motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2012. december 28., péntek

Mi a Szentháromság (6. rész) - Harmat Kiadó

Mi a Szentháromság 
 és mit hisznek a keresztények?





6. téma
Harmat Kiadó:

4. tévhit: „Jézus alsóbbrendű isten az Atyánál.”
Igazság: Jézus teljesen egyenértékű az Atya Istennel. Azok, akik tagadják ezt az igazságot, általában az alábbi érvekre és igékre hivatkoznak. (E tévtanok a 4. század elejéről, Ariusztól erednek.)

Helytelenül felhasznált igék annak tanítására, hogy Krisztus teremtmény: ...

Jn 3,16 – Az „egyszülött Fiú” arra utal, hogy Jézus életének volt kezdete?
Válasz: Nem. Az „egyszülött” (görög monogenész) kifejezés a bibliai szóhasználatban a Fiú „egyetlen” voltára utal. A görög Ószövetség ugyanezt a szót használja, amikor Izsákot Ábrahám „egyetlen” fiának nevezi, bár több is volt. (1Mózes 22,2) Jézus tehát Isten „egyetlen” Fia, ő a „Fiú”, akinek Isten a „saját Atyja”, ezért ő maga is Isten (Jn 1,1-3, 14-18; 5,18, 23), szemben velünk, örökbe fogadott hívőkkel (vö. Jn 1,12-13; 8,15).” (6. oldal)

Összevetés a Bibliával: 

Istenek között nincsen alsóbbrendű és felsőbbrendű, egyenértékű és nem egyenértékű, mivel hogy a Biblia kinyilatkoztatása szerint egyetlen Isten van, és nincsen több, tehát az egyedül igaz Istennek (János 17:3), a Legfenségesebb/Felséges Istennek nincsen riválisa, amiből kifolyólag „egyenértékű” sem lehet Vele senki sem:

Majd ezt az imát mondta Hiszkija az Úr előtt: „Urunk, Izrael Istene, te, aki a kerubok fölött trónolsz és az egyetlen Isten vagy a föld országai fölött! Te teremtetted az eget és a földet.” (2Király 19:15, katolikus ford.)

Most azonban, mi Urunk, Istenünk, szabadíts meg, kérlek, minket az ő kezéből, hogy megismerje e föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy az egyetlen Isten!” (2Király 19:19)

Tudják meg, hogy te, az Úr vagy az egyetlen Isten, és tiéd a dicsőség szerte az egész földön.” (Dániel 3(45), katolikus ford.)

De Ő az egyedülvaló, és senki sem térítheti el szándékától, amit lelke kíván, azt véghez is viszi,”. (Jób 23:13, Káldi Neovulgáta ford.)

Az írástudó helyeselte: „Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más.” (Márk 13:32, Katolikus ford.) Nincs más, úgymond: Vele „egyenértékű”.

A népek fejedelmei egyesülnek Ábrahám Istenének népével, mert Istené a földön minden pajzs, ő a legfölségesebb. (Zsoltárok 47:10, katolikus ford.)

Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben;” (Zsidók 8:1, MBT. ford. vö. Zsidók 1:3)

Hogy az Atya és a Fiú „egyenértékűek” volnának (tökéletlen emberi nézőpontok szerint meghatározva), ezt sehol nem írja a Biblia. Hanem:

Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit.” - mondja Jézus a János 10:29-ben (katolikus ford. vö. 14:28)

Káldi lábjegyzete hozzáfűzi: „Azonban e szavak: „az Atya nagyobb nálamnál“ Jézus Krisztus isteni természetével is megegyeztethetők; mert az Atya valóban nagyobb, mint a Fiú, nem természeténél és méltóságánál fogva, hanem a mennyiben a Fiú az Atyától született ” (Athanáz, Hilár, ar. sz. Ján. Damasc.).

Tehát, nem Jézus emberi mivolta miatt nagyobb az Atya, hanem mert Őtőle van a Fiú létezése. Tőle vagyok- (János 7:29, katolikus ford., vö. 6:46). A Tőle (par, WHNU) levőség ugyanolyan időben történő cselekmény eredménye, mint amikor a Máté 21:42-ben azt olvassuk, hogy az „Úr-tól (para, WHNU) lett ez”, vagyis hogy építők által megvetett kő lett a szeglet fejévé. (vö. Márk 12:11; Zsoltárok 118:21)

Ahogy a történelmi idő valamikori mozzanatában történt ez Jehova részéről, hogy a szeglet fejévé tette Jézust, ugyanígy a történelmi idő valamikori mozzanatában történt az is, hogy Tőle lett (jött létre) a Fiú, vagyis hogy az Atya őt valamikor a létbe bocsájtotta/létrehozta, továbbá, hogy Ő küldte. [Egyébként az Atyától való kijövés (vö. János 16:17-18) mögött a görög exélthon (WHNU) szó található:Kijöttem az Atyától”.]

Egyenértékűséget a háromsághit a Fiúnak örökkévalósága alapján (?) tulajdonít, amely szentírásilag teljességgel megalapozatlan állítás, - mint azt mindjárt látni is fogjuk.

Mindazonáltal jegyezzük meg, hogy a „MINDENKINÉL” (pantón, WHNU), az nem csak az embereket jelenti, hanem az egész teremtett világ összes létezőjét:

Egy az Isten és mindeneknek (pantón, WHNU), Atyja, a ki mindeneknek (pantón, WHNU), felette van és mindenek (pantón, WHNU), által és mindnyájatokban (paszín, WHNU) munkálkodik.” (Efézus 4:6)

Harmat Kiadó meg a 6. oldalon azt állítja: Ha „az Atya nagyobb” Jézusnál, akkor hogyan lehet Jézus Isten? Válasz: A Fiú emberré lett, ...”

Vagyis Jézus emberségével magyarázza az Atya nagyobbságát, tehát szerinte csak az embereknél nagyobb Isten, az Atya, de a Biblia szerint mindenkinél (az egész teremtett világnál), sőt még Jézusnál is! Ennélfogva az Atya nagyobbságának semmi köze nincs ahhoz, hogy Jézus kiüresítette magát, és szolgai formát vett fel, amikor emberként megjelent a földön. (vö. Filippi 2:7) Ebből kifolyólag teljesen hibás az Atya nagyobbságát a Fiú emberségével szembeállítani és azzal magyarázni, mert ez azt a látszatot kelti, mintha az Atya nagyobbsága csak annak volna köszönhető, hogy a Fiú emberi testet vett magára, de egyébként meg nem nagyobb. Gyakorlatilag Harmat Kiadó meglopja az Istent, amikor a mindenek feletti (értsd benne Krisztust is) nagyobbságát Istennek lefokozza, és az emberek kissebbségéhez viszonyítja – holott attól (és Jézus emberré válásától) teljesen független az!

Hogy a „mindeneknek” az minden angyalt is jelenti, lásd:

Az angyalok pedig mindnyájan (pantesz, WHNU) a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arczczal leborulának, és imádák az Istent,” (Jelenések 7:11).

Ezek szerint, amikor Jézus azt mondta, hogy az ő Atyja nagyobb mindenkinél, az egész teremtett szellem (és fizikai) világot értette alatta, önmagát is beleértve, hiszen a mindenkibe ő is beletartozik, és nincs kivétel.

[Viszont felvetheti valaki, ha eleve nagyobb az Atya, hogyan vetheti magát alá neki a Fiú, ehhez legalább egyenrangúnak kell vele lennie, vagy nem? Vö.: „Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.” (1Korinthus 15:28)

A választ Zsidók 2:7-9 adja meg:

Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin, Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett. Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.”

Vagyis az Atya dicsőségben és tisztességben a Maga szintjére emelte a Fiút:

Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást. Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.” (Jelenések 5:12-13)

Nos, a Fiú ezen tisztesség és dicsőségbeli állapotában veti magát alá az Istennek. De hogy nem volt soha öröktől fogva lévő Isten, az Atyával egylényegű (tehát lényegében ugyanaz az Isten, bár személyében más), azt az is bizonyítja, hogy az angyalok alá lett vetve, köv. képpen az angyalok szintjéről indult, vagyis eredetileg angyal volt.

Ezt erősíti meg Zsidók 11:4, 9 is:

Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. … Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”

Tehát – mivel az angyalok voltak a társai (metokhúsz, WHNU) - ahogyan a Genezáreti tavon halászók is egymás társai (metokhoisz, WHNU) voltak – vö. Lukács 5:7-, annyival lett feljebbvaló náluk, amennyivel különb nevet örökölt náluk, vagyis a feljebb valóságát nem azzal indokolja meg, hogy ő örökkévaló Isten volt, és akkor evidens, hogy feljebbvaló az angyaloknál, hanem ki lett emelve az angyaltársai fölé, és kinevezéseket kapott, mint pl.:

Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és Urak Ura.” (katolikus ford.)

Sőt, mi több, a dicsőség és tisztesség koronája is, tehát a felmagasztalás jutalma is az emberként mindhalálig való hűségének volt köszönhető (amelyben engedelmességet tanult – vö. Zsidók 5:8), és nem mert eredetileg azzal rendelkezett, mint örökkévaló Isten. Volt ugyan dicsősége azelőtt is az Atyánál, amivel elégedett volt (vö. János 17:5), de Isten attól nagyobb dicsőségre méltatta:

De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koszorúját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben tökéletesítse.” (Zsidók 2:9-10, katolikus ford.)

Korábban már volt szó róla, hogy az ősi zsidó nép történelme alatt angyali szerepet töltött be, és Pál is tett rá célzást, hogy angyal volt:

És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust. … És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (Galata 4:14; 1Korinthus 10:4)]

Harmat Kiadó megint csúsztat a magyarázatában, amikor az „egyszülött” szónak csak az egyik felére összpontosít, az „egy”-re, de a „szülött”-re nem, mintha az „egyszülött” szó a születést magában nem foglalná, hanem csak az „egyetlen”-séget.

Nézzük az ÚSZ-ben ennek a szónak az előfordulásait s jelentésüket:

Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen (monogenész, WHNU) egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt ő vele.” (Lukács 7:12) (Nyilván egyetlen is volt, meg született is az özvegy asszony fia.)

És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus vala neve, ki a zsinagógának feje volt; és Jézus lábai előtt leesvén, kéré őt, hogy menjen be az ő házába; Mert vala néki egy egyetlen (monogenész, WHNU) leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt. Mikor pedig ő méne, a sokaság szorongatá őt.” (Lukács 8:41-42) [Nyilván az egyetlen leány is született valamikor, és nem csak egyetlenje volt Jairusnak.]

És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak, soknép méne elébe. És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem (monogenész, WHNU):” (Lukács 9:37-38).

Itt szintúgy.

Izsákkal kapcsolatban olvashatjuk:

Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet (monogené, WHNU) vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte, (Zsidók11:17).

Harmat Kiadó megint csúsztat, amikor azt mondja:

A görög Ószövetség ugyanezt a szót használja, amikor Izsákot Ábrahám „egyetlen” fiának nevezi, bár több is volt.”

Csúsztatás, hiszen Sárától csak egyedül Izsák fia született, tehát egyszülött fia volt neki, amelyik az áldozat kapcsán egyáltalán szóba jöhetett.

A többi idézet Jézus Krisztus egyszülöttségét említi, lásd:

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött (monogenúsz, WHNU) Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.” (János 1:18)

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött (monogené, WHNU) Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)

A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött (monogenúsz, WHNU) Fiának nevében.” (János 3:18)

Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött (monogené, WHNU) Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.” (1János 4:9)

Világos és evidens, hogy nem csak egyetlent jelent, hanem fenti egyetleneknek születését is, ami Jézus esetében miért lenne másként?

Harmat Kiadó megjegyzi:

Jézus tehát Isten „egyetlen” Fia, ő a „Fiú”, akinek Isten a „saját Atyja”, ezért ő maga is Isten (Jn 1,1-3, 14-18; 5,18, 23),” (6. old.).

Összevetés a Bibliával:

Háromság-hívők nem tudnak (de nem is akarnak) elszakadni attól a gondolattól, hogy az Atya és Fiú egysége vagy (szentírásilag nem igazolt) egylényegűsége azt jelenti, mintha egy nagy marék gyurmából kivennénk egy kisebbet, majd mindkettőből kivennénk még egy kisebbet, és a kettőt összegyúrnánk egy harmadiknak, akkor ugyanaz az anyagot, ugyanaz a létformát kapnánk ugyanabból, az ”anyagból”. Ezért Isten mindhárom, hiszen ugyanabból az „anyagból” vannak. Miként tehát az ember gyereke ember, úgy Isten Fia is Isten kell hogy legyen.

Ebben az embervilágban működő analógiából (hogy emberek embereket nemzenek) csak azt felejtik ki tudatos elszántsággal, hogy Isten nem ember, és nem hasonlítható az emberekhez. (vö. 4Mózes 23:19; Ézsaiás 40:25; 46:5)

Tehát a nagy kupac (gyúratlan) gyurmát sehonnan sem vették ki, vagyis az Istennek van Fia, de nincs Atyja, a Fiúnak meg van Atyja, de nincsen Fia [érdekességként ide illik, hogy a mohamedánok Allah-jának se Atyja, se Fia nincsen, - akárcsak a szent szellemnek), tehát eleve nem ugyanaz a kettő, ill. a három.

Isten Magához csak hasonlót alkothatott, de mivel a Fiát alkotta/létrehozta/szülte, Őt magát meg nem alkotta/létrehozta/szülte senki, így a hasonlóság csak viszonylagos, de nem abszolút. Ez pedig további különbségeket hozott magával:

Pl.: Jézusnak volt Istene (vö. János 20:17), Jézus Istenének meg nincs Istene. A Jézus Istene soha nem imádkozott, a Jézus meg az ő Istenéhez imádkozott. Jézusnak feje az Isten, de Istennek senki nem a feje. (stb.) Hát akkor az Isten egész létezésének a szó szerinti Krisztusban levése csupán egy minőségi kategória, mivelhogy a teljesség alatt („Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” - Kolossé 2:9) nyilván nem azt érti a szöveg, amit kiolvasnak belőle, hogy ti. Krisztus ugyanolyan valóságos (születetlen) Isten volt, mint az, aki őt elküldte, sőt ő ugyanaz volt (született mivolta ellenére). Ez egy spekulatív filozófia, amit nem tanít a Szentírás.

Ugyanaz az Isten nem lehetett, mivel egyik küldte a másikat (vö. János 12:49) és egymással párbeszédben voltak (vö. János 12:28), ha pedig mindkettőről kijelentik, hogy valóságos Isten, akkor Istent magát hazudtolják meg, hogy Rajta kívül van még egy másik (Nála nem kisebb) személy is (vö. Ézsaiás 43:10; János 14:28), aki ugyanolyan szuverén Istent, mint ő. Hanem Jézusnak isteni tulajdonságai voltak, amilyen mértékben őt Isten felruházta, és amilyen mértékben a hatalommal Isten megajándékozta.

Harmat Kiadó:

Kol 1,15 – Ha Krisztus „az egész teremtés elsőszülöttje”, akkor ő teremtmény?
Válasz: Nem. Egyrészt Krisztus nem „az első teremtmény” hanem „az elsőszülött” (értsd: az örökös). Másrészt minden általa lett teremtve, előbb volt mindennél és minden őbenne áll fenn. (1,16-17 vö. Jn 1,3), tehát ő nem tartozhat a teremtett dolgok közé, hanem ő az egész teremtés fölött az örökös.” (6. oldal)

Összevetés a Bibliával:

A háromsághívők szerint Ő valóságos Isten és ember is volt egyszerre, holott a 4Mózes 23:19 azt mondja, Isten nem ember, nem is embernek Fia. Jézus meg embernek fia volt, aki Isten jobbján állt – hogy lehetett akkor azonos Istennel, hogy lehetett ő az Isten? (vö. ApCsel 7:56) Pál azt mondja róla a Kolossé 1:15-ben:prótotokosz paszész ktiszeósz (WHNU)= „minden teremtmény elsőszülöttje (Káldi Neovulgáta ford.). Hogy merülhet fel egyáltalán Jézus Krisztussal kapcsolatban a teremtmény szó, ha ő nem az?!! Miért hozza összefüggésbe őt a teremtéssel, ha ő nem teremtmény?!! Pálnak ez az összepárosítása nyilván tudatos és n e m v é l e t l e n!!! Bibliai szóval élve Istentől sugalmazott.

Az „az egész teremtés elsőszülötte” fordítása a ktitisz (teremtés) és a pasz (minden, egész) jelentésétől, illetve a birtokos szerkezet (minek a kije/mije) értelmezésétől függ.” - írja Szalai András: Jehova és a szervezet című könyve 188. oldalán.

Ezzel az értelmezéssel kapcsolatban Dr. Cserháti Sándor kijelentette: „Fontos szerephez jutott az óegyház krisztológiai vitáiban. Az ariánusok úgy értették, hogy Krisztus minden teremtmény elsőszülötte, azaz az első teremtmény. Mivel a „minden teremtmény” az eredeti szövegben birtokos esetben áll, nyelvtanilag nem lehetetlen az ariánus értelmezés.” (A Kolossébeliekhez és a Filemonhoz írt levél. A Magyar Evangélikus Egyház Sajtó-osztálya, Bp, 1978. 66. old.)

A háromság hívők szerint itt az elsőszülöttség nem szó szerint az elsőséget jelenti, hanem rangot, hogy ő „az elsőszülött [jogaival rendelkezik] az egész teremtés fölött” anélkül persze, hogy ő maga teremtmény lenne. Egy hasonlattal élve: '„az ország első embere” nem az első létező magyar, hanem a nemzet élén álló személy, akit ilyen rangra emeltek'. (Szalai, uo.) Pl. Dávid is, bár családjában az utolsó fiú volt, amikor Isten elsőszülöttséget ad neki, a királyok közötti rangjáról beszél. (vö. Zsolt 89:28, LXX) Izraelt pedig kiváltságai miatt nevezi elsőszülöttjének (vö. 2Mózes 4:22) Ezen analógia szerint a Kolossé 1:15 azt jelenti, Jézus elsőszülött az egész teremtés fölött, de ő maga nem teremtmény.

Hogy a dogma álláspontja félrevezető, a következők indokolják:

A szöveg nem mondja, hogy a teremtmények fölött (?) lenne elsőszülött. A fölött - /h/üperanó - szó van Efézus 1:21; 4:10; és Zsidók 9:5-ben is, jelentése: felül, magasan van helyileg, messze felette áll vkinek rangban. Ha Efézus 1:21 szerint Jézust az ő Istene <<ezek szerint Jézusnak van Istene, és nem ő az Isten, lásd l7. vers! >> minden fejedelemségen felül ültette, akkor Pál azt is írhatta volna, hogy Krisztus elsőszülött minden teremtmény felett, de a felett szót a Kolossé 1:15-ből kihagyta. Ha máshol mondja, itt meg nem, nyilván mert itt másról van szó!!!

