváltást elutasító személyeket. Tisztátalanok pedig nem juthatnak be Isten eljövendő, közeli országába. Mert ahogy az I. században is rövid volt a takarójuk azoknak, akik elutasították Krisztust, így lesz ez a mostani megmérettetéskor is:

„Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, a ki benne hisz, az nem fut!

És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket.

És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll; az ostorozó áradat ha eljő, eltapod titeket,

S a hányszor eljő, elragad titeket; mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást;

Mert rövid lesz az ágy, hogy benne kinyujtózhassék, és a takaró szűk lesz az elrejtőzéskor.

Mert mint a Perázim hegyén, felkel az Úr, és mint Gibeon völgyében, megharagszik, hogy megtegye munkáját, a mely szokatlan lesz, és hogy cselekedje dolgát a mely hallatlan lesz.

És most ne csúfolódjatok, hogy köteleitek szorosabbak ne legyenek; mert elvégzett pusztítást hallottam az Úrtól, a seregek Urától, az egész föld felett.” (Ézsaiás 28:16-22, Károli fordítás – i.e-i VIII. századi prófécia)

Lehet ugyan takarózni a felegyenesedés evolúciós teóriájával, de Isten csalhatatlan szava biztosít mindenkit arról, ha bárki ezzel akarja magát biztosítani a jövőre nézve, úgy keserű csalódásban lesz része, mint ahogy azoknak az I. századi zsidóknak is az volt, akiken ez a prófécia i. sz. 70-ben Jeruzsálem pusztulásakor beteljesedett. Títus diadalíve rá a bizonyíték. 

Ha Ön azok közé a komoly gondolkodású emberek közé tartozik, akik alaposan megvizsgálják a dolgokat, mielőtt végső meggyőződésre jutnak – és nem engednek az emberiségre nyomást gyakorló evolucionista tudósok mindenütt jelenlévő propagandanyomásának -, akkor mi akadálya van annak, hogy a felszín alá hatoljon, és a Biblia mélyebb igazságait is megismerje?!

Feltétlenül gazdagodni fog azokkal az összefüggésekkel, amelyek pártatlan vizsgálódásait jutalmazni fogják. Attól kezdve lépés előnyben lesz az ateista tudósokkal szemben, akik csupán az egyik oldalt ismerik, és azt a tudomány nevében erőltetik, de bibliaismeretük hiányossága nyilvánvaló szegénységi bizonyítványuknak kristálytiszta tükre.

Egyenesedjen föl szellemi értelemben, és ne hagyja, hogy különféle emberi spekulációk jelen lelkiállapotára és a jövőjére nézve is meggörnyesszék. A Biblia Istene a Fiában adott szeretetével garantálja, hogy amennyiben Ön követi az Ő irányadó mértékeit a mindennapjaiban, akkor mindazoknak az áldásoknak a birtokosa lehet, amelyeket felkínál az Ő minden korokon át rendíthetetlenül helytálló Igéjében.

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,

sem magasság, sem mélység, [sem semmiféle evolúciós teória], sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 8:38-39, MBT. ford.)