Hogyan lehetek gazdag? 2. rész

Isten művei gazdagságról árulkodnak

A természet törvényszerűségeiben „olyan magasrendű értelem nyilatkozik meg,

hogy az emberi gondolkodás és rendszerezés ésszerűségeehhez foghatóan 

csak egészen jelentéktelen visszfény.”

(Albert Einstein. Mein Weltbild. - C. Seelig kiadása, Zürich-Stuttgart-Wien 1953, 21. l.)

Lehetne sorolni napestig azokat a csodálatos dolgokat, amelyekkel a teremtett világban találkozhatunk, és ha őszinték akarunk lenni, akkor nem kívánjuk filozófiai okoskodások miatt, előítéletektől terhelten elutasítani Isten létezését, hanem inkább szeretnénk felkiáltani lenyűgözöttségünktől indíttatva, akárcsak a zsoltáros bibliaíró: 

„Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal....Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te csodádat.” (Zsoltárok 104:24; 119:18)

Isten gazdagsága tehát határtalan, és ebből a gazdagságból, a gazdagság tudatának birtoklásából szeretne adni nekünk, hogy mi is részesei legyünk annak, mint haszonélvezők.

Ha valaki azért hisz az evolúcióban, mert ideológiai alapon elutasítja a teremtést, akkor a tények és a bizonyítékok semmilyen szerepet nem játszanak a döntésének hátterében. Ez esetben azért utasítja el Istent, mert Isten nélkül akar élni, úgy ahogy neki tetszik. Viszont tudomásul kell vennie, hogy Isten döntése tükörképe lesz az ő döntésének, mert Isten mindenkinek a cselekedetei szerint fizet meg, Ő úgy viszonyul hozzánk, ahogy mi Őhozzá! (vö. Biblia, Római levél 2. rész 4-8.)
 

Ellenben, ha valaki a tények és a bizonyítékok alapján hozza meg a döntését, akkor tudatosan fogja elutasítani a manipulációs-evolúciós teóriát, mivel „az egész darwinizmusban csupán az a tény megcáfolhatatlan, hogy tudományosan nem bizonyítható!” (Max Thürkauf, a fizika kémia professzora, Baseli Egyetem – idézi Wolfgang Kuhn „Állat és angyal között” című könyvének előszavában; Kairosz kiadó, 2007., 7. o.)

A zeneszerző eltüntetésének legjobb módszere, hogy a szimfóniát le kell bontani kottára, a kottát meg hangjegyekre. Az anatómus hasonló analógia alapján a belektől nem látja az embert, a múzeum látogató a festménytől a festőt, a fizikusok-kémikusok-biológusok a résztől az egészet és az egész univerzum összetettsége mögött nem látják az intelligenciát, hanem csak a vak véletlent.

Olyanná kell tehát formálnunk a szemünket, de valójában a szívünket, hogy megláthassuk ezeken a részcsodákon keresztül a nagy egészet: Istent, és az Ő irántunk való szeretetét. A teremtett világból fölsejlik ez a szeretet, hiszen számtalan dolog létezik, amivel élhet az ember és abban örömét lelheti. Feltéve, ha nem tulajdonítja mindezeket a vak erők céltudatlan termékének, és nem tagadja meg kifejezetten direkt Istent egy olyan sátáni filozófia kedvéért, amely sokat ígér, keveset ad, és végül mindent elvesz!

Richard Lewontin harvardi genetikus kertelés nélkül beismeri: „A tudomány oldalára állunk egyes elmeszüleményeinek teljes képtelensége ellenére... mert előzetesen elköteleztük magunkat a materializmus mellett. Sőt, a materializmus mindenre kiterjed, hiszen nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón.” (R.L., New York Rewiev of Books, 1997. január 9.)

Az ilyen csökevényes látásmódról mondta Paulsen, korának híres filozófusa:

„A Krajna cseppkőbarlangjaiban élő hüllőkről azt olvastam egyszer, hogy egy ismert biológiai törvénynek megfelelően elvesztették látóképességüket, mert a nem használt szervek elsatnyulnak. Úgy látszik, mintha korunk tudományos specialistáival hasonló történt volna. Az intellektusuk ama tartós szokása következtében, hogy a dolgokat mikroszkópikusan szemlélték, fokozatosan teljesen elvesztették végül azt a képességüket, hogy a valóságot nagy összefüggéseiben láthassák. Ezzel arányban mindjobban hajlanak arra, hogy mindazokat, akik az apró dolgokat meg nem látják, ostoba ignoránsoknak, azokat pedig, kik egy [a szellem felismeréséhez vezető] nagy összefüggést iparkodnak felismerni, fantasztikus dilettánsoknak tekintsék. Vajon a megvakult krajnai hüllők, amelyek barlangjukban tapogatózás útján [pozitív módon] tájékozódnak, nem tekintik-e a szemeket hasonlóképpen dilettáns tájékozódó szerveknek?” (S. Albert Bernát: Halhatatlan szellem a világ alapja, Bp. 1943, „Pátria” Irod. Váll. És Nyomdai R.-T.; 36. old.)

Ez a látásmód hasonló ahhoz, mint amikor a kancsal tengerészek rózsaszín szigetén élők társadalmában minden általános iskolásnak egyes osztályzatot adtak valamennyi dolgozatára és feleletére a tanárok, mondván, egyáltalán nem tudományos felfogás a láthatatlan emberi értelemre következtetni, ami egy bizonyíthatatlan tényező. Hanem az írott dolgozatok a tintának és a papírnak köszönhetők, a szóban adott válaszok pedig a hangszálakat rezegtető passzátszeleknek. Ezért aztán az összes gyereket az általános iskola első osztályától fogva 22-szer buktatták meg, azután pedig valamennyien elmehettek nyugdíjba. Maga a társadalom pedig giccsfestészetből élt, mivelhogy pazar festményeiket jó áron megvették a tengerentúlról érkező turisták, mondván, ilyen felvilágosult gondolkodású társadalommal még nem találkoztak, hiszen, hogy csak és kizárólag rózsaszínt használtak a festészethez, világosan bizonyította, hogy valóban nem rendelkeztek értelemmel.

Egy másik társadalomban meg minden évnyitón az összes iskolában behívták az istent, hogy áldja meg őket jókedvvel és bőséggel, a biológiaórán meg kizavarták. Ezzel kapcsolatban a tudományra hivatkozó szakértőik így nyilatkoztak:

„Milyen veszélye lehet annak, ha esetleg elkezdik tanítani az iskolákban az értelmes tervezettség elméletét az evolúcióelmélet alternatívájaként?

„Nagyon remélem, hogy ez nem következik be, tragédia volna...” (Kampis György, az ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszékének vezetője; Darwin: A fajok eredete fordítója; A tudás nem demokratikus, 2008. július 1.) Más szóval:

„Engedheti-e az állam, hogy polgárai döntsenek arról, hogy hogyan van a világ? Ha van ma kitüntetett tudásforma, akkor az a tudományos tudás. Tanítható-e ezzel ellentétes nézet gyerekek millióinak? Ha így lenne, akkor a társadalom egyik legfontosabb intézménye – a tudás létrehozásá-ért felelős tudomány – státusza inogna meg.” (Zemplén Gábor Kreácionizmus – pro és kontra VILÁGOSSÁG, 2006/6–7.)

A tudomány státusza nem ingott meg ugyan, de nagyon is meginogtak az erkölcs hagyományos alapjai, amiket a tudomány szétrombolt. Hiszen Isten megvetése együtt jár az erkölcsi irányadó mértékeinek a megvetésével is, sőt, ez utóbbin van a lényeg.

„Nem léteznek velünk született erkölcsi törvények, és az emberi társadalom számára sincsenek abszolút vezérlőelvek. Az univerzum nem törődik velünk, életünknek pedig nincs semmiféle végső célja.” („Scientist, Face it! Science and Religion are Incompatible” [Tudósok, nézzetek szembe! A tudomány és a vallás összeférhetetlen.”] The Scientist, 1988. szeptember 5., 10. o.)

Íme, a tudományos evolucionizmus kinyilatkoztatásának elméleti kikötője, biztos jövőt nem ígérő lelki elszegényedés, ahová beterelik az embert. Van viszont egy másféle kinyilatkoztatás is, amely valódi áldásokhoz vezet, olyan gazdagsághoz, amely mellé az igaz Isten nem ad fájdalmat.

A bibliai kinyilatkoztatás gazdagsága 

„Jehova áldása az, ami gazdaggá tesz, és ő nem ad ahhoz fájdalmat.” 
(Példabeszédek 10:22, Új Világ fordítás) 

A legtöbb nyelvre lefordított könyvek listáját komoly fejhosszal vezeti a Biblia. – 438 teljes fordítás, 2454 részleges fordítás. (A 3. helyen áll - Mit tanít valójában a Biblia? – Jehova Tanúi kiadványa, 209 nyelven adták ki eddig. - forrás: itt. )

A The World Book Encyclopedia kijelenti: „A Biblia a történelem legszélesebb körben olvasott könyve. Valószínűleg egyben ez a könyv van a legnagyobb hatással is az emberekre. A Bibliából több példányt adtak ki, mint bármilyen más könyvből. Emellett többször és több nyelvre fordították le, mint bármilyen más könyvet” ([1984] 2. köt., 219.o.). 

„A Biblia harmincegy versben, párszáz szóval tizenhatmilliárd év eseményeit ecseteli. Ezek olyan események, melyekről a tudósok a szó szoros értelmében szavak millióit írták már le. A Biblia nyolc mondattal összegzi, hogyan jött létre az állatvilág. A bibliai elbeszélés tömör, és a Mózes első könyvének kijelentései, valamint az ott vázolt időrend összhangban van a modern tudomány felfedezéseivel. Ez fantasztikus, főleg, ha tudjuk, hogy a bibliai magyarázat évszázadokkal, sőt évezredekkel korábban lett lejegyezve, és ennélfogva nem voltak rá hatással a modern tudomány felfedezései. A modern tudománynak kell összhangba kerülnie az eredetünkről szóló bibliai beszámolóval.” (Gerald Schroeder, az atomfizika nyugalmazott professzora, - THE SCIENCE OF GOD—THE CONVERGENCE OF SCIENTIFIC AND BIBLICAL WISDOM) 

A Biblia különlegesnek számító kijelentései messze felülmúlták annak a kornak ismereti szintjét, amelyben íródtak!

A BIBLIA EGYSÉGE. Bár több mint 40, 19 különböző kultúrkörből származó személy írta 1600 éven keresztül, mégis egységes és egymással teljesen összefüggő kinyilatkoztatás. (Pl. Mózes Egyiptom legjobb iskoláiban tanult, Dávid pásztor, költő, zenész és király volt, Józsué katonai parancsnok, Nehémiás egy pogány király udvari hivatalnoka, Ámós pásztor, Dániel egyfajta kormánytag, Lukács orvos, Pál pedig rabbi.) Könyveiket három különböző világrészen írták: Ázsiában, Afrikában és Európában. 

Mózes a pusztában írt, Jeremiás börtönben, Dávid a hegyekben és a palotájában, Pál a fogházban, Lukács útközben, János a Pátmosz szigetén száműzetésben, mások katonai hadjáratok feszültségei között. Valóban egy isteni csoda, ahogyan mindenféle terv vagy vázlat nélkül, évszázadról évszázadra illeszkedtek a Biblia könyvei egymáshoz, mígnem lassan teljessé, és azzá a könyvvé lett, amit ma a kezünkben tartunk.

Az un. „kánoni” könyveket pontosan azért lehetett különválasztani és elkülöníteni az un. „apokrif” könyvektől, mert az előbbiek keresztbe-kasul idézik egymást, és egymással teljesen egybehangzó tanítást adnak, és mondanivalójukban egymásra épülnek. Ugyanakkor utóbbiak tartalmaznak olyan szövegeket, amelyek nem csak nincsenek soha idézve a többi által, hanem annak még ellene is mondanak. (Pl. Tóbiás, vagy a Makkabeusok könyve, Tamás evangéliuma, stb…)

Ezek úgy nem illeszkednek a teljes Szentíráshoz, mint ahogy egy idegen, beültetett szerv nem illeszkedik a testhez, ami miatt abból az természetes módon kilökődik. Ami viszont homályosnak és zavarosnak tűnik a kánonikus könyvek egyik részében, az sokkal világosabban és egyszerűbben van kifejtve a Szentírás más részeiben. Ebből kifolyólag olyan pontosság és összhang van a könyvek és mondanivalójuk közt, mint amilyen mérnöki pontosság van a pókháló szálai és kereszteződései közt. Ez pedig annak köszönhető, hogy a pókháló és a Bibliában összefűzött szövegek mögött is ugyanaz a genetikus áll. A Mindenható Isten! Hiszen ahogy a pók is egy eszköz az Isten kezében, hasonlóképpen a bibliaírók is, akik fel lettek használva valaminek az elkészítésében.

TUDOMÁNYOS IGAZSÁGOK. A Biblia tudományos igazságokat jegyzett fel több ezer évvel azelőtt, hogy a tudomány ismerte volna azokat. A Mózesi Törvényből (i. e. 16. század) tükröződik, hogy már több ezer évvel Pasteur előtt tudtak a kórokozó baktériumok létezéséről (3Mózes 13, 14. fejezet). Nem volt szabad megenni azt az állatot, amelyik természetes halállal pusztult el. (5Mózes 14:21) A modern orvostudomány felderítette, hogy ezek az állatok mennyire lehetnek hordozói baktériumoknak vagy parazitáknak. Az i. e. 17. században Jób megállapította: „Ő . . . függeszti föl a földet a semmiség fölé” (Jób 26:7). Ezer évvel Krisztus előtt Salamon írt a vérkeringésről; az orvostudománynak az i. sz. 17. századig kellett várni, hogy tudomást szerezzen erről (Prédikátor 12:8). Már jóval ezelőtt a Zsoltárok 139:16 a genetikai kódok ismeretét tükrözte: „Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.” Az i. e. 7. században, még mielőtt a természetkutatók ismeretekre tettek volna szert a madarak költözésével kapcsolatban, Jeremiás ezt írta a Jeremiás 8:7 feljegyzése szerint: „Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie” (MBT. Ford.). „Mózes azt írta korának csillagászati képzetlensége ellenére, hogy Isten „szétosztotta [héberül hálaq"  szétosztás] (a csillagokat) minden nemzetnek az egész ég alatt.” (5Mózes 4:19) Minden nemzetnek saját csillagai vannak. Milyen igaz. A Dél keresztjét nem lehet látni Kanadában, sem Dél-Afrikában nem lehet látni ugyanazokat a csillagokat, amelyeket a Szovjetúnióban.” (Dale and Elaine Rhoton: A hit logikája, Can We Know; Gospel Literature Service, Bombay, India, 1965.,- Modern tudomány egy ősi könyvben.)

Noé bárkája 300 sing hosszú, 50 sing széles és 30 sing magas volt. (vö. 1Móz 6:15). Óvatos becslés szerint ez azt jelenti, hogy a bárka 134 méter hosszú, 22 méter széles, 13 méter magas lehetett, és 58000 tonna vízkiszorítású, így kb. 5000 tonna terhet is elbírhatott. (Az össztérfogata közel 40 000 köbméterre rúgott, vagyis majdnem akkora volt, mint a Titanic nevű luxus-óceánjáró, a maga 68000 tonna vízkiszorításával.) Isten azt mondta Noénak, hogy a hosszúság és a magasság aránya 10:1 legyen. Később a hajótervezők keserű tapasztalatok árán tanulták meg, hogy ez az arány teszi lehetővé, hogy egy hajó kibírjon egy effajta igénybevételt. A babiloni sumér mondában Enki az isten mondja a királynak, hogy építsen kocka alakú bárkát, ami hozzáértők szerint gyakorlatilag hajózásra alkalmatlan volt Noé hajójával szemben, hiszen a vízen tehetetlenül össze-vissza forgott volna. Ebből is látszik, hogy a bibliai leírásnak semmi köze az ókori mondavilághoz, és tudományosan is megállja a helyét.

KÖRÜLMETÉLÉS. „A körülmetéléssel kapcsolatos érdekesség a végrehajtás időpontjában van. A csecsemők 2–7 napjuk között rendkívül vérzékenyek, mivel a bélrendszer nem termel elegendő mennyiségű K-vitamint. A protrombin egy másik véralvadást elősegítő anyag. Az első napokban a szükséges mennyiség alig 30%-val rendelkezik. A nyolcadik napon viszont meghaladja a normális érték 100%-át! Tehát a nyolcnapos csecsemő több protrombinnal rendelkezik, mint további élete bármelyik napján. Mózes a következő rendelkezést adja:

„Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való.” (1Móz 17:12)

Honnan tudta ezt ilyen pontosan Mózes? Melyik laboratóriumban kísérletezett a véralvadást gátló anyagokkal? Ki az, aki Mózes modern és tudományos rendelkezései mögött áll?" (Ősz Farkas Ernő: A világ legrégebbi egészségügyi kódexe)

BIBLIA ÉS RÉGÉSZET. "Egyáltalán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a régészet tudományának fejlődése döntötte le a történészek és a konzervatív keresztények között emelkedő falat. A régészeti kutatások nyomán egyik város a másik után, egyik civilizáció a másik után, egyik kultúra a másik után, melyekről csak a Biblia tudósít, visszakapta az őt megillető rangot az ókori történelemben. A Biblia történelmi hitelességét egyetlen régészeti felfedezés sem cáfolta meg." (John Elder: Prophets, Idols, and Diggers, Bobbs Merill, New York, 1960, 16. o.)

MEGSZÁMLÁLHATATLAN CSILLAGOK. Isten mondta Ábrahámnak: „És kivitte őt, és mondta: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és mondta neki: Így lesz a te magod.” (1Mózes 15:5)

Az ókori csillagászat számukat kb. ezer körül jelölte meg. Az első távcső segítségével összeállított csillagkatalógusban 2866 csillag szerepel. (J. Flamsteed, 1712) A Bonni csillagkatalógusban Argelander és Schönfeld l862-ben már 324198 teleszkóppal észlelt (!) csillagot szerepeltet. Ez jóval felülmúlja a Galilei (1564-1642) által felfedezett kb. 3O OOO csillagot.

Ma ott tartunk, a csillagászok statisztikai becslése alapján a csillagok száma a világegyetem megfigyelhető részében 1O²⁴ , azaz 1O és még 24 nulla mögötte. A jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépeknek a műveleti sebessége kb. 1O milliárd számítási művelet (pl. összeadás, szorzás) elvégzését jelenti másodpercenként, és effektív élettartamuk kb. 5 év. Egy ilyen gép egész élettartama alatt maximális számolási sebességgel is csak a csillagok számának csupán 1,5 %-ig jutna el. A csillagok tehát valóban megszámlálhatatlanok. A Biblia szava ebben is teljesen megbízható. (Werner Gitt)

AZ ORION KÖD. „Az egek beszélik Isten dicsőségét és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.” (Zsoltár 19:2.) „A kaszáscsillag (Orion) köteleit megoldhatod –é?" (Jób 38: 31). Az Orion csillagképet (a kaszás csillagzatot) télen decemberben kora este a keleti égbolton láthatjuk, tél közepén délen, tavasszal pedig a nyugati égbolton jelenik meg. A három csillagból álló, lefelé lógó kard középső, szabad szemmel is látható elmosódó csillaga a nagy Orion – köd, Orion – nebuló, amely a csillagászok megfigyelése szerint teleszkópon, csillagászati látcsövön szemlélve, az egész égbolt legragyogóbb, legcsodálatosabb, legdicsőségesebb jelensége.

Star W. Ekly 1960 aug. 20. torontó, Kanada. Carett P. Servis csillagász így nyilatkozik az Orion – ködről. „Úgy érzem, hogy a Teremtői erő, amely létrehozta a világegyetemet, leggazdagabb ajándékával az Oriont és annak környékét halmozta el.” A National Geographie Magazin (Nemzeti Földrajz magazin) ezt írja 1999. augusztus 1-jén: „Az Orionban lévő köd egy óriási üreg nyílása. Nem sík felület. Ha csillagászati távcsővel behatolunk a kozmikus mélységek belsejébe, olyan üregszerű, csodálatos látvány tárul elénk, mely előtt összeroppan az emberi képzelet ereje, és az ember lelke egyszerre a mennyei Felség jelenlétének érzetével telik meg. Olyan, mintha egy ajtón lépnénk be. Ez az üreg a legszebb valami, amit emberi szem láthat e világon. A mélység belsejében tisztán kivehetők az oszlopok és a falak.” Lukas L. Reed így ír könyvében: Minden kételkedés nélkül hisszük, hogy az Orionnak e megközelíthetetlen, hozzáférhetetlen, fényességén túl van valahol a menny és Isten trónja.”

A Biblia fő mondanivalója

A Biblia fő mondanivalója, hogy az Isten szellemi képére teremtett ember elbukott az engedelmesség próbáján (valódi szeretet nem létezhet a nem szeretés lehetősége nélkül), és elvesztette az Istennel való meghitt kapcsolat gazdagságát. Hogy hogyan és miképpen fogja ezt visszanyerni, erről szólnak a Biblia könyvei Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig bezárólag – természetesen az adott történelmi kor eseményeiről is hűen beszámolva. 

Az ateisták természetesen nem csak Isten létezését utasítják el, hanem belekötnek a Bibliába is, és úton-útfélen próbálják megmagyarázni/félremagyarázni azt. Pl. Lenin, a híres kommunista így próbálta definiálni Istent: „az időbeli dolgokon kívüli idő = Isten". (Lenin Művei. 38. köt. 52. old.)

Elvtársai így okoskodtak: „Az okság törvénye minden jelenség természetes magyarázatát követeli meg, s kizárja a természeti és társadalmi jelenségek természetfeletti, túlvilági erők segítségével történő magyarázatának lehetőségét. A következetes materialista determinizmus nem hagy helyet isten, a csodák stb. számára.” (A Marxista filozófia alapjai)

Heine „Utazás a Harz-hegységben" című művében szellemesen kigúnyolta a teleológiát, amely szerint a természetben minden annyira értelmesen és célszerűen van elrendezve, hogy a fák „azért zöldek, mert a zöld szín kellemes a szemnek . . . isten azért teremtette a szarvasmarhát, mert a húsleves erősíti az embert, a szamarakat amiatt teremtette, hogy összehasonlításul szolgáljanak az emberek számára, az embert pedig azért teremtette, hogy húslevest egyék és ne legyen szamár". De hogy esetleg ők a szamarak, az eszükbe sem jutott!

Amikor pl. egy kőrözött bűnözőt üldöznek, aki autójával próbál egérutat nyerni, az utcasarkokon álló rendőrök csak éppen annyit látnak belőle, amennyit az előttük elsuhanó autó megenged, egy pillanatnyi részt az egészből, és nem sokra tudnak következtetni. Nem úgy a fönt szálló helikopter vezetője és utasai, akik belátják a menekülő egész útvonalát, és így az üldözött nem tud elbújni előlük, hanem szinte lelepleződve száguld, és bármerre is megy, nem tud elbújni az őt követő szemek firtató tekintete elől. Hasonlóképpen aki a Bibliának csupán egy adott részletét vizsgálja, csak azt látja, ami az orra előtt van, de talán azt sem érti, az hogyan érthetné meg a teljes Biblia összefüggéseit, a részekből összeálló nagy Egészet, a tartalmi mondanivaló lényegét. Sehogy! 

Például egy személy írt egy könyvet – Mi volt előbb, Isten vagy az ősrobbanás? - amelyben azt állítja, hogy “A teremtő Isten egyszer teremtett, onnantól kezdve pedig folyamatosan gyilkolt. Sokszor merül fel bennem, ezek a jámbor, vallásos emberek vajon elolvasták-e már a Bibliát elfogadható alapossággal?” Sokkal inkább a kérdés úgy jogos, ő vajon elolvasta elfogadható alapossággal a Bibliát, vagy csak néhány utcasarokról pillantott bele a dolgok sűrűjébe, és a figyelmét elkerülték az Isten áldásairól szóló kitételek, amelyek a teljes Szentíráson keresztül végigvonulnak, és csak az ítéleteket vette észre?!

A Bibliát csak úgy lehet a maga teljességében megérteni, hogy ha valaki az elejétől a végéig átlátja az egészet, és tudja, hogy éppen hol állunk a beteljesedések áramlatában. A Biblia ugyanis a próféciák könyve, és azokból több százat tartalmaz. Történelmi, tanításbeli, erkölcsi viselkedésbeli, messiási próféciákat, (stb.) és beszámol azoknak beteljesedéséről, vagy éppen beteljesedés közeli állapotáról.

[Íme egy jövendölés Babilonról: ,,És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint ahogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát. Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott.” (Ézsaiás 13:19-20)

A prófécia idején Babilon egy virágzó birodalom tündöklő fővárosa. Sőt, Nagy Sándor is Babilonban rendezte be fővárosát. Ő bontatta le a város híres zikkuratját amit, halála után, utódai nem építettek újra. A Szelukida Birodalom uralkodói már egy új városban rendezkedtek be, Babilon lakóit is az új város építésére átdeportálták. Ezt a város már nem élte túl, és a mai napig nem népesült be.]

A Biblia lényege tehát az összefüggéseiben van kinyilatkoztatva, ennélfogva a megértés is csak az összefüggések felismerése által adatik meg a szorgalmasan keresőknek.

Már eleve az összefüggésekre mutat az, hogy a negyven író következetesen egy fő témát bont ki, mégpedig az Isten Királyságáról szóló örömhírt, amely Királyság Isten kezében a mennyei eszköz az Ő akaratának a földi megvalósítására.

Jézus Krisztus tanította imádkozni: „Jöjjön el a te királyságod, legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyben, úgy itt a földön is.” (Máté evangélium 6:9-10) És bizony meg is lesz az Isten akarata, hiszen erről tanúskodnak a kinyilatkoztatás szerint történt események, és az emberi történelem hatezer évét átölelő próféciái.

Az Éden után fokozatosan megromlott az a társadalom, amely Ádám és Éva leszármazottaiból tevődött össze, és ennek kicsúcsosodása révén öntötte el az akkori földet az okkultizmus: bukott szellemi teremtmények, démonok öltöttek emberi testet, és házasodtak földi asszonyokkal, minekutána óriás termetű ivadékaik óriási mértékben hozzájárultak a társadalom elgonoszosodásához.

Isten vízözönnel pusztította el azt a világot, majd elhívott egy embert, Ábrahámot, szövetséget kötve vele, hogy az ő magvában áldást nyerjen majd minden nemzet, az egész emberiség. Ábrahám utódaiból jött létre Egyiptomban a zsidó nemzet, amellyel Isten törvényszövetséget kötött Kr. előtt 1500 évvel. Ennek a zsidó nemzetnek a történelméről szól nagyrészt az un. Ószövetség, és amely nemzetnek az életéről számos ókori régészeti dokumentum létezik és tanulmányozás céljára hozzáférhető.

Ebben a nemzetben született meg Jézus Krisztus, akiről az ELSŐ bibliai prófécia szólt az Édenben Isten részéről: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Mózes 3:15) Később Isten megígérte Ábrahámnak, hogy az ő magvában (Jézus Krisztusban és a mennyei királyság társörököseiben) áldást nyer a föld minden nemzete. (vö. 1Mózes 22:18; Galata 3:16,29; Csel 3:25) [Lásd az örökösökről szóló részletes tanulmányt itt.] 

Krisztust Isten az emberiség bűneiért áldozta fel, hiszen mindenki a bűnös Ádám és Éva leszármazottai közé tartozik, és egy az egyben Isten senki emberfiával nem tud közösséget vállalni a bűnössége miatt. Tehát Krisztus az emberiség bűnét magára vette, és véráldozatával megvásárolta az emberi fajt Isten előtt, hogy bárkinek a benne való hit által adassék a bűnbocsánat, és a földi örök élet elnyerése, amit az ősszülők elvesztettek az Édenben.

Az I. században Krisztus (részben) a zsidó nemzet engedelmes tagjaiból megalapította a keresztény gyülekezetet, és feladatul adta számukra a Királyság jó hírének a hirdetését és a tanítványképzést minden nemzetből. Ugyanakkor Krisztus azt is megjövendölte, hogy az általa elvetett búzamagok közé az ősellenség, az Ördög beveti a konkoly magját is, és így mindkettő együtt fog nőni egészen az aratásig, a világ végéig, vagyis amikor Isten lezárja ezt a korszakot, amely Krisztustól kezdve napjainkig tart, a kegyelem korszakát. (vö. Máté 13:24-43) Ezt fogja betetőzni Isten igazságos ítélete, amikor is véget vet a dolgok e jelenlegi rendszerének, annak a világnak, amelyet általános kifejezéssel leginkább demokráciának neveznek.

„És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” (Dániel 2:44)

Isten az ítéletet a Fia által fogja végrehajtani: „Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.” (Cselekedetek könyve 17:31)

Azok a jelek, amelyek megelőzik a világrendszer végét, kicsiben bekövetkeztek az I. században Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásakor, amikor is elpusztult a zsidók híres temploma, ahol Jézus és az apostolok is végezték egy ideig a szolgálatukat, és annak a maradványa az a bizonyos nyugati fal, amelyet „sirató falnak” neveznek a zsidók. (vö. Máté 24. rész.)

Hogy Isten kinek (mely vallásszervezetnek, ill. egyénnek) az imádatát fogadja el, vagyis kik azok, akik jelen időben Krisztus keresztény gyülekezetét képezik, tehát Isten népét, az teljességgel  vizsgálat tárgya, és azt csakis úgy lehet eldönteni, ha valaki minden lényeges momentumot összevet a bibliai kinyilatkoztatással, az azzal összhangban lévőt megtartja, ami pedig azzal ellentétben van, azt elveti. Akkor bízhat abban, hogy az igaz imádatot gyakorolja, és a Jézus Krisztusban való hite által üdvözül. Feltéve ha ebben a hitében, és az isteni életvitelében végig ki is tart, és kiállja a hitpróbákat:

„De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.” (Máté 24:13)

Gazdagság, melyet Isten ad

A történelmi kereszténység legnagyobb részben olyan gyümölcsöket termett, amelyet joggal utasítottak vissza olyan filozófiai alapokon állók, akik (elvileg) a nép jólétét tűzték ki célul. Ennélfogva az ilyen nyilatkozatokon nincs is mit csodálkozni:

„A vallás és az egyház nem engedi meg a szabad gondolkodást, hanem feltétlen engedelmességet követel. Az első bűn, amelyet az ember a bibliai legenda szerint elkövetett, az volt, hogy megízlelte a tudás fájának tiltott gyümölcsét, vagyis gondolkodni kezdett. Így tehát megszegte isten akaratát. Az isteni akarat értelmezői a papok vagy a szerzetesek, az egyház szolgái. Isten akaratának engedelmeskedni tehát annyit jelent, mint az egyháznak engedelmeskedni, amelyben az uralkodó osztályok mindig osztályérdekeik védelmezésének eszközét látták. Amikor viszont az elnyomott tömegek a maguk módján kezdték értelmezni „isten akaratát" - úgy, hogy saját elképzeléseiket vetítették ki rá -, az uralkodó egyház mint eretnekséget tomboló dühvel üldözte ezeket. A középkorban a katolikus egyház az „eretnekek" elleni harc céljából titkos bíróságot létesített (az inkvizíciót), és sok-sok ezer embert, köztük számos kiváló gondolkodót küldött máglyára, és műveiket szintén elégette. (A Marxista filozófia alapjai”)

Sok igazság van ezekben a szavakban (lásd pl. a római katolikus egyház elhajlásait itt.), de sok félreértés is. Először is az Isten által adott vallás (az adott korhoz igazított bibliai alapelvek és törvények) mindig az ember érdekeit képviseli(k), mint ahogy a közlekedési kresz is, amelynek betartása biztosíthatja a rendet és a biztonságos közlekedést a közutakon. Ha az emberiség alkalmazná a Biblia erkölcsi irányvezetését, nem volnának háborúk, erőszakcselekmények, egyéb erkölcsi, társadalmi torzulások és keserű következményeik. A Biblia tehát olyan, mint egy erkölcsi GPS, amely eligazít a világ erkölcstelen, erőszakos, kifejezetten az anyagiasság látványos fitogtatására épülő dzsungelében.

"És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, 

melyek téged bölccsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által."

(2Timótheus 3:15)

Az első bűn nem a gondolkodás volt, hanem az Istentől elidegenedett gondolkodás, mint ahogy a közlekedési kresztől elidegenedett gondolkodás is balesetet eredményez, és adott esetben a jogosítvány elvesztését vonja maga után.

Isten akaratának engedelmeskedni valóban összefüggésben van azzal az engedelmességgel, amellyel viseltetünk az egyházi vezetők iránt, amennyiben azok az isteni irányvonalat közvetítik és testesítik meg. Sőt, Jézus azt tanította, hogy meg kell adni a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Tehát az engedelmesség addig terjed ki, amíg a követelmények összhangban vannak Isten akaratával. Ha pl. a világi hatalom megtiltja az Isten királyságáról szóló jó hír hirdetését, akkor a keresztény Istennek fog engedelmeskedni, és nem az embereknek. Az apostolokat pont ilyesmiért vesszőzték meg az I. században, mire azt válaszolták: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” (Cselekedetek 5:29)

Viszont a körülöttünk élő világban pontosan az ellenkező tendencia érvényesül, inkább engedelmesek az emberek saját maguknak, mintsem Istennek. Ez a gondolkodás pontosan utánzata Ádám és Éva gondolkodásának, aminek alapja, hogy az ember maga dönti el, hogy neki (a szűklátókörűsége szerint) mi a jó és mi a rossz. Ez a demokratikus berendezkedés alapja, a teokratikus berendezkedés alapja pedig az, ha Isten (Bibliában kinyilatkoztatott) nézőpontja szerint ítéljük meg a dolgokat, és Neki engedelmeskedünk. Ha nem tesszük, egy darabig engedi a lázadást, azután az általa meghatározott időben véget vet annak.

Ami pedig a gazdagságot illeti, a minket körülölelő világban általánosságban azt értjük alatta, akinek sok pénze van, amely által megveheti magának mindazt, amit a szegény nem tud. A Biblia kifejezetten nem ítéli el a gazdagságot, de rámutat arra, hogy könnyen rabul ejtheti az embert, és a pénzszerzés bűvkörébe kerülhet. (Bizonyára ismerős sokaknak Jézus azon kijelentése, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten országába!)

Sokak számára az anyagi függetlenség az Istentől való függetlenséggel is együtt jár, hiszen nem érzi magát rászorulva Istenre, sem anyagilag, sem erkölcsileg, sem sehogyan. Jézus rámutatott az ilyen gondolkodás fogyatékosságára:

„És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!

Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.” (Lukács evangélium 12:16-22)

Hogy mennyire ellentétben van az isteni gondolkodás az emberivel, jól mutatja a következő bibliai idézet: „Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.

Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz.” (Jakab 4:13-16)

Vagyis a világi ember élete akörül forog, hogy a saját kapott vagy szerzett képességeit (diploma, stb.) latba vetve próbáljon egy jó megélhetést csinálni a világban, egy karriert, amelyben lelki és anyagi kielégülést talál, Isten dolgaival meg egyáltalán nem, vagy alig foglalkozik. Egy mai átlagos világi emberről el lehet mondani, hogy mindenben gazdag, csak Istenben nem. Mindennel foglakozik, csak Istennel nem. Be lehet kapcsolni a TV-t vagy a rádiót, azon vérszegény félórán kívül, mely netán valamely egyház műsorát sugározza, egyáltalán nincsen szó Isten dolgairól, netán Isten királyságáról, vagy arról, hogy a Biblia szerint milyen közeli és milyen hatalmas változás előtt áll az emberiség.

Ismét igazak a Bibliában található próféciák. Jézus Krisztus maga személyesen jövendölte meg az ő második eljövetele előtti közvetlen időszakról:

„A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39)

Vajon ráillik az emberiség zömére, hogy nem vesznek észre semmit? Nagyon is. Az evolucionista tudósokra pedig kifejezetten ráillik, hogy nem vesznek észre semmit. Méghozzá direkt nem vesznek észre semmit! Az átlagember éppenséggel megnyugszik abban a tudatban, hogy talán túlontúl is nagy és feltűnő a rend a minket körülvevő világegyetemben, de mivel ennek okát a tudósok megmagyarázták, mégpedig azzal, hogy az anyag önszerveződő képessége áll a dolgok háttere mögött, így nyugtalankodásra semmi indok nincs. A magától keletkezett világegyetem teóriája mindenhol sikert aratott. Istent kiiktatták a teremtésből.

Ezáltal azonban azokat az igazságokat is kiiktatták, amelyek ahhoz a gazdagsághoz vezetnek, aminek a birtokában összefüggéseiben meg lehet érteni a Szentírást, és értékelni lehet azt a gondoskodást, amelyet Isten felkínált minden földi ember számára a Jézus Krisztusban.

Az Istentől jövő gazdagság tehát azokat az áldásokat foglalja magában, amelynek része az Írások megértése, a beteljesedő próféciák nyomon követése, és a Krisztus jellemének elsajátítása, amelyben Isten minden kincse el van rejtve.

Ha valaki ezeket az értékeket fölismeri, mert értelmi szemeivel látja Isten nyomait a teremtett világban, felfedezi a Szentírás kinyilatkoztatásainak összefüggéseiben, és vonzást érez Isten útján járni a Krisztus követésében, az úgy fog tenni, mint az a személy, akiről Jézus Krisztus így nyilatkozott:

„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.” (Máté 13:44)

Vajon a gazdag ifjú, aki a világ szerint volt gazdag, megvette magának ezt a szántóföldet? Jézus azt mondta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.” Az illető válaszának lényege ez volt: - tudod mit, akkor inkább menj magad! - Mert ragaszkodott a világi vagyonához, amelyhez jobban kötődött, mint Istenhez! (vö. Máté 19:16-24)

Na és amikor pl. a vatikáni gazdag öregnek mondja ugyanezt az írások által, akkor az vajon hogyan válaszol? - Követlek Uram, de a vagyont azt inkább megtartom. Tudod a méltóság miatt. Meg hogy a legfinomabb kecskebőr cipőkhöz vagyok szokva. Elvégre nem járhatok úgy, mint egy közönséges halandó! -

Jézus válasza kijózanítólag hat, nehogy bárki is célt tévesszen lelki kötődésében:

„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.” (Lukács 16:13)

Mózesről azt írja a Biblia, hogy inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mintsem megmaradt volna abban a gazdagságban, amelyet Egyiptom és a rang biztosított számára:

„Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.” (Zsidók 11:26)

Pál apostol pedig így nyilatkozott korábbi életére vonatkozólag: „Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,” (Filippi 3:8). Vajon a mi lelki kötödésünk leginkább az anyagi javak megszerzése és kiélvezése körül forog, vagy értéket tulajdonítunk a szellemi kincsek megszerzésének is?

Susan Boyle gazdagsága

 

Példaértékű, ami Susan Boyle, a 47 éves, skóciai kis faluból jövő munkanélküli háziasszony kapcsán történt a „Britanniában van tehetség" című verseny harmadik évadjának tehetségkutató versenyén. 12 éves kora óta szeretett volna hatalmas közönség előtt fellépni. Amikor a zsűri egyik tagja megtudta, hogy mennyi idős, előítélettől teljesen képedt reá. Megkérdezték, hogy mi az álma? Azt válaszolta, hogy profi énekes szeretne lenni.. Erre egy néző, akinek az arcát közelről mutatták, szinte kinevette. Kérdezték milyen sikert szeretne elérni? Olyant, mint pl. Elaine Paige – válaszolta. Egy néző arcáról leolvasható volt, hogy zavarodottnak nézte. Megkérdezték, mit fog előadni? „Álmodtam egy álmot” a Nyomorultak”-ból. A másik zsűritag is kajánul mosolygott és összenézett a többi zsűrítaggal. Látszott rajtuk, hogy komolytalannak tartották ezt az asszonyt, egyszerű ruhájában, hétköznapi hajviseletével. És akkor Susan Boyle, a 47 éves munkanélküli intett a színfalak mögött álló személynek, hogy indíthatja a zenét. Elhalkult a közönség és a háromtagú zsűri, majd pár pillanat múlva felhangzott egy gyönyörű hangú énekszó:

Álmodtam én egy álmot rég.../Mikor még gyermek hittel éltem./ … (egyszerre vastaps tört fel mindenkiből és nagy ováció hallatszott a nézők soraiból, s a női zsűritag eltátotta a száját) … Álmodtam őt, ki értem él./S hittem egy megbocsátó Istent./Nem féltem senkitől se még,/Csak álmok voltak, dal és játék./Fizetni nem volt még miért,/Az élet bőkezű volt, s gyöngéd./De jött a tigrisléptű éj,/Sárga láng, egy éhes szempár./Álmom karmok tépték szét,/Lelkem sírt gyalázatááááán./Álmodom még, hogy visszatér,/És úgy, mint rég, velem lesz mindig./Hazug az álom, bármi szép./Ő nem jön már, s hiánya pusztít!/Álmodtam én az életről./Hogy más lesz majd, hogy lehet jobb is!/Hittem, mert voltak álmaim./Az élet megölte... most mind.

A zsűri és a nézők egy emberként felállva tapsoltak valamennyien, a majdnem hogy kinevetett, lenézett Susan pedig csókot dobott feléjük. Azután egyszerűen elindult kifelé a színpadról. Természetesen visszahívták, és az egyik zsűritag megköszönve a dalt azt mondta neki, hogy, kétségtelenül ez volt számára a legnagyobb meglepetés a műsor három éve alatt! Amikor ott állt, és pimasz mosollyal azt mondta: „Olyan akarok lenni, mint Elaine Paige.”, mindenki kinevette. SENKI sem neveti ki most! Ez... csodálatos volt. Hihetetlen előadás. Bámulatos! Teljesen meg vagyok döbbenve. Ti ketten mit gondoltok? A zsűri szőke női tagja ezt mondta: „Nagyon izgatott vagyok, mert tudom, hogy mindenki Ön ellen volt. Őszintén úgy gondolom, hogy mindannyian nagyon cinikusak voltunk, és ez minden idők legnagyobb ébresztője volt. Csak annyit szeretnék még mondani, hogy hatalmas megtiszteltetés volt ezt hallgatni. Óriási megtiszteltetés.” (A nézőtéren ismét ovációban és tapsban tört ki mindenki.)

A harmadik zsűritag így folytatta: „Nos, Susan... Én tudtam már abban a pillanatban, amikor kisétált... hogy valami rendkívülit fogunk hallani... és igazam lett! - Susan, Ön egy kis tigris, ugye? _ Nem tudom hogy érti ezt. - Pedig az. - OK. Itt az igazság pillanata. Piers, igen vagy nem? - A legnagyobb igen, amit valaha is adtam bárkinek! - Amanda? - Igen, egyértelműen. Csodálatos. - Susan Boyle, emelt fővel mehet vissza a faluba. 3 igen szavazat. A nézők felállva tapsoltak neki, és ő csókot dobva feléjük ment ki a színpadról. - A zsűritagok egymáshoz: „Micsoda hang!!! Hihetetlen!!! - Elképesztő! - Ennél elképesztőbb, megrázóbb élményünk soha nem volt! Susan Boyle pedig pedig a színfalak mögött a sírását visszatartva mondta: „Annyira megható! Hihetetlen és megható! Fantasztikus!"

Maga Susan Boyle a róla készült bemutatkozó filmben azt nyilatkozta: „Egész életemben mindig azért küzdöttem, hogy bizonyítsak, hogy elfogadtassam magamat. Hogy megmutassam: NEM az az értéktelen személy vagyok, akinek az emberek tartanak engemet. Hogy igenis VAN mit nyújtanom a világnak."

A zsűri szőke hölgytagja pedig ezt mondta utólag: „Ez a Skócia egyik kicsiny falucskájából származó aprócska asszony elérte azt, hogy róla beszéljen az egész világ.” A zsűri egyik férfitagja pedig megemlítette: „Nem hiszem, hogy akárcsak sejtené, milyen nagy hatást gyakorolt a világra.”

Susan megemlítette: „A Britanniában van tehetség”-beli fellépés egy lehetőség, hogy megfordítsam a dolgokat. Hogy valóra váltsam az álmomat. Nagyon szeretnék esélyt kapni arra, hogy a Királynő előtt léphessek fel!"

A középdöntőn a zsűri Piers nevű férfitagja az újabb dal eléneklése után így szólt hozzá: „Susan,  igazán gyönyörű ma este. Gyönyörű. - Nagyon szépen köszönöm. És, ami még fontosabb, gyönyörűen is énekelt ma este. Az a nagyszerű Önnel kapcsolatban, ahogy arra mind rájöttünk, hogy amikor a világ épp egy nagyon kemény időszakon ment át, egy csöppnyi remény és ihlet után sóvárogva, jött Susan Boyle, és megadta ezt nekünk. Az egész világ nevében szólva mondom – merthogy ma este mind Önt nézzük -, köszönjük Önnek, Susan...”

A zsűri harmadik tagja hozzátette: „Most ezúton szeretnék Öntől elnézést kérni[!] azért, ahogy először Önnel bántunk, mielőtt először énekelt.” Susan az indulásának okát így határozta meg:

„Az ok, ami miatt be akarok jutni a döntőbe, hogy szeretem a kihívást. Ezt a kihívást nem hagyhatom figyelmen kívül! A döntőig való eljutásommal bebizonyítom magamnak, és másoknak, hogy érdemes ember vagyok, hogy van valamim, amit a világnak adni tudok.” (Susan Boyle videója magyar feliratozással meghallgatható itt.)

A tanulság

Közel kétezer éve megjelent egy szerény külsejű, szamárháton Jeruzsálembe bevonuló 30 éves férfi, akit korának nagyra tartott képviselői nem vettek észre, nem értékeltek semmire és nem figyeltek rá.

„Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.” (Máté 21:5) Jézusnak nevezték őt, aki a Krisztus, aki az Isten által Felkent volt, hogy elhozza a szabadulást népének a bűneiből, s majdan az egész világnak.

Amikor Jézus elkezdte tanítani az embereket, az uralkodó papság megvetette őt és lenézte, de azok, akiket szíven talált a beszéde, fennhangon hirdették: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!... Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (János 7:46; Máté 7:29)

Ezek az emberek fellángolt örömmel csüngtek a szaván, „csodálkozva hallgatták az ajkairól gyöngyöző lélekbeszédet” (Lukács 4:22, Farkas László fordítása), és szívükbe zárták azt. Boldogságukat és őszinte megilletődésű örömüket úgy nevezi a Biblia, hogy ELSŐ SZERETET. Az isteni tanításhoz való vonzódás kezdeti fellángolása, amelyet megszereznie, megőriznie mindenkinek lehetősége és az Istentől kapott kiváltság kegyelmi ajándéka.

Jézus sokat beszélt nekik az Isten szeretetéről, és arról, hogy Isten Igéje (a Szent Biblia) igazság, és kérte, hogy szentelje meg őket az Atyja ezzel az igazsággal: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság” (János 17:17)

Az emberek többsége azonban semmibe vette őt, és átnéztek rajta, mint a levegőn.

”Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;” (János 1:11-12).

Azóta eltelt kétezer év, és a világ ma ugyanúgy átnéz rajta és semmibe veszi a tanítását. Ugyanúgy tekintik a világ gazdagjai és nagyjai őt és a bibliai jó hírt (evangéliumot), mint ahogy tekintették Susan Boylét, mielőtt belekezdett a dal éneklésébe.

Vannak azonban akik meghallják Isten szavának gyönyörűségét, a hívó szót: „És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.” (Ézsaiás 30:21)

Valamennyien úgy vagyunk a világban, hogy keressük önmagunkat, az élet értelmét, a létezésünk indokoltságát, a boldogságot, egy jobb jövőt, egy beteljesült szép jelent. Sok örömet és kevés szenvedést, szeretteinkel, barátainkkal, embertársainkkal. De sokunknak jön a hideg kijózanodás, hogy az élet bizony sokszor nem is olyan szép, és sok benne a szenvedés, az embernek embertől kapott fájdalomokozása. Akárcsak a Susan Boyle által énekelt dalban:

Álmodtam én egy álmot rég.../Mikor még gyermek hittel éltem./ Álmodtam őt, ki értem él./S hittem egy megbocsátó Istent./Nem féltem senkitől se még,/Csak álmok voltak, dal és játék./Fizetni nem volt még miért,/Az élet bőkezű volt, s gyöngéd./De jött a tigrisléptű éj,/Sárga láng, egy éhes szempár./Álmom karmok tépték szét,/Lelkem sírt gyalázatááááán./Álmodom még, hogy visszatér,/És úgy, mint rég, velem lesz mindig./Hazug az álom, bármi szép./Ő nem jön már, s hiánya pusztít!/Álmodtam én az életről./Hogy más lesz majd, hogy lehet jobb is!/Hittem, mert voltak álmaim./Az élet megölte... most mind.”

Keressük az Istent, elvesztettük az Istent, létezik-e egyáltalán Isten? Létezik a valóságban, vagy talán csak az álmainkban? És amikor meghalljuk azt a csodálatos hangot, akkor szívünkből feltör az öröm mámora és felhangzik lelkünkben a képzeletbeli vastaps.

Be kell vallanunk, hogy kezdetben mindannyian nagyon cinikusak voltunk, és ha megérintett valaha bennünket Isten szeretetteljes üzenete, ez minden idők legnagyobb ébresztője volt. De valóban meghallottuk? Valóban feltört belőlünk a vastaps, vagy csak egy dal hallatán, egy gyönyörű hang hallatán, egy teremtmény dallamos szavának hallatán, és nem a Teremtő szép Szavának hallatán? Csak nem tévesztettünk célt, és nagyra értékeljük a lebilincselő hangon megszólaló mulandót, de nem vettük észre és nem hallottuk meg a lelkünkhöz szóló isteni üzenetet:

„Messzünnen is megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.” (Jeremiás 31:3) Vajon el szeretnénk mondani valamennyien, hogy „hatalmas megtiszteltetés volt ezt hallgatni. Óriási megtiszteltetés.” Meghallottuk az üzenetet, mi zsűritagok, akik lenézzük, megkérdőjelezzük, lefitymáljuk az Isten hozzánk intézett Szavát?

Úgy vagyunk talán valamennyien, mint Susan Boyle: „Egész életemben mindig azért küzdöttem, hogy bizonyítsak, hogy elfogadtassam magamat. Hogy megmutassam: NEM az az értéktelen személy vagyok, akinek az emberek tartanak engemet. Hogy igenis VAN mit nyújtanom a világnak.” - Pedig az igazi énkeresés és énmegtalálás nem ebben valósul meg, hogy MEGMUTASSUK a világnak, hiszen ezt csak a világ erőlteti ránk. Hanem hogy megtaláljuk Istent, hogy hazataláljunk Hozzá, és lelkünk megnyugodjon az Ő mennyei kikötőjében. Az énekünkkel, a hangunkkal, a cselekedeteinkkel Neki tudjuk megmutatni, mennyire hálásak vagyunk Neki, mennyire igyekszünk szeretni Őt. Még ha vétkezünk is, még ha sokszor elesettek is vagyunk. Parányiak, küzdők, örvendezők, és sokszor fájdalomtól lesújtott homokszemek az Élet nagy tengerében.

Szép dolog a Királynő előtt fellépni, de még szebb a Teremtőnek énekelni, szívből, a lélek frissességének derűjéből, gyermeki őszinteséggel és áhitattal.

Ha Susan nagy hatást gyakorolt a világra, - amikor a világ épp egy nagyon kemény időszakon ment át, egy csöppnyi remény és ihlet után sóvárogva, jött Susan Boyle, és megadta ezt nekünk, - akkor mennyivel inkább megadta ezt nekünk Krisztus! Mennyivel inkább megadta ezt nekünk a Krisztus által hozzánk eljutott Jó Hír, az evangélium! És ha csak Susan Boyle gyönyörű hangját hallotta meg a világ, de az Isten üzenetét nem, akkor nem-e célt tévesztett a világ? Nem-e még mindig cinikus az üzenettel szemben, mint kezdetben Susannal is azok voltak leendő hallgatói?

„Most ezúton szeretnék Öntől elnézést kérni[!] azért, ahogy először Önnel bántunk, mielőtt először énekelt.” Vajon Krisztustól hányan kérnek elnézést, hogy átnéztek rajta, és nem engedték be őt a szívükbe? Pedig ő ott kopogtatott az ajtajukon:

„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jelenések 3:20) Vajon hányan érzik közel magukhoz a gyönyörű hangú Susan Boylét? És hányan engedik közel magukhoz azt, aki önfeláldozásával mindazt lehetővé tette, hogy mi megismerjük az igazi életet, a valóban boldog jövő ígéretét, az Isten országának a Bibliában feltáruló ajándékait. Vagy mindezeket figyelemre sem méltatjuk? És a tapsviharunk csak a pillanatnyi csodáknak szól, az idő szárnyán tovaröppenő mulandóságnak?

Nagyon meg kell gondolnunk, hogy mire figyelünk oda, mit hallunk meg és mire figyelünk föl, mert ha ma még megadatik mindezt meghallani a fülünkkel és megérezni a lelkünkkel, nem biztos hogy ez holnap is meg fog adatni nékünk. Isten ma még a kegyelmes arcát fordítja felénk, és hazavár minket, valamennyiünket, mindennapi embereket, hétköznapiakat és tudósokat egyaránt.

Steven Weinberg nyilatkozta a „Megtervezett világegyetem?” című írásában:

„annak megítélésében, hogy az életünk bizonyítéka-e a jóságos tervező létének, nemcsak azt kell vizsgálnunk, hogy az életünk jobb-e, mint ami várható lenne a puszta természetes kiválasztódás eredményeképpen, hanem azt az elfogultságot is figyelembe kell vennünk, hogy mi magunk gondolkodunk a problémáról.  Ez olyan kérdés, amire mindenkinek saját magának kell megtalálnia a választ. Az a tény, hogy valaki fizikus, nem nagy segítség ilyen esetben, ezért csupán saját nevemben beszélhetek. Életem figyelemreméltóan boldog volt, talán az emberi boldogság 99.99%-a feletti tartományában, mégis végig kellett néznem, hogy anyám nagy fájdalmak között hal meg rákban, apám személyiségét elpusztította az Alzheimer-kór, másod- és harmad-unokatestvéreim egész csapatát pedig a holokauszt során gyilkolták meg. A jóságos tervezőre mutató jelek tehát eléggé jól el vannak rejtve.” Ugyanebben az írásban hozzátette: „a természet törvényei azért olyanok, amilyenek, hogy mi létezhessünk. Ez számomra nem több, mint misztikus halandzsa.”

Emlékezzünk csak, Susan Boyle kezdeti fellépése is misztikus halandzsának tűnt, hogy ő sikert szeretne elérni, mint profi énekes. Nem lenne szabad abba a hibába esni, hogy az Isten oly sok mindenben számunkra alakított természeti környezetét, javunkra váló erkölcsi irányadó mértékeit misztikus halandzsának véljük.

Az életünk valóban több és jobb, mintha azt pusztán a természetes kiválasztódásnak köszönhetnénk, hiszen gazdagon meg vagyunk áldva a szépség, a jóság, és a szeretet vágyának és kifejezésének képességével, azzal, hogy vággyunk a gazdagság után, no nem csupán az anyagi gazdagság után, de sokkal inkább az után a gazdagság után, amely tudatilag értelmet ad az életünknek, és amely gazdagság valódi megelégedést nyújthat.

A jóságos tervezőre utaló jelek bizony csak azok elől vannak elrejtve, akik nem látják meg a dolgok mögött megbújó összefüggéseket, és akik ezáltal nem találják meg a választ sok emberi szenvedés okára. Pedig a válasz létezik, és a válasz hozzáférhető bárki számára, aki halló füllel és látó szemmel rendelkezik. No és tiszta szívvel!

Összefoglalás

Maga az a tény, hogy bonyolultan megtervezett csodák léteznek a minket körülvevő világegyetemben, ésszerűen bizonyítják, hogy mindezt egy páratlan intelligenciájú és hatalmú Teremtő hozta létre. Miként a férfiak és nők keze munkája tulajdonságaikat tükrözi vissza, így van ez Isten esetében is. Isten valóban van, létezik, és uralkodik teremtett világa felett, miként az ember is alkotásai felett.

Az írógép, a számítógép, de még a cipzár is, amely önmagában zseniális emberi találmány, először gondolati (értelmi/szellemi) teljesítményt tételezett fel, és csak azután a műszaki előállítás lehetőségét. Mégis a tudományos kutatások valamennyi területén azt észleljük, hogy a természet (pontosabban a természet mögött álló Isten) minden emberi találmányt megelőzött.

És ha az u.n. egzakt tudománynak nem is ez az általánosan elfogadott álláspontja, azért azt leszögezhetjük, hogy nem a tudományban van meg az ok Isten ellen, hanem egyes tudósokban. Akikben még nem szólalt meg a lelkiismeret, mert a szerepelni vágyás és a híressé válás igénye elnyomta azt.

Míg a materialista beállítottságú ember központi perspektíva nélkül éli az életét, hiszen a puszta anyag nem szab értelmes életcélt számára, mert erre lényegénél fogva képtelen, - addig az Istent hívő, szerető és imádó ember boldog kielégülést talál Teremtőjével való, racionális alapokon nyugvó érzelmi kapcsolatában, a teremtett világban való gyönyörűségében, az Isten Igéjében való elmélyülésében, s a Teremtőjének való szolgálatában. És nem érzelgősen, de gyengéd meghatódottsággal osztozik Dávid király szeretet-ihletésű, kihunyhatatlan tüzekből felszakadozó óhajában:

„Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek. A Te orcádat keresem, oh JEHOVA! (Zsoltárok 27:8)

Szeretettel kívánom minden őszinte érdeklődőnek, hogy fel tudják fedezni ezt a páratlan értékű kincset, és megvegyék ezt a szántóföldet, mert bár lehet hogy ezzel a földdel néha fáradtság, üldöztetés vagy lemondás is együtt jár bizonyos dolgokról, de ebben van mégis az igazi gazdagság, az eljövendő boldog életnek rendíthetetlen ígérete és biztos megvalósulása.