Ha megfigyeljük, a Bibliában az elsőszülöttek az elsőszülöttségükkel a hovatartozásukat is kifejezték! (vö. 2Mózes 12:12; Zsidók 11:28)

Isten Izraelt elsőszülött fiának nevezi, ez az elsőség pedig a pogány népek között számított elsőségnek (2Mózes 4:22; vö. Róma 2:9), hiszen az üdvösség {= megmentés} a zsidók közül támadt (vö. János 4:22; Csel l3:26), és mivel minden népnek megadatott, hogy Isten fiai közé számlálódhasson (vö. Jel 2l:3,7), így Izrael elsőszülöttsége az egyetemes emberi család, mint fiak közé való tartozását, azok között való elsőségét fejezi ki.

Isten Dávid királyt elsőszülöttjévé tette, mégpedig a földi királyokhoz való viszonyában, azoknál feljebbvalóvá. (vö. Zsoltárok 89:28) Dávid királykénti elsőszülöttsége a földi királyok közé sorolja őt, mint aki azok fölé emeltetett méltóságban (a feljebbvaló szó itt is ki van írva (lásd 1685. kiadás, Károli ford.), mint Efézus 1:21-ben a fölött!), tehát bár Dávid rangban felettük állt - Isten nézőpontja szerint -, de mégis közéjük tartozott, egy feljebbvalóvá tett király volt a királyok közt.

A Róma 8:29 szerint Jézus elsőszülött volt a sok atyafi (testvér) között, akiknek az ő ábrázatához hasonlóvá kellett lenniük, tehát Jézus testvér volt a testvérek között, hiszen nem szégyellte őket testvéreinek hívni. (vö. Zsidók 2:11-l2) és mivel ő volt az, aki a mintát adta, akihez a többieknek hasonulniuk kellett (vö. Róma 6:5), így lehetett elsőszülött, vagyis első a testvérek csoportjában.

Jézus a halottak között is elsőszülött volt, és ez csak úgy lehetett, hogy maga is halott volt (3 napig), és Isten halhatatlan szellemi életre elsőként támasztotta fel, ilyenformán a halottkénti elsőszülöttsége besorolja őt a halottak közé, ahonnét elsőként jött ki. (vö. Kolossé 1:18; Jelenések 1:5)

Mindezeknek fényében nézve a Kolossé 1:15 szerint Jézus elsőszülöttje minden teremtménynek/az egész teremtésnek, ami arra mutat, hogy ő is a teremtéshez, a teremtményekhez tartozik, vagyis t e r e m t m é n y!!!

Ha ez igaz volna: „ő az egész teremtés fölött az örökös” (Harmat Kiadó), akkor ezt az örökösséget miért kellett ilyen áttételes módon kifejeznie Pálnak: „az egész teremtés elsőszülöttje”, mikor ugyanezt egyszerű és nem ilyen utólagos magyarázatra szoruló módon is ki tudta fejteni máshol, lásd:

utolsó időkben szólott nékünk Fia által, A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette.” (Zsidók 1:1-2) Mindennek örököse – így egyszerűen, - és nem: az egész teremtés elsőszülöttje, vagyis örököse – ha valaki nem értené. Viszont ha már elsőszülött, mégpedig az egész teremtésé, akkor része annak, mégpedig abban is az első, nem pedig felső!

A bibliai alapszabály szerint ki/mi aminek/akinek elsőszülöttje, ah h o z tartozik, annak a részese. Annál a bizonyos példánál maradva: az ország első embere, akár a nemzet élén áll, akár első létező a nemzetben - de a nemzethez tartozik - ha a nemzet első embere! Úgy senki nem lehet első a nemzetben, hogy nem tartozik a nemzethez!

Jézus ugyanígy: akár rangban, akár szó szerinti elsőségben elsőszülöttje minden teremtménynek, az egész teremtésnek - de a teremtéshez/teremtményekhez tartozik - ha annak elsőszülöttje! Úgy senki nem lehet elsőszülöttje a teremtményeknek, hogy nem tartozik hozzájuk, vagyis a teremtményvilághoz. Az elsőség/elsőszülöttség ahhoz sorolja az alanyt, amib e n első, akikn e k vagy akik k ö z ö t t elsőszülött! Egyiptom elsőszülöttjei Egyiptomhoz tartoznak, az egész teremtés elsőszülöttje pedig az egész teremtéshez. (vö. Zsoltárok 135:8)

Visszatérve Pálra, világosan mondja ki Krisztusról, hogy mindenekben ő legyen az első (nem pedig felsőt mond! (vö. Kolossé 1:18) Tehát Krisztus /Logoszként-Igeként) a teremtmények között is az első, de nyilván nem a saját teremtésében az első, nem a saját teremtésének az elsőszülöttje - hiszen ez logikailag is lehetetlen, de nem is erről van szó, hiszen ha mindent ő teremtett (nála nélkül semmi sem jött létre, ami létrejött, - vö. János 1:3), saját magát nem teremthette – hanem Isten teremtésében az első, Isten teremtésének a kezdete. (vö. Jelenések 3:14) Márpedig ha Isten Teremtőként (vö. Máté 19:4) valaha is teremtetett valamit, abban Krisztus az első (vö. Kolossé 1:18)

Vagyis Isten a teremtését az Igével/Logosszal kezdte meg, ő volt az ELSŐ, aki Isten (jelképes) 'méhét megnyitotta', ő jelenti Isten teremtői folyamatának a kezdetét. Teremtés esetén meg teremtmények jönnek létre, tehát Jézus minden kétséget kizáróan TEREMTMÉNY!

[Nem véletlenül van Jézus „egyszülött”-nek is nevezve, hiszen tudjuk, hogy az Atya Fia, aki Tőle született. Az „egyszülött” azt jelenti, az egyetlen, aki ezen a módon (közvetlenül az Atyától) született, az elsőszülött pedig arra utal, hogy az első lény, aki Istentől született.]

Szalai a Jelenések 3:14 kapcsán kifejti, hogy az Isten teremtésének kezdete” kifejezés egyaránt jelentheti azt, hogy (1) ő jelenti Isten teremtői folyamatának a kezdetét, tehát ő az első teremtmény...” (196. old.) Hogy ezt nem zárja ki, annál is inkább indokolt, mivel a görög szó, arkhé, Jézus kezdeti, kezdettől (nem öröktől) fogva való létezésére utal.

A „kezdet” szó használata mindig valamilyen kezdetre utal. Pl.: „De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva (arkhész, WHNU) én velem vagytok.” (János 15:27) – Az apostolokkal való együttlét kezdetéről beszél Jézus.

A „kezdet” szó megjelenik a föld alapítása, vagy Krisztus evangéliumának kezdete kapcsán is. (vö. Zsidók 1:10, Márk 1:1) De ugyanezt olvashatjuk Jézus Krisztussal kapcsolatban is:

A mi kezdettől fogva (arkhész, WHNU) vala, amit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről. … Írok néktek atyák, mert megismertétek azt, a ki kezdettől fogva (arkhész, WHNU) van. Írok néktek ifjak, mert meggyőztétek a gonoszt. Írok néktek fiacskák, mert megismertétek az Atyát.

Írtam néktek atyák, mert megismertétek azt, a ki kezdettől fogva (arkhész, WHNU) van. Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.” (1János 1:11; 2:13-14)

Hogy a kezdettől fogva lenni, nem azt jelenti, öröktől fogva lenni, az az Ördög kapcsán is kiderül. Vagy netán van olyan elvakult háromság-hívő, aki szerint az Ördög öröktől fogva bűnben leledzik, nem pedig a bűnbeesésének kezdetétől???!

A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva (arkhész, WHNU) bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (1János 3:8)

Bűnözésének van egy kezdeti pillanata, amióta a bűnben van.

Amikor tehát azt olvassuk: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének (arkhé, WHNU) kezdete:” (Jelenések 3:14), akkor biztosak lehetünk abban, hogy Jézus az Isten teremtésének a kezdetével azonos, vagyis vele kezdődik az Isten teremtése.

Ha Jézus valóban öröktől fogva született volna (ahogy a háromság-hit állítja), akkor öröktől fogva Isten teremtésének a kezdete is lett volna, hiszen a születés legalább olyan történés, mint a kezdete valaminek, és ha örök az egyik, a másik is az. Ugyanakkor mivel a kezdet nem tarthat öröktől fogva, a születés sem, így Jézus sem születhetett öröktől fogva, hanem a születésének kezdete van, mivel maga is, az ő létezése is a kezdethez van kapcsolva. Kezdettől fogva (létezésének van egy kezdeti pillanata, amióta) van, nem öröktől. Isten pedig öröktől fogva mindörökké (tehát Jézus halotti állapotának ideje alatt is!) van. (vö. Zsoltár 90:2) Nem véletlenül mondja Lukács 2:14:

Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” (katolikus ford.) Jézus pedig akkor már csecsemőként a földön volt, tehát Isten nem születhetett le emberi testben a földre, ez ki van zárva. A háromság-hit pedig azt állítja, Isten Jézusban földre született, ami egy tévelygő tanítás.

Máté 18:10-ben Jézus mondja, hogy az angyalok mindenkor látják a mennyben az ő Atyjának arcát, tehát az Atya mindig a mennyben van, mivelhogy az Isten mindig szellemi Lény (vö. János 4:24), Jézus Atyja pedig az Ő és a mi Istenünk is egyben, és a kör bezárult. (vö. János 20:17) Az Atya öröktől fogva van, Jézus kezdettől fogva, az Atya mindig a mennyben van, a Fiú emberként a földre született, és senkinek nem lehet az érdeke összemosni a kettőt, feltéve, ha nem akar elkárhozni!

Harmat Kiadó:

Péld 8,22 – Eszerint a „Bölcsesség” azaz Krisztus teremtetett?
Válasz: Nem. A szöveg nem Krisztusról beszél, hanem a bölcsességet személyesíti meg, költőien fejezi ki, hogy Isten bölcsen teremtette meg a világot (vö 3,19-20). Különben is, Krisztus nem lakozott együtt a mennyben az okossággal (9,12), nem épített házat hét oszloppal (9,1) stb. A héber qáná kifejezést pedig a „teremteni” szó helyett a „szerezni” szóval lehetne a legjobban visszaadni (pl. 4,5,7; 16,16; 17,16; 19:8). (6. oldal)

Összevetés a Bibliával:

Maga a szöveg így szól:

A teremtő bölcsesség
Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét. Az idők előtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése előtt. Amikor létrehozott, még ősvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elő víz. Mielőtt a hegyek keletkeztek volna, korábban hívott létre, mint a halmokat, amikor a földet és a mezőket még nem alkotta meg, és a föld első rögét sem.

Ott voltam, amikor az eget teremtette, s az ősvíz színére a kört megvonta, amikor a felhőket fölerősítette, s az ősforrások erejét megszabta; amikor kijelölte a tenger határát - és a vizek nem csaptak ki -, amikor megrajzolta a föld szilárd részét.

Ott voltam mellette mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam a színe előtt. Ott játszottam az egész földkerekségen, s örömmel voltam az emberek fiai között.” (Példabeszédek 8:22-31, katolikus ford.)

Harmat Kiadónak nem érdeke, hogy a Példabeszédek 8:22-tőt Krisztusra alkalmazza, ezért az érdekeihez mérten is magyarázza azt. De pl. az MBT. fordítás készítői a 8:23 szövegéhez beteszik Kolossé 1:17 idézetét: „ Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt. … Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” Itt pedig az egyház fejéről van szó (18. vers), vagyis Jézus Krisztusról.

A Példabeszédek könyve elmondja nekünk Isten Fiának születését, és azt a kapcsolatot, amelynek Ő Istennel örvendhetett a világ teremtése előtti időben. Habár Őt úgy említik mint "bölcsességet", mégis világos, hogy az a mondat Isten Fiáról beszél. Hiszen az I. Kor. 1:24-ben is Krisztus mint "Isten bölcsessége" van megnevezve.” (Melyik Isten? - Golgotha. uw. hu)
A Példabeszédek fenti idézetét Krisztusra alkalmazóknak az a véleménye, hogy ez a szakasz azért is különleges, mert nyíltan szól Krisztus testtélétele előtti, mennyei születéséről. Krisztus itt az Atyának tulajdonítja a teremtés művét, ugyanakkor azt is megemlíti, hogy ebben a munkában Ő mellette volt, mint Kézmíves, azaz mint a teremtés gyakorlati kivitelezője. A terv az Atyától származott, ezért Ő a Teremtő, de a kivitelező a Fiú volt. Ugyanezt Pál így foglalja össze:

A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;” (Kolossé 1:15-16)

Isten mellett állott egy bölcsességgel megáldott Művezető, aki az életét Istentől kapta; így tehát az Isten fia volt. Amikor Isten ezt a Fiút nemzette, ő volt az egyedüli, neki senki sem segített. Az első élő teremtménye tehát az Isten egyszülött Fia volt. Ez az Atyjához hasonlóan szellem volt, láthatta Istent és mellette lehetett. Ez az egyszülött Fiú, mint Isten képmása Isten formájában volt, teljesen alárendeltje Atyjának és Teremtőjének. Sohasem gondolt arra, hogy hatalmasabbá képzelje magát Istennél - bölcsességében tudta ezt - lehetetlen”.A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.” (Filippi 2:6) [Isten szellemfiai- krisztus.ro]

Ellen White (a Hetednapi Adventisták legelfogadottabb bibliamagyarázója) azt állítja, hogy a Példabeszédek 8:22-30 Krisztus saját szavai Önmagára, előlétezésére és az Atyával való kapcsolatára vonatkozóan. Ha Krisztus szó szerint Istentől, az Atyától született, akkor nem létezett mindig, amely esetben Isten nem lehet szentháromság - abban az értelemben, ahogy a szót általában meghatározzák.” (PP 34, 1. Szem. 247, ST 1897/8/7, RH 1895/7/9, RH 1890/6/10, JÉ 25, 1. Szem. 226.)

Viszont a Példabeszédek fenti idézetét Krisztusra nem alkalmazóknak a véleménye teljesen más:

Akik ezeket a születésre vonatkozó kijelentéseket a Fiú isteni létének kezdetére vonatkoztatják, azok figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Jézus Krisztus nem volt mindig Isten Fia. A Szentháromság Isten egyik személye csupán a megváltás tervének részeként lett Fiúvá, mint ahogy a másik személy pedig Atyává. Pál apostolt használta fel Isten arra, hogy a megváltás tervének ezt a pillanatkép próféciáját kijelentve megvilágosítsa előttünk ezt a kérdést.Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül..... én leszek néki Atyja, és Ő lesz nékem Fiam?” (Zsid. 1,5.) Amikor a mennyei tanácsban elhangzott ez a kijelentés a megváltási terv lefektetése közben, akkor a két isteni személy még nem Atyaként és Fiúként állt egymás előtt. Az ekkor lefektetett terv még csak jövő időbe helyezi ennek a viszonynak a kezdetét, és amikor beteljesedik, csak akkor válnak egymás számára Atyává és Fiúvá. Ez a mennyei terv a betlehemi testtélétel által lett valósággá.” (Ellet J. Waggoner: Krisztus és az Ő igazsága)

A Krisztus időben történő tényleges/valóságos születését elutasítandóknál állandóan előjön az a felfogás, hogy csupán a megváltás tervének részeként vállalt Atya és Fiú szerepet a két öröktől fogva mindörökké létező személy, akik egyetlen Istenként mindketten valóságos Istenek, és csak eljátszották azt, hogy Isten a Fiának titulált 2. személyét (aki Istenként saját maga) áldozta fel az emberiségért.

A valóság inkább az, hogy ezeknek az embereknek a keresztényi mivolta (Krisztus-követése) egy szerepjátszás, mivel hogy ilyesmit, ilyen tanítást sem Jézus nem tanított, sem az apostolok, hanem csak ők olvassák ki ezt a Bibliából a saját nyakatekert filozófiájuk alapján. Az ilyen álkeresztények az Isten valóságos áldozatából egy színházi előadást csinálnak, melynek az „Isteni színjáték” nevet adják.

Holott pontosan az lenne szerepjátszás, ha a megváltás kedvéért Isten valamelyik angyalnak mondotta volna, hogy az neki Fia lesz, Ő meg neki Atyja, de Zsidók 1:5 szerint semelyiknek nem mondta, mivelhogy a saját elsőszülöttét vezette be a világba (6. vers), vagyis az Ő saját Fiát, valóságos Fiát, aki ezáltal fizikailag is született Fiává lett. De Jézus feltámasztásával ez az Atya és Fiú viszony új tartalommal gazdagodott, ismételten megerősítést nyert. (vö. ApCsel 13:32-33)

[Atya és Fiú kapcsolata háromféle tekintetben mutatkozik meg a Bibliában. Először amikor Isten életbe bocsájtotta (vö. János 5:26) a legelső szellemfiát, a Logoszt (más néven az Igét). [„Az Atyának, - úgymond sz. Ágoston -, élete van önmagából és nem a Fiútól; a Fiúnak élete van önmagában, de az Atyától.”] Azután Emberi lény Fiaként új értelemben lett Isten Fia (vö. Lukács 1:35). Majd feltámasztása után, szellemi életét visszaadva neki, ismét Atyjává lett Isten, ő pedig Fiává. (vö. ApCsel 13:32-33)]

Jézus maga mondja a János 3:16-ban, hogy Isten az egyszülött Fiát áldozta föl, s hogy ez szerepjátszás által történt volna, arról semmit nem mondott! Úgy hogy ilyesmit állítani nagyon nagy vakmerőség és az örök kárhozat félelmetességét is magában hordozza, amennyiben Isten az igaz bíró az ítéletkor kijelenti, hogy hazugságra épülő filozófia ez, és a megváltás értékét leminősítő eretnekség.

Mert hogy: Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.” (Efézus 4:6) Az Isten Atyasága pedig nem csak szerep szerinti, ezzel összhangban világosan le van írva, hogy a Példabeszédek 8:22–31-ben leírt bölcsesség Isten mellett volt mint mestermunkás”, amely kifejezés arra a szellemteremtményre utal, aki Jézussá lett, és szorosan együttműködött Istennel a teremtés folyamán (Vö. Kolosszé 1:17; Jelenések 3:14).

Itt tehát a leírás a bölcsességről nem csak mint fogalomról beszél, hiszen az itt leírt bölcsesség ’létre lett hozva’, vagyis meg lett teremtve Jehova útjának kezdeteként. Isten mindig létezett, mindig bölcs volt, bölcsessége nem lett megteremtve. (vö. Zsoltárok 104:24)

Az ószövetség görög fordítása, a szeptuaginta [LXX ford.] az ektiszen (teremtett) szót használja itt, és az 5Móz 4:32; 32:6; Malakiás 2:10-ben is, ami megerősíti, hogy a Fiú igei formájában Isten legelső teremtménye volt.fényes hajnalcsillag.” (vö. Jelenések 22:16) Így lehetett Isten az Amen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének (arkhéja, vagyis) kezdete” (Jelenések 3:14),az egész teremtés elsőszülöttje.” (Kolossé 1:15)

Látható, hogy az ektiszen szó LXX-ben található előfordulásai mögött a teremtésre lehet, sőt szükséges következtetni. Ha csak ezt nézzük, akkor a megszemélyesített bölcsességet Isten teremtette útjai kezdetén – ahogy ezt a katolikus fordítás is visszaadja:
Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét.
Katolikus fordítás lábjegyzete írja:
Az Ószövetség-ben ily módon lefektetett tant az Újszövetség döntően tovább fejleszti azáltal, hogy Krisztus személyére alkalmazza. Jézust a bölcsességnek, Isten bölcsességének mondja (Mt 11,19, párh.: Lk 11,49; vö.: Mt 23,34-36; 1Kor 1,24-30). Miként a Bölcsesség, úgy Krisztus is részt vesz a világ teremtésében és fönntartásában (Kol 1,16-17). - Végül a János-evangélium előszava az Igét a teremtő Bölcsesség vonásaival ruházza fel, és Krisztust az egész János-evangélium úgy mutatja be, mint az Isten bölcsességét (Jn 6,35). Innét érthető, hogy a keresztény hagyomány Justinus óta Krisztust látta az ószövetségi Bölcsességben. „
Ha így látta, jól látta. Az Újszövetség világosan tanítja, hogy Jézus az Isten bölcsessége:
Azt akarom, hogy tudjátok meg, hogyan küzdök értetek, a laodíceaiakért, és mindazokért, akik nem látták szemtől-szembe személyemet, hogy a szívük megvigasztalódjék, és szeretetben összeforrva eljussanak a megértés teljességének minden gazdagságára, Isten titkának, Krisztusnak ismeretére, akiben a bölcsesség és a tudomány minden kincse rejlik.(Kolossé 2:1-3, Káldi Neovulgáta ford.; vö. 1Korinthus 1:24,30; 2:6-7; Efézus 3:10)
Harmat Kiadó:
Különben is, Krisztus nem lakozott együtt a mennyben az okossággal (9,12), nem épített házat hét oszloppal (9,1) stb. A héber qáná kifejezést pedig a „teremteni” szó helyett a „szerezni” szóval lehetne a legjobban visszaadni (pl. 4,5,7; 16,16; 17,16; 19:8). (6. oldal)
Összevetés a Bibliával:
A Bibliában a héber qáná kifejezést több értelemben is használják a Bibliaírók. Pl. teremtő: 1Móz 14:19,22; 5Móz 32:6; vesét alkotó: Zsoltárok 139:13; szerzemény/szerzés: 2Móz 15:16, Neh 5:16; Zsoltárok 74:2; 78:54; Példabeszédek 1:5, 4:5,7; 8:22; 15:32; 16:16; 17:16; 18:15; 19:8; 23:23; Prédikátor 2:8.
Mivel a Példabeszédek 22:8-ban az Úr (Jehova Isten) szerzéséről van szó, ő nyilván nem szerezte úgy a bölcsességet, mint ahogy az emberek buzdítva vannak bölcsességet szerezni, lásd 4:5-7 idézeteket; mivelhogy Őneki nyilván az egyik alaptulajdonsága a bölcsesség, anélkül nehéz lenne elképzelni őt. [vö.: Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!” ( Róma 11:33)]
Viszont azt a Bölcsességet, amiről itt szó van, a megszemélyesített Bölcsességet, azt alkothatta/teremthette (a szó jelentésébe ez is belefér, amint láthattuk), megadhatta neki, hogy élete legyen önmagában, az egész teremtés elsőszülöttjévé tehette a saját szellemfiaként, mint ahogyan tette is.
Ő pedig, mint Mesterember (héberül: ámón) lehetett a Teremtő mellett (vö. Példabeszédek 8:30; János 1:1), hiszen a teremtésben társa volt, Aki szólt hozzá:
És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Mózes 1:26) Mivelhogy Isten a Fia által teremtette a világmindenséget.
A hét oszloppal való házépítése a bölcsességnek pedig arra utal, hogy Isten a bölcsességet hozzáférhetővé tette mindenki számára (a hetes szám az isteni teljességet jelenti), tehát az a bölcsesség, amit Isten kínál fel, az teljes képesítést nyújt az élet minden területén a helyes gondolkodás és viselkedés kivitelezésére, ezért azt kell elsajátítania minden embernek.
A 9:6-ban mondja is a lényeget: „Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján!” (MBT. ford.) Ehhez kell betérni a bölcsesség házába, amit persze úgy fejt ki, hogy a gondolkodó ember értse meg, az, aki nyitott a megértésre, mert annak megnyílik a Biblia értelme, ha helyes hozzáállással kutatja Isten igazságait.
Ami pedig az idézett szöveget illeti: „Krisztus nem lakozott együtt a mennyben az okossággal (9,12),” - az nyilván Példabeszédek 8:12 akart lenni:
Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.” (MBT. ford.)
Ez nyilvánvalóan arra utal, hogy az isteni bölcsesség okossággal és megfontolt tudással párosul, amit Isten és Krisztus közösségében meg lehet szerezni. Itt valóban tetten érhető bizonyos háromság-formula, úgymond: bölcsesség-okosság-tudás, de ehhez a bukott emberi filozófiának, amit rá akarnak húzni Istenre, Jézusra és a szent szellemre, mint egy kényszerzubbonyt – semmi köze.
Amit még érdemes szóvá tenni ezen leporelló alapján, a 9. oldalon idézik az Apostoli – egyik legkorábbi - hitvallást, „amelyet a keresztény vezetők azért jegyeztek le, hogy tömören tisztázzák a keresztény hit alapjait. Jézus történelmiségét és valóságos emberi mivoltát hangsúlyozza.”
Ez idáig rendben is van, már ami a történelmiségét és az emberi mivoltát illeti.
Hiszek egy Istenben (ez alatt az egy alatt egyet is kellene érteni, nem pedig egy burkolt háromságot), mindenható Atyában, mennynek és Földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban (tehát az egy Istenen és Teremtőn kívül, így helyes), az ő egyszülött Fiában (ha az egyszülött alatt azt értették, hogy kezdet nélkül volt szülött, akkor már azidőben a filozófia mocsarába süllyedtek, hiszen ez legalább akkora blődség, mint öröktől fogva lenni születés által, vagyis kezdet nélkül létrejönni), a mi Urunkban (tehát nem a mi Istenünkben!), aki fogantatott Szentlélektől (az eredeti görögben szent szellem van, pneuma és nem pszüché), Született Szűz Máriától (abban az időben még valóban szűz volt), szenvedett Poncius Pilátus alatt (a római katolikus papok szerint még mindig szenved, hiszen az áldozata nem befejezett cselekmény, hanem a világ végéig tart, ezért nem csak emlékezni lehet rá, hanem be is lehet mutatni a misében, a Jézus szentségimádásában, ami bálványimádás, hiszen Jézus által imádjuk az Istent, az Atyát és nem Jézust, a létbe bocsájtott lényt); megfeszítették, meghalt (ma már azt tanítják, valóságos Isten volt, aki halhatatlan, tehát csak emberként halt meg, de Istenként tovább élt, ami megint kicsavarása a bibliai kinyilatkoztatásnak), és eltemették. Alászállt a poklokra (a hádeszbe, amely az emberiség közös sírja), harmadnapon feltámadt a halottak közül (akkor mégiscsak meg kellett halnia, természetesen Isten ezalatt is élt!), fölment a mennybe, ott ül a mindenható Isten jobbján (akkor nem lehet ő a mindenható Isten, mert a saját jobbján talán nem foglalt helyet), onnan jön el ítélni élőket és holtakat (meg azokat is, akik a saját pogány terminológiájú filozófiájuk kedvéért kiforgatják Istennek önmagáról adott kinyilatkoztatását).
Hiszek a Szentlélekben (ami Istennek és Krisztusnak sajátja, de nem önálló öntudattal és személyiséggel bíró lény). Hiszem a katolikus anyaszentegyházat (még jó hogy az I. századi ősi egyházat érti alatta, és nem a pl. a római katolikus egyházat, mert a római katolikusok ezt értik alatta), a szentek közösségét, (akik nem szanaszét voltak mindenféle egymásnak és a Bibliának ellentmondó tanítású gyülekezetekben, hanem egyazon egyházhoz tartoztak), a bűnök bocsánatát (amit a bűneikből megtérők számára tartogat Isten), a test feltámadását (ha ezt hiszik, akkor miért tanítják azt, hogy minden jó ember a mennybe jut, ott mi szükség van a test feltámadására?) és az örök életet (azt is a mennyben képzelik el, de akkor minek alkotta Isten a Föld nevű bolygót, csak erre a pár ezer évre, amíg az üdvösség és elkárhozás forgatókönyve lezajlik?). Ámen. (Akkor legyen úgy, ha minden passzol a Bibliával!)
Ehhez képest 325-ben a Nikaiai-konstantinápolyi hitvallásban (381-ben kiegészítették), már Jézus teljes Istenségét hangsúlyozták (csakhogy aki teljesen Isten, az nem halhat meg, mert ha halandó, akkor nem él öröktől fogva mindörökké vö. Zsoltárok 90:2). A szöveg szerint a Fiú az Atyától született az idő kezdete előtt” (csakhogy az idő kezdete előtt nem születhetett, mert hogy a születés és az idő kezdete egybeesik!)

Valóságos Isten a valóságos Istentől” (hogy a valóságos alatt mit értenek, az ők találják ki, de hogy valóságos az, aki senkitől sem születik,- ez nem tetszik nekik). „Az Atyával egylényegű” (ezt is test és vér jelentette ki, és nem a mennyei Atya – vö. Máté 16:17).
Hiszek a Szentlélekben … akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút” [Pontosan azt írja P. Gibbs, az Isten imádata … című könyvében, hogy a szent szellem imádására nem kaptunk parancsot, tehát anélkül teszik a saját szakállukra, úgy hogy etekintetben is teljes a zűrzavar a kereszténységben, mármint a Szentlélek imádását illetően:
Sehol sem találunk tanítást arra nézve, hogy a Szent Szellemet imádjuk. A Bibliában egyetlen parancsolatot, és egyetlen példát sem találunk arra, hogy a Szent Szellemet személyesen imádságban meg kellene szólítanunk, vagy Őt közvetlenül imádnunk kellene.” (130. old.)

A hívő imádatának tárgya a Szentháromság örök Isten. Róla azt olvassuk: Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké” (1Tim 1,17) … Ha az örök Istent imádjuk, akkor gondolatban az Ő mindhárom személyét belevonjuk imádatunkba ...” (Alfred P. Gibbs: Isten imádata szertartás, kötelesség vagy előjog? Evangéliumi Kiadó, 101., 131. old.)

Vajon ilyen zűrzavarnak lenne az Istene Jehova? Semmiesetre sem!
Isten ugyanis nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene.” (1Korinthus 14:33)].
Az Athanaszioszi hitvallás Kr. 400 körül íródott, és a háromságtan nagy védelmezőjéről nevezték el.” [10. oldal] (Miért nem mondjuk Pál apostolról, pedig abban benne volt Isten szelleme – vö. 1Korinthus 7:40), és ihletett írásai voltak, nem mint az előbb megnevezettnek. De nem is védelmezett semmiféle szentháromságot, hanem azt tanította, egy Istenünk van, az Atya, az Atya meg nem szentháromság – 1Korinthus 8:6. Mert ha az Atya valóságos Istensége 3 személyből áll, akkor a Fiú valóságos Istenségének is 3 személyből kell állnia, és a Szentlélek valóságos Istenségének szintúgy, aminek következtében már 9 valóságos Istent kapunk, melyek egyenként is mind valóságos Istenek és három személyből állnak, mármint ha semmi különbség nincs köztük.)
de az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek egy az istensége: egyenlő a dicsősége, egyaránt örök a felsége.” (Ellenben egyedül az Atya „FelségesIsten és a Fiú nem az, a szent szellem meg különösen nem, úgy hogy a háromságtan már el is bukott a hüpszisztosz, - legmagasabb, Legfelsőbb, Magasságos – kijelentésen. Ahogyan Melkisédek a felséges Isten papja volt (vö. Zsidók 7:1), ugyanúgy Jézus is a felséges Isten fia és prófétája (vö. Lukács 1:32, 76) és főpapja (vö. Zsidók 4:14-15; 8:1). Aki ül a felségnek (megalószüné) jobbjára, (Zsidók 1:3; 8:1; és ennek az egyedül bölcs Istennek … nagyság (megalószűné) – Júdás 1:25)
Arról szó nincs, hogy mindháromnak egyaránt örök a fensége, mikor csak az Atya fenséges az Írások szerint egyedül!!! Úgy hogy az Athanaszioszi hitvallás is egy álkeresztény bóvli hitvallás, és semmi köze az ihletett kinyilatkoztatáshoz!
A Khalkedóni hitvallás Kr. u. 451-ből datálódik, amelyben a Fiú már az istenszülő Szűz Máriától született”. (10. old.) Ezek szerint Mária is Isten volt, ha már Istennek Fia Isten, akkor Atyja is az, de ilyen alapon az anyja is Isten, akitől született. Akkor már van 4 valóságos Isten, akikből min. ketten születés útján jöttek a világra. Nem inkább csak egyedül az a valóságos Isten, Aki senkitől sem született? Éppen ezért az igaz imádók imádatának célszemélye az Atya (vö. János 4:23), és senki más!
Harmat Kiadó megjegyzi még: Az Atya és Fiú két tanúnak számít (Jn 5,31-37; 8,16-18),” [7. oldal.] - csak az nem világos, ha egyenként önálló létükre két tanúnak számítanak, akkor egyenként önálló valóságos Isten létükre miért nem számítanak két Istennek? Csak nem mert a dogma ebben is önkényes, és azt mond amit akar?!
Jézus emberi formában való Istensége kapcsán állítják a 8. oldalon, hogy Pál azt mondta, hogy Isten „a tulajdon vérével” vásárolta meg az egyházat (ApCsel 20:28).”
Vajon Jézus Krisztus istenségéről van szó az alábbiakban, aki tulajdon vérével szerezte Isten egyházát, vagyis ezek szerint ő Isten?
Az ApCsel 20:28 azt mondja:
Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az ISTEN EGYHÁZÁT, amelyet TULAJDON VÉRÉVEL szerzett.” (MBT. ford.)
Káldi fordítás lábjegyzete írja:
Melyet maga vérével szerzett“ ez az „Isten“-re vonatkozik, és sz. Pál vallomását fejezi ki Jézus Krisztus istenségéről s az ő váltsághaláláról. Lásd Apost.cs. 8,32. s követk.”

A református Jubileumi kommentár már másképpen kommentálja ezt az igehelyet:

Az Úr szemében drága kincs az egyház, életét adta érte. Az a gondolat, hogy a Messiás vérén vásárolja meg az egyházat Isten számára, Pálnál többször ismétlődő gondolat (1Kor 6:20; 7:23; Gal 3:13; 4:5; Róm 5:9), és Péternél is szerepel (1Pt 1:18–19). A gyülekezet, az egyház tehát Istené, hozzá tartozik. Krisztus megbízottja a pásztor, aki őt képviseli az egyházban.”

A Dr Haag-féle katolikus lexikon a gyülekezet eredetét fürkészve ezt a kommentárt adja:

Ezért csaknem általánosan elfogadott az a nézet, hogy az ekklészia őskeresztény értelme – amint az több más esetben is megfigyelhető – a LXX szóhasználatára megy vissza, és a héb. kahalnak felel meg, amely elsősorban Jahve népének Jahvétól egybehívott, tőle egybegyűjtött kultikus közösségét jelenti. Az őskeresztény szóhasználatnak ilyen módon való magyarázata egyszersmind azt is érthetővé teszi, hogy az ÚSz miért inkább Isten ~áról beszél (Pál: 11-szer, pl. 1Kor 1,2; 1Tesz 2,14; 2Tesz 1,4) és nem ahogy talán várni lehetne, Krisztus ~áról (Róm 16,16).” (Isten Egyháza – Haag lexikon)

Tehát Istentől ered a gyülekezet kiválasztása. Lásd:

Gondolj közösségedre, amelyet ősidők óta kiválasztottál, a népre, amelyet sajátodul lefoglaltál gondolj Sion hegyére, amelyet lakóhelyül kiszemeltél.” (Zsoltárok 74:2)

A Keresztyén Bibliai Lexikon így fogalmaz ezzel kapcsolatban:

A népek misszióját nem tartották feladatuknak, őket majd maga Isten gyűjti össze a Sionon. A hellénista pogánykeresztyén és zsidókeresztyén gyülekezet Istennek nem megújított, hanem új népe, amelyik egyre inkább szemben áll a régivel. Közöttük a Lélek által jelen van a már most uralkodó, megdicsőült Úr. Az egyház Izráelhez képest valami egészen más: azoknak a hívőknek a serege és közössége, akik már most Krisztus uralma alatt élnek. Létük egyedül a Lélek műve (korinthusi enthuziazmus). Ennek a hittudatnak a teológiáját fogalmazza meg Pál. A döntő kérdés számára, ahogyan az egész őskeresztyén első nemzedék számára is, a zsidókból és pogányokból lett egyház egysége és kontinuitása. Pál szerint az Izráelnek adott ígéretek minden Krisztusban hívő zsidóra és pogányra érvényesek. Ők együtt Isten temploma (1Kor 3,16). Nem a Korinthusban is található pogány szentélyekről van itt szó, hanem az egyetlen helyről, ahol Isten az ÓSZ és a zsidóság szerint ebben a világban megtalálható (vö. 1Pt 2,4kk). Húsvét óta a »gyülekezet-egyház« az a hely, ahol Isten a világ számára jelen van a Lélek által, mely ennek az újnak az ereje, Krisztus jelenlétének a biztosítéka. Az új kapcsolatát a régivel nem a törvény biztosítja (Mt), hanem egyedül a hit (Ábrahám - Róm 4). Egyetlen helyen nevezi Pál az egyházat az igazi Izráelnek (Gal 6,16). Ők Isten szántóföldje, épülete (1Kor 3,9), az elhívottak és szentek, a nyáj (1Kor 9,7). Az ekklészia szónak Pálnál van a legdöntőbb szerepe. Három értelemben használja. Jelenti Isten népének összességét (1Kor 10,32), az istentiszteletre gyűlt közösséget (1Kor 11,18) és az egyes helyi gyülekezeteket (1Kor 1,2). (Hogy a LXX szóhasználatával - khl - milyen viszonyban áll az ekkleszia, ld. GYÜLEKEZET). A szó használatában nem a logikusan legkisebb egység a kiindulópont, a többi jelentést nem lehet innen értelmezni. Az egyes helyi gyülekezetek léte azáltal lehetséges, hogy Isten teremtő tette Jézus Krisztusban létrehozta az ekklézsiát. Mint ahogyan a gyülekezet lényege is abban van, hogy az egyes hívők létének előre adott helye, még ha formailag úgy is keletkezett, hogy a hitre jutott emberek alakították. Ez a »több«, amit Isten teremtő, megelőző tettében adott, mégsem vezet Pálnál egyfajta »láthatatlan egyház«-ról folytatott spekulációhoz. Az egyház mindig emberek konkrét, látható közössége, ugyanakkor a kérügma definiálja. Alapvetően el van választva a világtól, de ez a »különbség« nem önthető szervezeti formába.” (Keresztyén Bibliai Lexikon.)

Következtetések, amelyek a fentiekből levonhatók:
  1. Hogy a „maga vérével szerzett” kifejezés Istenre vonatkozva Jézus istenségét bizonyítaná (ahogy a Káldi lábjegyzete írja), - arra semmiféle igei bizonyíték nincs (különösen ezen a helyen nincs), hanem ez egy teljesen szubjektív véleménynyilvánítás, aminek az a háttere, hogy eleve Istennek tartják Jézust, és beleerőszakolják egy Szentháromság-féle emberi kitaláció kalitkájába, amely szentháromság – szerintük - egy Istenben három személy (akik mind Istenek és különálló lények, de mégis az egyetlen Istent jelentik)!? Azonban sehol nincs olyan a Bibliában, hogy Isten három személyben létezne, különösen hogy ez a három személy egyetlen Istent alkotna. Isten SEHOL NEM NEVEZI MAGÁT SZENTHÁROMSÁGNAK a Bibliában!!!
2. Teljesen helyesen írja a református Jubileumi Kommentár, hogy „ a Messiás vérén vásárolja meg az egyházat Isten számára,... A gyülekezet, az egyház tehát Istené, hozzá tartozik. ”. Vagyis Isten nyájáról van szó, amit Jézus a saját szó szerinti kiontott vére által szerzett meg. A saját vére által szerzett szabadulást, de ezt az áldozatot Istennek mutatta be, és nem magának. Vagyis Pál nem mondja, hogy Krisztus lenne az Isten, sőt pont ellenkezőleg. Lásd:
És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.

Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsidók 9:12-14, Károli ford.) Lásd még:

Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán.” (1Péter 1:18-19) Az egyház eredete pedig Isten, és nem Krisztus, ahogy a Haag-féle lexikon is kifejtette.

3. Isten és Krisztus összekeverése (összemosása) tehát egy Bibliától idegen filozófián alapszik, amely kifejezetten kikeres (kiragad!) magának olyan bibliai igéket, amelyekkel bizonyítani igyekszik az álláspontját. Csakhogy a teljes Biblia összefüggéseiben nyilvánvalóan cáfolódik és lelepleződik ez az emberi, saját gondolkodásból táplálkozó igyekezet!

4. Az igazság tehát az, hogy „ Isten teremtő tette Jézus Krisztusban létrehozta az ekklézsiát” (Keresztyén Bibliai Lexikon), mégpedig azáltal, hogy saját Fiát feláldozta (vö. János 3:16). Ezt az egyházat pedig Krisztus a saját kiontott vére által szerezte meg magának., hiszen az egyház az Ő teste. (vö. Efézus 1:23) Mindazonáltal amikor Isten egyházának a legeltetéséről van szó, akkor nem Krisztusról van szó (mintha Krisztus lenne az Isten), hanem arról az egyházról, amelyet Krisztus a saját vére által szerzett meg magának, de amely mégis az Istené! Lásd:

és új éneket énekeltek ekképpen: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; „ (Jelenések 5:9, MBT. ford.)
Végezetül Harmat Kiadó megjegyzi a 8. oldalon:
Be kell vallani, hogy számunkra valóban nehéz elképzelni, hogyan lett isten emberré Jézusban. Istennek azonban semmi sem lehetetlen (1Mózes 18,14; Lk 1:37)”

Rendkívül érdekes, hogy szerintük a Fiú és az Atya egyek, ezt pedig úgy értik, ugyanaz az egy Isten, csak más személyben, és bár az Atya képes volt szellemi Lény létére testté válni, Jézus Krisztus mégsem képes Fiúisten (?) létére Mihály arkangyallá válni. Hát nem könnyebb Istennek angyallá változnia, mint emberré?! Az angyal mégiscsak szellemi lény, és nem hústestű ember! (Ha viszont Jézus eleve angyali teremtmény volt, akkor Mihályként is minden további nélkül megnyilvánulhatott!)
Hát azt már nem – mondják ők. Hogy Jézus Krisztus azonos lenne Mihály arkangyallal, azt szerintük a jehovisták találták ki. Nem is győzik őket ezért szapulni a világ internetmédiájában, estétől hajnal hasadásig. Ha pedig ez eretnekség – szerintük – akkor az még nagyobb eretnekség, hogy nemtudásuk ellenére Istent emberi testbe bújtatják. Mert ha ezt Isten kinyilatkoztatta volna, akkor tudniuk kellene, de nem csak nekik, hanem mindenki másnak is.
Figyeljük meg Jézus szavait a János 15:15-ben:
Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.”
Itt valami nagyon nem stimmel! Jézus mindent tudtul adott, amit az Atya kinyilatkoztatott, de ezt a kinyilatkoztatás ellenére nem tudják. Ezek szerint nem is az Atya nyilatkoztatta ki, hogy ő emberré lett Jézus Krisztusban? Bizony hogy nem! Hanem ők ezt kitalálták, dogmájukká, hitvallásukká tették, és aki ezt nem fogadja el, az nem is keresztény. Főleg nem Jehova Tanúi. Ők az őseretnekek.
Meg sem várják, hogy Isten mit mond, hogyan ítél, ők már eldöntötték. Na és mi van akkor, ha netán Isten őket fogja bálványimádókként kezelni és aszerint jutalmazni? Elvégre saját mércéjük szerint Istennek/Istennél semmi sem lehetetlen. Már ahogyan ezt ők értik.
Mert ahogyan ezt ők értik, az kb. olyan, mint Isten tud-e hazudni? Hát persze, elvégre Neki semmi sem lehetetlen! Na és szellem létére tud-e testté válni? Hát persze, elvégre Neki semmi sem lehetetlen! Vagy a bibliaíró nem is ugyanazt érti ezalatt, amit ők? Bizony hogy nem!
A pontosság kedvéért szögezzük le: az Isten szeretet - és nem gyűlölet. (1János 4:8; vö. Galata 5:22); az Isten világosság – és nem sötétség. (1János 1:5; vö. Jakab 1:17; 1Péter 2:9); az Isten szellem – és nem test. (János 4:24; vö. 2Korinthus 3:17; Lukács 24:39); az Ige pedig igazság – és nem hazugság. (János 17:17; vö. 1János 2:21)

De ha az Isten szellem létére testté tudott válni Krisztusban, - ez esetben Isten nem csak világosság lenne, hanem – időnként - sötétség is; és nem csak szeretet lenne, hanem – időnként – gyűlölet is; és nem csak szellem lenne, hanem – időnként – test is; és az Ige nem csak igazság lenne, hanem – időnként – hazugság is, - vagy Isten soha nem jelent meg testben, – ahogy ezt a háromság hívők állítják! [vö. „Aki (nem pedig Isten”, Károli pontatlan fordítása) megjelent” – 1Tim 3:16, görög eredetiben.]

Hanem Isten azt mondja magáról:
„Fölemelem az égre kezemet, és mondom: Élek én mindörökké!” (5Móz 32:40, Káldi ford.)

Ezért hát annak, Aki a saját Fiát áldozta fel értünk:
„Az örökkévalóság királyának, a HALHATATLAN és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Amen.” (1Timótheus 1:17)
A láthatatlanság, meg a testet öltés kizárja egymást. Az öröklét is, meg a halotti állapot.
A szentháromság filozófiája minden magyarázatra képes. A háromság filozófia ingoványából nehéz megszabadulni, ha egyszer valaki oda belekerült. A dogma szorítása nem enged.

De Krisztus a földön létekor kitört a dogma szorításából, amikor 3 napra halálalvásba merült, ami az élők Istenével (vö. Máté 22:32) nem fordulhatott volna elő (hiszen halottként hogy lehet valaki az élők Istene?)! Márpedig az Isten az soha nem halhat meg (még 3 napra sem), nincs az a szellemi tornamutatvány, amely az örökkévaló, teremtő Istent, az Atyát halotti állapotba tudja hozni.

Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Amen.” (1Timótheus 1:17)

Jakab 1:18 teremtmények (ktiszma) zsengéjéről beszél, első zsenge a Krisztus (1Korinthus 15:23), és mivel mindenben ő az első (vö. Kolossé 1:18), így a teremtmények között is. Krisztus Istennek az első teremtménye!

Ellenben Isten az élet ősforrása (Zsoltárok 36:10); Aki elpusztíthatatlan élet erejével rendelkezik, hiszen örökké élő (vö. Dániel 12:7; Jelenések 4:10; 10:6); örökkévaló (vö. 1Mózes 21:33; 5Mózes 33:27; Ézsaiás 40:28; 1Timótheus 1:17). Krisztus meg kivágatott az élők közül (vö. Ézsaiás 53:8); kiirtották (vö. Dániel 9:26); életét halálra adta (vö. Ézsaiás 53:12); meghalt bűneinkért (vö. 1Korinthus 15:3); miértünk megízlelte a halált (vö. Zsidók 2:9).

