Egy kutyának az elvesztése nem csak magát a kutyát jelenti, hanem egy családhoz tartozó barát elvesztését, ami után nem csak a puszta üresség marad, hanem emlékek, tárgyak, élethelyzetek. Ott marad a fotel, amiben aludt 10-15 éven át, az ivóedénye, amiből mindennap ivott, a helyek a kertben, ahol játszott. Üres lett az asztal alatt, ahol szeretett feküdni és a fejét a lábadra tette, miközben a számítógépre figyeltél. Elveszett egy komplett életérzés, amit majd betöltenek a sorra következő napok és évek mindennapi történéseinek homokszemei.
Ehhez hasonlóan az Isten nélküliség nem önmagában Isten megtagadását jelenti /ateizmus/, a halottá nyilvánítását, hanem a mögötte lévő törődés elutasítását, annak igénytelenségét /finomhangolt univerzum, földi ökoszisztéma, vízkörforgás, növény és állatvilág, finom gyümölcsök, pazar színek, kellemes illatok, megunhatatlan ízek, szellemi képességek, az alkotói készség, a kreativitás, a zene, az immunrendszer, a természetes gyógyulás képessége, hogy az idősödő embernek unokája lehet, akinek a szemében felcsillan az ember saját fiatalsága, és hogy az arcvonásaiban felsejlik a szülei arcképe, és még számtalan más felsorolhatatlan, számba vehetetlen tényező/. De legfőképpen annak az iránytűnek a semmibevételét jelenti, amely által Isten megmondja az Igén keresztül, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetekben miképpen és hogyan viselkedjél.
Megmondja, hogyan és miért kerültél ide, mi az élet létezésének /nem csak az életidő hasznos kitöltésének/ az értelme. Megmondja, hogy miért vannak a betegségek, az elmúlás fájdalma, a sok szerencsétlenség ami a világban történik, miért van a torzsalkodás, a meg nem értés, a gyűlölet, az erőszak, a vég nélküli háborúzás, amely az egymásra uszított állatias ösztönök kiélését jelenti, ami mögött valakiknek biznisz van, bársonyszékek, luxus, milliós autók, csillogó jachtok és felhőtlen szórakozás. Milliók kárára, akik kényszerűen elszenvedik ezeknek az embereknek a pazarlással együtt járó egoista hóbortjait.
Az ateistának az az állítása, hogy a bizonyítékok hiányában nem tud Istenben hinni - a valóságban annak elismerése, hogy nincs térképe ahhoz a labirintushoz, aminek minden útvonala ellentmondás, mert az ember idegen ebben az alagútban, idegen a világegyetemben, idegen az űr sötétjében, a mechanikus világosság földi viszonyokra tartozó mindennapjaiban.
Valóban felfedezője lenne az ember ennek a létközegnek azon szerencsés öntudata alapján, amire ébredt a fizika-kémia-biológia véletlen-szükségszerű összetalálkozása eredményeképpen, amely nélkülöz bármi nemű tudatos intelligenciát, ami egyébként onnantól kezdve bevetésre került, hogy az ember gondolati és cselekedeti szinten alkotni kezdett?!
És ha ez a felfedezése abszolút pártatlan, a műszere miért nem mér minden helyzetben hideget és meleget, mint egy tárgyilagos hőmérő, miért nem pártatlan az útkeresésre való tekintés eszköztára, miért valósul meg inkább egy gondolkodási sémában történő kifejeződésben?!
Az ember fölvesz egy szemüveget és mindent annak a szűrőjén keresztül vizsgál és lát, hiszen már a választott szemüvege eldönti a látvány domborúságát vagy homorúságát?!
Követjük kedvenc tanítóink eszmefuttatásait, ami nekünk tetszik, nem gondolva arra, hogy ez nem kihegyezte, kicsiszolta az értékítéletünket, hanem áldását adta arra, amit amúgy is helyeseltünk magunkban, csak talán nem tudtuk így kifejezni, megfogalmazni.
Elvesztettük volna a tárgyilagosságra törekvő képességünket, hogy nem a mindenkori abszolút igazságot keressük, a jó és rossz, a helyes és helytelen közötti különbséget, és választanánk a jót és a helyeset, hanem ami nekünk jó, ami nekünk helyes, amelyben az igazság nagyon könnyen elveszti az értelmét és annak tartalmát olyan hazugságok veszik át, amik az igazság képében öltenek hamisan testet.
És eszmévé válnak és iránytűvé válnak és irány mutatnak, amibe öltözik a gyarló ember egója, amit a magába épített ösztöne a pillanatnyi érdekeire való tekintettel irányít.
Az ateizmus erre a beépített ösztönéletre irányul, a hitre jutott ember pedig ha képességet szerzett az írott igén keresztüli tájékozódásra, akkor az által vezetteti magát. És akkor mindenre választ kap, minden rejtvény megoldódik, minden útba igazítás felértékelődik. Mert az élet nagyobb annál, mint amit az életjelek mutatnak, az emberi sors nagyobb annál, hogy hozzá nem illő sodródásra ítéltessen.
Az ember nagyobb annál, hogy a benne megbújt, saját isteneinek a kiszolgáltatottja legyen. Hanem arra hívatott, hogy az legyen az Istene, aki a legkisebb összetevőkben is a képes a legnagyobb precizitásra, hiszen ha nem így volna, az univerzum nem létezhetne, de nem is jöhetett volna létre.
Az intelligens szellem minden intelligens célt betöltő objektumban ott vibrál, és kényszerítő hatással van arra, hogy ellássunk annak a forrásáig, ami nem lehet egy önmagában unintelligens, vad és nyers erő, aminek a lényege örök idegenség, hidegség, rokonszenv nélküliség, amiben a törődésnek még a csírája sincs meg.
Ellenben te ringatva vagy a törődés univerzális bölcsőjében, a transzcendentális jóindulat gondviselésének milliónyi megnyilvánulásában. És ha nem veszed észre, mert ezek az irgalmas, létet fenntartó és irányító tényezők nem hiányoznak, akkor olyan vagy, hogy igazán barátod sincsen. Olyan mindenek felett álló barátod.
Üres a szoba, amiben tartózkodsz, nincs ott a kis barátod, aki a lábadnál fekszik, nincs ott a tálkája, amiben eszik és iszik, nincs ott a fotelje, amiben alszik. Nincsenek vele kapcsolatos élményeid. Azért érsz rá kimenni és tüntetni, mert az életed is egy nagy tüntetés.
Tüntetés az igazi Nagy Barátod ellen, mert hordozol a szívedben egy nagyon komoly törést, mégpedig azért, mert a szeretet hajótöröttje vagy. Nem tudod honnan való a szeretet s mert nem is érdekel, kivetett a véletlen sors egy szeretet nélküli szigetre, ahol jól érzed magadat. Vagy talán mégsem?
Ahol megéled a saját kis érdekszereteteidet, amelyek a mulandóság eszközkifejeződéseihez kapcsolódnak, és amivel te jóllakásig elégedett vagy. De hogy a valódi, pártatlan szeretet érzését és annak örök igényét ki ültette a szívedbe, az már nem érdekel, nem foglalkoztat.
Pedig mindennek a kulcsa annak felismerése, hogy a SZERETET honnan van, a TÖRŐDÉS honnan van, a GONDVISELÉS honnan van? Megmondja neked az anyag és megválaszolja, amikor neki sincs, és azt sem tudja önmaga micsoda?!
Tudod, hogy mi a válasz a mindenség nagy kérdésére? A szeretet megismerése, a szeretetben való mindennapi napfürdőzés mindenek feletti vágya, amely összeköt a szeretet ős forrásával, a szeretet Istenével.
A szeretet legnagyobb erénye, hogy összekötő erő mindazzal, ami tükrözi ezt a szeretetet és összekötő mindazokkal, akik méltóak arra, hogy ezzel a szeretettel körbevegyék őket.
Ha jó neked megmaradni hajótöröttként a véletlen lét kopár szigetén, ahol nincs hiányérzeted, mert értelmetlen ott minden homokszem és minden elsuhanó pillatata a mulandóságnak, ám legyen, szabad akaratod van, amin csak te magad tudsz átgázolni, hogy a benned uralkodó EGO hűbérese legyél, és kiszolgáld azt, amíg az élet lehelete hullámzik benned.
De ha Ura és Parancsolója akarsz lenni a tudatodnak és a szívbéli érzéseidnek, akkor szárnyakat kell hogy növesszél, a szeret szárnyait, hogy szabad lehessél a megkötözöttségeid alól, amelyeket lehet rád kényszerítettek, akik levágták a szárnyaidat a mechanikus létre kárhoztatás eszményképpé tételével.
A szeretet szárnyalása felfelé vezet, nyitott az út Isten felé, Akiben minden kiteljesedik, Akinek a szava szerint minden beteljesedik. Mi lehet ennek valódi gátja, ha nem te saját magad?!
De eredendő hivatásod nem erről szól és nem erre predesztinál. Hanem ahogy az örök ige, az üzenetek legnagyobbika és legértékesebbje mondja. Vajon meghallod a hozzád szóló szót?
"Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet... Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet... Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (1Korinthus 13:13; 1János 4:8; János 3:16)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése