Szentháromság II. rész

Három, kettő vagy egy az Isten?

(Az idézetek többsége a magyar katolikus bibliafordításból származik,

más fordítások jelezve vannak.)

MOST NÉZZÜK MEG MIT TANÍT ISTENRŐL AZ ÚJSZÖVETSÉG? 

A háromnak megfelelő görög szó a treisz. Ez a szó a teljes görög újszövetségi konkordancia, az ún. Komputer-konkordancia szerint a görög szövegben 67 helyen szerepel (vö. *Computer Konkordanz zum Novum Testamentum graece, Berlin, 1987. 1803. oldal.), de egyszer sincs kapcsolatba hozva Istennel.

Hanem pl. egy kis helységgel, amely postai megállóként és kis szálláshelyként volt ismert Rómától kb. 50 km-re délkeletre a Via Appia úton, s amelynek neve: Tres Tabernae (három fogadó). Idáig mentek a római keresztények a fogolyként Rómába vitt Pál apostol elé, hogy üdvözölhessék.

A harmadiknak megfelelő görög szó a tritosz, 56-szor szerepel az újszövetségi szövegekben (vö. *1807. old.), de egyszer sincs kapcsolatba hozva Istennel. Hanem pl. Péter azt mondja Jézusról: „Isten harmadnapon feltámasztotta„ (Csel 10:40, MBT. ford.). Tehát nem Istennel hozza összefüggésbe a hármas számot, hanem a napok számával.

Hogy lehet az, hogy miközben se a három, se a harmadik szó sehol nincs kapcsolatba hozva Istennel, ennek ellenére a háromság-hitűek a hármas számot mindig kapcsolatba hozzák Istennel!?

Tudott-e háromig számolni Jézus Krisztus?

Jézus Krisztus sokszor használt számokat a prédikációi során. Nézzünk pár idevonatkozó kijelentést, ami világosan rámutat arra, hogy tudott háromig számolni, és meg tudta különböztetni az egyet a háromtól:

„Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot.” (Máté 18:16)

„Aztán így folytatta: „Mondjuk, hogy valamelyiteknek van egy barátja, és az éjfélkor bekopog hozzá ezekkel a szavakkal: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret”. (Luk 11:5)

„Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Máté 19:6)

Figyeljük Jézus mit mond: többé nem kettő, hanem csak egy. Tehát tisztában volt vele, hogy mit jelent a kettes szám, azután azt mondja, hogy a kettő egy testnek számít. (Ahogyan egy test a Krisztus teste is, sok tagja ellenére. - vö. 1Kor 12:12-27) Azután megemlítette, hogy ezt Isten kötötte egybe.

Érdekes, hogy az Istent egyes számban mondja. Ha az Isten három különálló, valóságos Istenből áll, akkor ezt miért hallgatta el? Ha ismeri az egyes számot, ismeri a kettes számot, a hármas számot miért nem ismeri? Vagy ha ismeri, akkor miért nem mondja, hogy Isten is három tagja ellenére egynek számít?

A háromságban hívők vallják, hogy az egy Isten az tulajdonképpen három-egy Isten. Jézus meg elhallgatta, hogy három-egy az Isten. Miért hallgatta el? Talán hogy utólag kelljen kikövetkeztetni? Vagy inkább teljesen téves ez a három-egy Istenről szóló utólagos, apokrif, nem ihletett szentháromság-féle filozófia? Inkább ez utóbbi!

Jézus más alkalomkor is kifejthette volna, hogy az egy Isten, az nem egy, hanem három. Mondhatta volna: - „A teljes Szentírás tanúbizonysága szerint az Atya, Jézus Krisztus és a Szentlélek egyek, és mindhárman egyugyanazon Isten (Szentháromság).” Vajon megtette? Olvassuk el ezeket a kijelentéseket:

„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében”. (Máté 28:19, MBT. ford.; vö. Ján 15:26) Itt azonban egy szó sincs arról, hogy az Atya-Fiú-Szentlélek egyetlen Istent alkot, hanem csak a túlburjánzó fantázia ragadtatja magát arra, hogy emögött a szöveg mögött egy 'három-egy Istent' lásson meg.

A háromság-hitűek szerint Jézus itt néven nevezi a három isteni személyt. Mindhárom személynek 'neve' van, ami a Biblia fogalomvilágában egyértelműen azt jelenti, hogy különálló, valóságos személyekről, személyiségekről van szó.

Azonban egyáltalán nem azt olvassuk, hogy az Atya nevében, a Fiú nevében és a Szentléleknek a nevében, hanem „az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében”, tehát nincs szétbontva három külön névre, de különösen nincs három külön személyre, hiszen az „arc, személy” (görögül: proszópon, vö. Kiss Jenő: görög-magyar újszövetségi szótár, 145. old.) szót Jézus itt meg sem említi, mint pl. az ő személyével kapcsolatban Pál apostol. (vö. 2Kor 2:10, Káldi ford.)

A Máté 28:19 beszél az Atyáról, a Fiúról és a szent szellemről, de nem minősíti őket, nem mondja, hogy mindhárom Isten, vagy csak egy. Azt mondja, kereszteljétek meg őket az ...-nek a nevében. Kész. Semmi többet.

Tehát az Atya, Fiú és szellem együttes említése egyáltalán nem azt fejezi ki, hogy ez a három egy Istent alkotna. Mert ha az egy Isten nem egy (Márk 12:32), hanem 3, akkor az egy Krisztus sem egy (Róma 5:17), hanem 3, és az egy szellem sem egy (Eféz 4:4), hanem 3. De ilyen alapon mindent ki lehet forgatni, csak kérdés, megéri-e bárkinek is, hogy kiforgassa Isten Szavát? (vö. 2Pét 3:16; 2Thes 2:10,12)

[Egyébként a proszópon szó SEHOL NINCS MEGEMLÍTVE a szent szellemmel kapcsolatban (ami egyértelmű bizonyíték a személye ellen!), mint pl. az Atyával kapcsolatban. (vö. Máté 18:10; Zsid 9:24) A Jelenések 6:16-17-ben világosan látható, hogy az Atya és a Fiú mellett NINCS OTT A SZENT SZELLEM, holott ha ő is személy lenne, akkor ott kellene lennie:

„Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónuson ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és ki állhat meg?” (MBT. ford.)

Nincsenek hát hárman a mennyben, hisz a megmentést a trónon ülőnek köszönhetjük és a Báránynak! (vö. Jel 7:10)]

Na és hogyan lett Isten a szent szellemből? Leginkább a Csel 5:3-4-ből következtették ki. Anániás megcsalta a szent szellemet, ezáltal Istent csalta meg, tehát a szent szellem nem más, mint Isten.

Ezen analógia szerint ha valaki megcsalja a római császár adószedőjét, akkor nyilván a császárt csalja meg, mert hogy az adószedő a római császár! Vagy mégsem? Hiszen ahogy nem az adószedő a császár, úgy nem a szent szellem az Isten, hanem csak annak képviselője. Lásd:

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” (Luk 10:16)

Vagyis Jézus nem volt azonos a küldővel, mintha őbenne egyszerre vetették volna el az emberit is és az istenit is. [vö. „Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket.” (1Thes 4:8)]

Itt az isteni parancsolat megvetése jelenti az Istent magát, de a kettő mégsem azonos. Ugyanígy nem azonos a szent szellem Istennel (Akit Anániás megvetett a szent szellem megvetése által), hanem Őt képviseli.

A Biblia tanításának a félremagyarázásával állunk tehát szemben, amely azt tanítja, hogy „Szellem az Isten” (Ján 4:24, Csia ford.), - de azt nem tanítja, hogy 'a szellem Isten'. 

Jézus továbbá ezeket mondta:

„Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten.” (Márk 10:18)

„Egy írástudó is hallgatta a vitát. Amikor látta, milyen találóan megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr (YHVH), a mi Istenünk az egyetlen Úr (YHVH).” (Márk 12:28-29)

„Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.” (Ján 6:27, MBT. ford.)

„Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Ján 17:3)

„Jézus így szólt hozzájuk: »Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.” (Ján 8:42; vö. 16:27-28, Káldi Neovulgáta ford;)

„Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött … Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.” (Ján 6:29; 14:1, Károli ford.; vö. Csel 20:21; Fil 1:29; 1Ján 5:13)

Azt mondja a háromság-hívő érvelés: Hinni a Szentírás szerint csak I S T E N B E N  szabad! Sehol nincs az Igében, hogy Mózesben, Dávidban, vagy Mihály Arkangyalban hittek volna az igaz imádók! Azonban Jézus maga mondja, hogy higgyünk abban, akit Isten küldött, vagyis benne.

Láthatjuk, olvashatjuk, hogy Jézus egy Istennek nevezte Izráel Istenét, Akiről azt mondta, hogy Ő küldte őt. (vö. Ján 3:34) Ha pedig azt az Istent, Aki Jézust küldte, Jézus egyedül igaz Istennek nevezte (vö. Ján 17:3), akkor abból három nem lehet, mert akkor már nem egyetlen egyedül igaz Istenről beszélünk, hanem három egyedül igaz Istenről.

Ha viszont mind a három valóságos Isten külön-külön is létezik, tehát önmagukban, mint különálló lények, akkor mind a háromnak igaz Istennek is kell lenne, ha semmi különbség nincs köztük. Ez esetben meg nem lehet egyetlen egyedül igaz Istenről beszélni, hanem három igaz Istenről, akik közül nem lehet csak egy egyedül igaz Isten, hiszen egyformák mindenben.

Vagy tehát Jézus nem jól mondta, hogy az Atya az egyedül igaz Isten, vagy pedig a háromság-filozófia nem a valóságot mondja, amikor azt állítja, hogy van három különálló valóságos és teljesen egyforma Isten, akik közül azért mégis csak egy egyedül igaz Isten van, az Atya.

Ha tehát az jelenti az örök életet, hogy megismerjük az EGYEDÜL IGAZ ISTENT (és nem az egyedül igaz 'szentháromság-Istent'), akkor a Szentháromság-Isten dogmája nem más, mint egy Isten ismerete ellen emelt erődítmény. Ez esetben pedig érvényes Pál apostol ihletett kijelentése:

„Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.

Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Kor 10:3-5, MBT. ford.)

De gondoljuk át még egyszer: Jézus szerint őt Isten küldte. (vö. Ján 8:42) Ha Jézusban Isten jött el, és mégis Ő küldte, akkor saját magát küldte. De ha nem magát küldte, viszont benne Isten jött el, akkor Istent ki küldte? Nyilván egy másik Isten. És mivel nincs másik Isten, ezért nyilván saját magát küldte el – ez a mai keresztény egyházak fennkölt tanítása Istenről. (Néhány eretneknek tartott egyházat kivéve.)

A háromság-hitűek felhozzák érvnek, hogy az "Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" (5Móz 6:4, Károli ford.) szövegében nem a jachid héber szó szerepel, ami kizárólagos, numerikus (számszerű) értelemben vett egyet jelent, hanem az echad szó, aminél az "egyedülálló, egyedi" jelentésen van a hangsúly.

Ez azonban semmit nem változtat azon, hogy Jézus az „egyedül” (görögül: monosz) szón szó szerint egyedülit értett, és nem egy burkolt többes számot. Vö.

„Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak (monosz) neki szolgálj!”(Mát 4:10)

„Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül (monosz) Istentől van, nem keresitek?” (Ján 5:44, Neovulgáta ford.)

Ugyanez a monosz szó található pl. a János 17:3; Róma 16:27; 1Tim 1:17; Júd 25; Jel 15:4-ben is. De hogy ez a szó valóban csak egyvalakit jelent, más igehelyek is nyilvánvalóan bizonyítják. Vö.

„Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül (monosz).” (Ján 6:15, vö. Márk 6:47; 2Tim 4:11, Káldi Neovulgáta ford.; Zsid 9,7; 2Ján 1)

Sehogy sem stimmel tehát a háromság-filozófia, különösen hogy eddig még egyetlen bibliai ihletett személytől nem olvastuk, hogy azt írta volna Istenről, hogy Ő egy Isten létére három Istenből, vagy három valóságos isteni személyből állna.

Tudott-e háromig számolni Pál apostol?

Pál írja az 1Kor 13:13-ban:

„Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”

Az 1Kor 6:16-ban pedig ezt írta:

„Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: egy testté lesznek.”

Az Ezézus 4:4-ben meg ezt:

„Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.”

Ezek szerint ismerte az egyes számot, a kettes számot és a hármas számot is. És amikor használta ezeket a számokat, akkor nem keverte össze őket. Amikor egyre gondolt, akkor nem írt le hármat, és amikor hármat írt le, akkor nem gondolt egyre.

Különösen fontos ezt tudnunk akkor, amikor az Istenről írt számunkra ihletés alatt, hogy az kicsoda. Például ezeket a kijelentéseket olvashatjuk tőle:

„Ami tehát a bálványáldozatok fogyasztását illeti, tudjuk, hogy bálvány nincs a világon, Isten meg csak egy van.” (1Kor 8:4)

„...nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk.” (1Kor 8:6)

„Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy.” (Gal 3:20)

„Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van.” (Eféz 4:6)

„Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus,” (1Tim 2:5).

„Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” (Zsid 11:6)

Láthatjuk, hogy Pál apostol következetesen azt írta, hogy egy Isten van. Márpedig ha ismerte a hármas számot, amit használt is adott esetben, felmerül a kérdés, hogy Istennel kapcsolatban miért nem használta? Miért nem írta, hogy egy az Isten, de három személyben?!

Vagy miért nem írta, hogy egy az Isten, de három valóságos Isten rejtőzik el benne?! Miért nem írta, hogy aki eléje járul, annak hinnie kell abban, hogy Ő három személyben van?! Lehet hogy ihletettsége ellenére ő sem tudta? Hát akkor a nem ihletett háromság-hitűek honnan tudják? (Vö. Három érv a szentháromsággal szemben)

Nem lehetséges, hogy összetévesztik a „mindeneknek felette (έπι πάντων)” lévő (Efézus 4:6, Károli ford.), tehát a „mindeneknek felette (έπι πάντων) örökké áldandó Isten”-t (Róma 9:5, Károli ford.) – Jézus Krisztussal?! Mert hogy a mindenek felette (έπι πάντων) lévő Isten (lásd ismét: Efézus 4:6) biztosan nem Jézus Krisztusra vonatkozik! Lásd a következő fordításokat:

„S akik közül való gyarló teste szerint a Krisztus is. Isten, a mindenség Ura legyen áldott mindörökké. Ámen.” (Dr. Masznyik Endre); „és akik közül való Krisztus hústest szerint – legyen áldott érte a mindenek felett (έπι πάντων) való Isten az eonokon át! Ámen.” (Konkordáns ford.); „és közülük származott, természetes leszármazás szerint a Messiás. Legyen Isten, aki legfőbb minden felett (έπι πάντων), áldott örökké! Ámen.” (The New English Bible, 1972.)

Pál pedig nem hogy nem tévesztette össze Istent Krisztussal, hanem éppen ellenkezőleg, megkülönböztette őket egymástól. Lásd:

„Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg az Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban.” (Csel 20:21) Láthatjuk, hogy nincs azonosítva Krisztus az Istennel, hanem más Isten és megint más Jézus!

„Isten Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett dolgai fölött.” (Róma 2:16) Hasonlóképpen.

„Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 5:12) Ugyanez itt is látható.

„Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?” (Róma 8:34) Nyilvánvaló a megkülönböztetés.

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” (Róma 10:9, MBT. ford.) Láthatjuk, nem csak hogy különválasztja Jézust és Istent, hanem még azt is mondja, hogy Úrnak kell vallanunk Jézust, és egyáltalán nem azt mondja, hogy Istennek kell vallanunk!

„Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul”. (1Kor 1:30, Károli ford.) Miért mondja, hogy Istentől, ha Jézus az Isten?

„Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.” (2Kor 2:17; vö. 2Kor 1:12; 12:19; 1Pét 4:11) Vagyis: - tiszta indítékból, mint(egy) Istenből, Isten előtt Krisztusban (élve – Dr. Masznyik ford.) szólunk. - Itt sem keveri össze Istent a Krisztussal!

„Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered.” (2Kor 3:4) Itt ugyanez.

„Megint azt hihetitek, hogy mentegetőzünk előttetek, pedig Isten színe előtt Krisztusban beszélünk, mégpedig mindent a ti épülésetekre, szeretteim.” (2Kor 12:19) Még véletlenül sem azt mondja, hogy Krisztus színe előtt Istenben beszélünk. De főként nem azonosítja a kettőt! (vö. 2Kor 2:17)

„Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2kor 13:13)

Attól, hogy külön szól Jézusról, Istenről és a szellemről, ezek miért alkotnának egyetlen Istent? Sőt, pont ellenkezőleg! Nem szólna külön Jézusról meg Istenről, ha ők ketten (vagy akár hárman) egyetlen Istent alkotnának. Ha viszont egyetlen Istent alkotnak, akkor miért beszél a másik kettőtől elkülönülten Isten szeretetéről? Nyilván mert Isten alatt nem érti sem Jézust, sem a szent szellemet!

„Isten, a mi Atyánk és Urunk, Jézus (Krisztus) vezesse hozzátok utunkat!” (1Thes 3:11) Teljesen nyilvánvaló az Isten és a Krisztus különválasztása!

„...hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őáltala a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.” (2Thes 1:12) Az Isten, a mi Istenünk itt is meg van különböztetve az Úr Jézustól!

„Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében,” (1Tim 6:13). Nem mondaná egymás után kétszer, hogy „nevében”, ha ugyanaz lenne a kettő!

„Adja meg neki az Úr (Jézus), hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél.” (2Tim 1:18) Kinek nem világos, hogy másvalakit értett Pál az Úr Jézuson és másvalakit az Istenen?!

„Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra,” (2Tim 4:1). Nem azt mondja, hogy Istenre a Krisztus Jézusra, hanem „és” Krisztus Jézusra, vagyis különbséget tesz!

Az 1Kor 4:4-6, és Efézus 4:4-5-ben pedig beszél a szellemről, az Úrról és az Istenről, de mégsem nevezi 'szentháromságnak' őket.Vagy nézzük Jakabot, aki azt írta, hogy közeledjünk az Istenhez, de azt nem írta, hogy közeledjünk a 'szentháromság-Istenhez'. (vö. Jak 4:8)

Tudott-e háromig számolni Jakab?

Tudott. Azt írja:

„Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig.” (Jakab 5:17)

Ezek után nyilván leírja, ha három-egy az Isten, vagy valami ilyesmi. De nem. Egészen mást írt:

„Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek.” (Jak 2:19)

Ehhez képest a háromság-hítűek még csak nem is azt hiszik, mint a gonosz szellemek. Pedig ha Istenről mást mondanak és tanítanak, mint amit a Szentírás közöl, akkor azt rosszul teszik. Az Isten ugyanis nem szívesen veszi, ha Róla valótlanságot állítanak. Ezt pedig onnan tudjuk, amit a Jóbnál mondott:

„Fölgerjedt haragom ellened és barátod ellen, mert nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám.” (Jób 42:8)

És vajon Jób mit tanácsolt az imádsággal kapcsolatban?

„Vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat: És akkor a Mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd. Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arczodat Istenhez emeled.

Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, és lefizeted fogadásaidat.” (Jób 22:24-27, Károli ford.)

Ezzel ellentétben a háromság-hívők a „Hozzá” könyörgést felcserélték a 'Hozzájuk' könyörgésre, amit sem Jakab, sem senki más nem ismer. (vö. Jak 1:5; 5:4) Most akkor –

„Egy a törvényhozó és a bíró, aki megmenthet vagy elveszíthet. Ki vagy, hogy ítélkezel felebarátod fölött? ” (Jak 4:12) – vagy nem egy a törvényhozó, Aki megmenthet vagy elveszíthet?! (vö. Nehém 9:13; Zsid 12:23; Ézsa 33:22; Mát 10:28; Róm 2:1; 14:4)

Ki vagy te, hogy ítélkezel, - hogy Ő nem egy törvényhozó, hanem 'három-egy'!? (vö. 2Móz 16:28, 1Kir 9:6; Zsolt 119:29; Ézsa 51:4)

„Magad hirdetted ki törvényedet, hogy tartsuk meg hűségesen.” (Zsolt 119:4) Vagyis Isten egyedüli akaratából és parancsolatából van minden! (vö. Jel 4:11)

Tudott-e háromig számolni János apostol?

János apostol írja a róla elnevezett evangéliumban:

„Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.” (Ján 1:6)

Miért nem azt mondja, föllépett egy ember, az Isten küldte, aki három?! Nem tudott háromig számolni? Vagy a háromság-hívők nem tudnak egyig számolni? János apostol meg tudta különböztetni az egyet a háromtól, amire példa a következő szöveg is:

„Úgy hallottam, mintha a négy élőlény közt szózat hallatszott volna: „Egy mérő búza egy dénár, három mérő árpa egy dénár. De az olajat és a bort ne bántsd!” (Jel 6:6)

Mégis amikor János Istenről szólt, akkor Jézus szavait tolmácsolva egynek nevezte az Istent, és nem háromnak!

„Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Ján 5:44)

Máskor meg teljesen megkülönböztette Istent Jézustól:

„Nagy szóval kiáltották és mondták: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!” (Jel 7:10)

„Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.” (Jel 20:6) Az Istennek és Krisztusnak kifejezés itt is egyértelműen különbséget tesz Isten és Krisztus között!

„És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt.” (Jel 22:1) Isten és a Bárány Jézus Krisztus itt is külön van megemlítve.

János azt is írja az 1Ján 5:7-8-ban: „Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.”

Ennek a hármas formulának azonban Isten állítólagos szentháromságához nincsen semmi köze. Ugyanis arról van szó, hogy a Jézus vízbe merülésekor rászálló szent szellem, és az ő véres áldozata együttesen, egybehangzóan tesznek bizonyságot arról, hogy Isten a Jézusban adott örök életet nekünk. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. (vö. 1Ján 5:12)

Viszont nem azt jelenti, hogy a Lélek (görögben szellem), a víz és a vér az egy és ugyanazt jelenti, és szó szerint a három egy, és semmi különbség nincs köztük. (Mint ahogy a háromság-hitűek szerint az Atya és a Fiú és a Szentlélek az egy és ugyanazt az egyetlen Istent jelenti, akik között semmi különbség nincsen, hiszen mindhárman egyidejűleg léteznek, egyenlőek és örökkévalóak.)

A három egybehangzó tanúságtételre pedig azért van szükség, mert a Biblia azt tanítja:

„Egy tanú ne lépjen föl senki ellen, bármi bűne vagy vétsége van is. Akármilyen bűnről van szó, csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad ítélni.” (5Móz 19:15)

„Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot.” (Máté 18:15-16)

„Ezúttal harmadszor megyek el hozzátok. „Két vagy három tanú vallomása döntsön minden ügyben.” (2Kor 13:1)

Nem véletlenül fordítja az Egyszerű fordítás így a szöveget: „Ez a három, aki bizonyítja az igazságot: a Szent Szellem, a víz és a vér. Ez a három ugyanazt mondja.” (1Ján 5:7, "Felhasználva az Újszövetség - Egyszerű fordítás. Copyright © 2003 World Bible Translation Center, Inc., engedélyével.”)

Hozzá kell tenni, hogy az 1Ján 5:7 verse: „Mert hárman vannak, kik bizonyságot tesznek mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek; és e három egy.” (Káldi ford.) - utólagos betoldás. Lásd a katolikus fordítás idevonatkozó lábjegyzetét:

[„A 7. és 8. versek közé vannak a latin fordításban beszúrva a Szentháromságra vonatkozó szavak: „a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön.” Ez egyetlenegy görög szövegben sincs meg, sőt még a Szent Jeromos-féle fordítás régebbi példányaiból is hiányzik.”]

Márpedig a szentháromságra vonatkozó szavak nem csak a János levelének ebből a részéből hiányoznak, hanem az egész Szentírásból hiányoznak. És nyilván nem véletlenül. Ugyanis ez a tanítás egy Istenről utólag kreált filozófia.

(Lásd: Az igaz imádat központi személye)