Krisztust az az Isten hozta ki a halálból (vö. Zsidók 13:20), Akit nem lehet megölni, hiszen romolhatatlan (Róma 1:23); Aki nem lehet elsőszülött a halottak között (mint Krisztus), hiszen királyként örökké uralkodik trónján (vö. Zsoltárok 29:10; Jeremiás 10:10), - hiszen ő nem ember! (vö. 4Móz 23:19) És nem is tud azzá válni, mert akkor már nem is lenne az, ami, vagyis a szó legszorosabb értelmében Isten!

Bibliai szókapcsolatban: 'ami Istentől van, az fel nem bontható' (vö. ApCsel 5:39), - ennek a kifejezésnek a melléknévi alakja az isteni élettel kapcsolatban: elpusztíthatatlan. Jézus ezen elpusztíthatatlan élet hatalma” (Zsidók 7:16, - Felhasználva az Újszövetség - Egyszerű fordítás. Copyright © 2003 World Bible Translation Center, Inc., engedélyével.”) szerint lett főpappá, de ez a hatalom nem tőle származik, hanem attól, Aki esküre emelve a kezét kijelentette: Örökké élek én!... Nem te vagy-e Uram (YHVH), ősidőktől fogva az én Istenem, Szentem, aki nem hal meg?” (5Mózes 32:40; Habakuk 1:12, katolikus ford.)
 
Ezt a halhatatlanságot kapta meg Krisztus, miután Isten feltámasztotta, úgy hogy többé meg nem hal. (vö. ApCsel 13:34; Róma 6:9; Jelenések 1:18) És ez által válhatott örökkélvalóság Atyjává. (vö. Ézsaiás 9:6; János 12:34; Zsoltárok 89:37)

De nem a szentháromság-Isten támasztotta fel, hanem az Atya az Ő örökkévaló szelleme által. (Hiszen kérdés, hogy lehetett Isten szentháromság a Krisztus halála idején? Vajon az idő alatt felfüggesztette a saját szentháromságos-mivoltát szent 'kettősségre' ?)

Ennek ellenére a háromsághívők szerint csak látszat bizonyíték Jézus halála (ami az Istennel soha nem történhetett volna meg!), hiszen igaz ugyan, hogy Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké” (Lukács 20:38, MBT. ford.), mégis, szerintük (pont fordítva!?): az élők Istene lett halottá, amire nagyon is illik Jézus kijelentése: Ti tehát nagyon tévelyegtek”. (Márk 12:27, MBT. ford.)

De ez a tévelygés nem csak ebben nyilvánul meg, hanem abban is, amit Jézusról állítanak a háromsághívők:

Indítékok keresése:

Jézus Krisztus azonban az IGAZ és ÉLŐ Istennek vallotta magát!... azt hirdette: „Én vagyok Isten”...Ha ő nem Isten, akkor semmi közünk hozzá.” (John Maisel: Isten-e Jézus? Közép-Európai Bibliaintézet (CEBI), 17., 19.old.)

Hát ők tudják, hogy semmi közük hozzá. Mert hogy valóban nem Isten, hanem csak isten – (theosz) minőségi értelemben. De ettől még a tiszteletnek és a dicsőségnek olyan foka jár neki, amelyet a Mindenható Isten megszabott számunkra, hogy éljünk azzal az ő irányában.

Hiszünk Jézus Krisztusban, Isten teremtményében, de aki benne hisz, abban hisz, Aki őt elküldte. (vö. János 12:44) Úgy hogy a benne való hit nagyon is rendjén van.

A Szentháromsággal kapcsolatos igazságok Isten önkinyilatkoztatásából fakadnak, de a most elmondott formában az ariánizmussal folytatott negyedik századi harcban kristályosodtak ki. A Szentháromság-tan nem annyira állítani akar, mint inkább elejét venni nem biblikus állításoknak. Ilyen értelemben hálásan mondhatjuk, hogy Isten felhasználta az eretnekségeket is, hogy tisztábban láthassunk az igazság kérdésében.” (evangéliumi.hu/könyvtár)

Ha az eretnekségek alatt a háromságtant (és különböző formáit) érti, akkor ez is nagyon rendjén van. Ilyen értelemben hálásan mondhatjuk, hogy Isten felhasználta a háromságtant is, hogy tisztábban láthassunk az igazság kérdésében.

Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa) írja „A keresztény hit” című könyvében:

Az előbb nyomon követett gondolat alapján könnyen az lehetne a benyomásunk, hogy a spekulatív teológia legvégső pontjához jutottunk el, amely a Szentírás adatainak feldolgozása során messze eltávolodott magától a Szentírástól és elveszett a tiszta filozófiai gondolkodásban. Annál meglepőbb lesz közelebbről nézve, hogy a legmesszebb menő spekuláció ismét közvetlenül a Biblia gondolkodásához jut vissza.” (EINFÜHRUNG IN DAS CHRISTENTUM Vorlesungen über das Apostolische Glaubensbekenntnis; A HÁROMSZEMÉLYŰ EGY-ISTEN HITE, Bécs, 1976., 107. old.)

Ellenben, ha a filozófálásaik tekervényes ösvényeiről visszajutottak volna a Biblia gondolkodásához, akkor nem vallanák azt, hogy az egyedül igaz Isten 3 személyből áll, hanem azt, hogy egyből.

Őrizd meg a hitet – az igaz hitet!
Tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott.” (Júdás3)
Azt, amiben nyoma sincs a szentháromságnak!

[Filippi 2:6-ról:

Vida Sándor így fordítja: „amikor Isten alakjában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő. Az itt használt egyenlőség (görögül iszosz szó) még nem bizonyítja Isten és Jézus azonosságát, vagy abszolút egyenlőségét, mivel ez a szó a v a la m i b e n való egyenlőséget jelenti. Ezt igazolják a szó előfordulási helyei az USZ-ben:

Máté 20:12 (elbírálásban – az elbírált személyek nem ugyanazok voltak); 

Márk 14:56,59 (tanúvallomásban – a tanúvallomások szó szerint soha nem azonosak, hanem esetleg mondanivalójukban megegyezők/egyenlők); 

Lukács 6:34 (kölcsönben – a kölcsönpénz visszaadása soha nem azonos [mai értelemben a sor-száma szerint], hanem ugyanannyi, hiszen a kölcsönkért pénzt felhasználják); 
 
János 5:18 (vádban – hogy ti. ember létére Istenné teszi magát, holott Krisztus nem abszolútizálta a saját isteni jogkörét/illetékességét/eredetét, hanem azt csupán olyan isteni szintű kategóriába sorolta, mint Izrael bíráinak istenségét – hiszen rájuk hivatkozva utasította vissza a vádat (vö. János 10:33-36); 
 
ApCsel 11:17 (szellemi ajándékban – bár egy tőről fakadnak, mégis különbség van köztük (vö. 1Korinthus 12:4-11); 
 
Filippi 2:6; Jelenések 21:16 (mértékegységben – egyenlő a hosszúság/szélesség/magasság, a két hosszúsági és szélességi oldal mégsem azonos, hiszen a bal oldali az nem a jobboldali és fordítva).

A Filippi 2:6 meg Isten alakjáról/formájáról beszél, (görögül morphé), mely közel áll a Galata 4:19-ben használt morphoó-hoz: „Édes gyermekeim, ti, akiket újra vajúdva szüllek meg, mígnem alakot ölt /ki nem alakul bennetek a Krisztus.” (Dr. Masznyik; Raffay) Nyilván, ha majd kialakul bennünk a Krisztus, akkor is csupán ebben a kialakulásban leszünk egyenlőek vele, de ez nem fog teljes azonosságot jelenteni. Ugyanígy Krisztus sem volt teljesen azonos Istennel, hanem alaki/formai/tulajdonságbeli/célbeli/természetbeli/elvbeli értelemben volt vele egyenlő. 
 
A háromság hívők abszolút egyenlőséget tulajdonítanak Krisztusnak Istennel, amire ő a Tőle való függőségéből kifolyólag soha is nem törekedett, - ez az a nyilatkozataiból világosan kiderül. (pl. Márk 10:18; Zsidók 5:7) Másrészt ha meg tényleg egyenlő lett volna vele, akkor a felmagasztalása teljesen érthetetlen, mert Isten saját magát minek magasztalja fel, de ha egy saját magával teljesen azonos szuverinitású, önmagát kiüresítő Istent magasztal fel, akkor kettő szuverén Isten van. Egyik amelyik önmagát megalázva emberi testet ölt, a másik meg aki őt fölmagasztalja és a jobbjára ülteti. 
 
Sőt, a háromság hívők szerint nem csupán kettő Isten van, hanem egyenesen három. Viszont mindháromnak egyenlőnek és egyenrangúnak is kell lennie, különben sántít ez az egész háromegy-Isten-féle teória. Ha viszont egyenlők, akkor hogy lehet egyik a másiknak feje, és hogy lehet a szent szellem elleni vétek megbocsájthatatlan, ugyanakkor a Fiú elleni vétek megbocsátható? Talán mert Jehova szelleméről van szó, aki mint kiderült, minden tekintetben felette áll a Fiúnak! (vö. Máté 12:31; Róma 8:11) Ezek szerint tehát van is három Isten, meg nincs is, az Isten egy is meg nem is…!?]

/utólagos frissítés lehetséges/




















 





Nincsenek megjegyzések: